Forrás: NOL

Elsikkasztott történelemlecke

Rákosit Sztálin beszélte le Horthy felelősségre vonásáról

Kunstár Csaba, 2004. augusztus 13. 10:00

Szálasi Ferenc hazahozatala a népbírósági perre. Balra Péter Gábor, az ÁVH vezetője Kép: Bojár Sándor (Fotóművészet Online)

Karsai László a héber és angol nyelvű Yad Vashem Studies című folyóirat legfrissebb számában kifejti: meg kell írni a magyarországi népbíráskodás történetét, tabuk, torzítások és elhallgatások nélkül.

Iskolákban fogják tanítani a magyar háborús bűnösök perét – közölte 1946 januárjában a Szabad Nép. Az újság – csupán tízsoros – tudósításából kiderül: Ries István igazságügy-miniszter a kultusztárcának azt javasolta, hogy a középiskolákban és a felsőoktatási intézményekben „részletesen ismertessék a magyar háborús bűnösök bűnügyének tárgyalási anyagát”.

Az igazságügyi tárca vezetője – akit 1950 szeptemberében ávósok vertek agyon – máshol kifejtette, ezekre a perekre azért van szükség, hogy „az ország félrevezetett, elbutított közvéleménye megismerje a huszonöt éves magyar fasizmus történetét”.

Az ország újjáépítése, az infláció, a kommunisták előretörése, valamint a hétköznapok csetlő-botló apróságai azonban egy idő után elvonták a közvélemény figyelmét a nagy „nemzetnevelő” perekről. A sajtó is egyre soványabban számolt be a tárgyalótermek eseményeiről; idővel zömmel csupán a holokauszt túlélői koptatták a bírósági padokat.

Karsai LászlóCsak kevesen tanulták meg a leckét. Sőt a népbírósági pereket ahelyett, hogy – például a németekhez hasonlóan – iskolákban oktatták volna, egészen az 1980-as évek elejéig elzárták a kutatók elől; még a megbízható kommunista kurzustörténészek is csak nagy nehézségek árán kaphattak engedélyt, hogy a belügyi archívumban hét pecsét alatt őrzött népbírósági anyagokba betekinthessenek.

– A magyarországi népbíráskodás történetét meg kell írni tabuk, torzítások és elhallgatások nélkül – állítja Karsai László a héberül és angolul megjelenő Yad Vashem Studies című történelmi folyóirat legfrissebb számában.

Az ismert holokausztkutató szerint a magyarországi népbírósági perekkel kapcsolatosan ma két legenda él a köztudatban. Az egyik, amelyet főként az antiszemita szélsőjobb hirdet, hogy a háború után a „kommunista” népbíróságok vérfürdőt rendeztek. A másik – főleg zsidó körökben népszerű – vélemény szerint Magyarországon, néhány bűnbak kivételével, a háborús bűnösök elkerülték a felelősségre vonást. A történészek kutatásai alapján azonban mindkét nézet alaptalan.

Hazánkban a második világháborút követően körülbelül 27 ezer személy ellen indult eljárás háborús és népellenes bűnök miatt; 477-et halálra ítéltek és 189-et – köztük négy volt miniszterelnököt – ki is végeztek.

(Hollandiában 50 ezer személyt állítottak bíróság elé; 152 halálraítélt közül negyvenet végeztek ki. Belgiumban 57 ezer ember ellen indítottak eljárást és 242 bűnöst végeztek ki, Franciaországban 50 ezer vádlottból De Gaulle tábornok 791 ember kivégzéséhez járult hozzá.)

Hazánkban a második világháborút követően körülbelül 27 ezer személy ellen indult eljárás háborús és népellenes bűnök miatt; 477-et halálra ítéltek és 189-et – köztük négy volt miniszterelnököt – ki is végeztek.

A magyar népbíróságok pártbíróságok voltak; eredetileg a Polgári Demokrata Párt, a Független Kisgazdapárt, a Kommunista Párt, a Nemzeti Parasztpárt és a Szociáldemokrata Párt egy-egy tagját delegálta a népbírósági tanácsba. Az „ötpárti bíróságok” döntéseiket szavazattöbbséggel hozták; fellebbezni – az azonos pártösszetételben működő – Népbíróságok Országos Tanácsához (NOT) lehetett. Ha a NOT a vádlottat kegyelemre méltónak találta, az elítélt, illetve védője a köztársasági elnökhöz fellebbezhetett.

Bárdossy László egykori kormányfő halálos ítéletét követően a Népbírósági Közlönyben Ries István kifejtette: a háborús főbűnösök ügyének elbírálása „nem jogi, hanem elsősorban politikai kérdés… ezek a bűnösök nem várhatnak igazságot, csak megtorlást”. A Szabadság című lapnak pedig egy interjúban azt nyilatkozta: a népbíráskodás fő problémája, hogy a bírák közönséges bűncselekmények után kutatnak, és ha ilyeneket nem találnak, hajlandók egészen enyhén megítélni vagy akár felmenteni is a vádlottakat. Holott – tette hozzá a miniszter – a háborús és népellenes bűnösöknél a Btk. szerint minősíthető vádpontok hiánya egyáltalán nem mentő körülmény.

A korabeli sajtó 1945 októberében részletesen beszámolt a magyar háborús főbűnösök hazahozataláról. A Douglas gyártmányú amerikai utasszállító gép – fedélzetén néhány egykori

Szerk. Pritz Pálállamférfival – még földet sem ért a mátyásföldi repülőtéren, de már a közvélemény azt találgatta, milyen sorrendben rendezik majd meg a nagy történelmi-politikai pereket. „Dramaturgiailag” egyértelműen az látszott indokoltnak, hogy a gyűlölt nyilasvezért, Szálasi Ferencet és kormányának tagjait állítsák elsőként a népbírák elé. A kisgazda Kis Újság 1945. október 6-án még arról cikkezett, hogy a nyilas kormány tagjainak ügyét a puccs egyéves évfordulóján, október 15-én kezdik tárgyalni. A jól értesült kommunista napilap, a Szabad Nép már arról a politikai döntésről tudósít, hogy a persorozatot – a polgári, kispolgári rétegek szemében „nem bűnös”, a Szovjetunió ellen hadat üzenő – Bárdossy László ügye nyitja meg.

– A döntés minden bizonnyal a hazai belpolitikai küzdelmekkel, egészen pontosan az 1945. október 7-i budapesti törvényhatósági, valamint a november 4-i országos nemzetgyűlési választásokkal kapcsolatosan született meg – állítja Karsai László, aki szerint ekkor már sejthették a kommunista és a szociáldemokrata vezetők, hogy a választásokon vereséget fognak szenvedni. Még ezzel a látványos politikai perrel is megpróbálták a bizonytalankodó szavazókat befolyásolni, meg akarták mutatni, hogy készek minden eszközzel leszámolni ellenségeikkel, ellenfeleikkel egyaránt – tette hozzá. A nemzetgyűlési választások előestéjén Bárdossy Lászlót halálra is ítélték.

Magyarországon 1945-46 folyamán összesen 14 nagy politikai pert rendeztek. Bárdossy László, Imrédy Béla, Sztójai Döme és Szálasi Ferenc volt miniszterelnökök mellett Szőllősi Jenő miniszterelnök-helyettest, valamint kilenc korábbi minisztert ítéltek halálra; köztük Jaross Andort, a Sztójai-kormány belügyminiszterét, illetve két államtitkárát, Endre Lászlót és Baky Lászlót. Ők hárman tehetők elsősorban felelőssé a magyarországi zsidók gettóba zárásáért és deportálásáért.

A nagy politikai perek sajátos vonása, hogy a fővádlott sokszor tulajdonképpen csak tanú saját perében; az igazi, ám sajnálatos módon távol lévő főbűnös bűneiről faggatják a vádlottat. Így volt ez az 1930-as években Moszkvában megrendezett politikai perekben is, ahol a perbe fogott bolsevik vezérek Trockij „sátáni terveiről” adtak számot, és így történt ez Magyarországon is, ahol például a Rajk-perben a virtuális fővádlott rejtélyes módon Tito marsall volt.

Horthy Miklós– 1945-46-ban Horthy Miklós hazahozatala és a nép ítélőszéke elé állítása lett volna logikus, erre viszont máig tisztázatlan okok miatt nem került sor – vetette fel a kormányzó felelősségét még a kilencvenes évek közepén egy bécsi konferencián Karsai László, aki szerint az altengernagy bűnsegédi bűnrészes volt több százezer magyar zsidó kifosztásában és meggyilkolásában. Ugyanakkor – tette hozzá – a budapesti zsidóság részben neki köszönheti megmaradását.

Az elmúlt években többek között Sipos Péter történész kutatásai alapján derült fény arra, hogy Sztálin személyesen beszélte le Rákosi Mátyást Horthy felelősségre vonásáról. A diktátor ugyanis értékelte a kormányzó háborúból való kiugrási kísérletét, valamint megindult István fia szerencsétlen halálán és Miklós nácik által való elrablásán. Horthy Miklós népbíróság előtti felelősségre vonása elmaradásának más okai is voltak. Egyrészről a kormányzó továbbra is nagy népszerűségnek örvendett itthon, másrészt egyre gyakrabban kihagyó memóriája akadályozta volna az eljárást.

A népbírák Horthy Miklós felett nem, viszont a nevével fémjelzett – mintegy huszonöt éves – történelmi korszak felett megpróbáltak ítéletet mondani. A történelmi perek anyagai hemzsegnek a durva tárgyi tévedésektől, és politikai elfogultságuk is szembetűnő. Bárdossy ítéletének indoklása szerint például Magyarország sorsa 1919 tavaszán és nyarán dőlt el, amikor kiderült, hazánk nem maradhat demokratikus ország, hanem „idegen fegyverek segítségével továbbra is a feudalizmus uralkodik”. A holokausztkutató szerint a népbírák érvelésükben megpróbálták az ellenforradalmi korszak nem kevésbé történelmietlen vádjait – miszerint Trianont a zsidó-bolsevista-liberális forradalmakért, büntetésül kaptuk – visszájára fordítani.

A Yad Vashem Studies című folyóiratban Karsai László összesítést közöl a budapesti perekről. A fővárosi népbírósági tanácsok elé került több mint 21 ezer perből 748 mélyebb elemzését végezte el.

A vádlottak több mint 30 százalékának esetében a tipikus vád a feljelentés volt. Nem egy esetben azonban csupán egy rosszakaró gáncsoskodása állt a háttérben. Kovács Sándorné házfelügyelőt például azért jelentették fel, mert 1944-ben állítólag zsidókat adott fel. Az eljárás során az összes tanú – még Gobbi Hilda színésznő vagy Nóti Károly zeneszerző is – Kovácsné ártatlansága mellett foglalt állást. Egy ember tanúskodott csupán a házfelügyelő ellen, feljelentője, aki, mint kiderült, 1944-ben is feladta őt a hatóságoknak, csak akkor azzal, hogy iratokat és pénzt adott egy bujkáló zsidónak. A besúgó első feljelentése megalapozott volt; a nyilasterror idején özvegy Kovácsné majdnem az életével fizetett azért, mert egy zsidó embernek segített. A tárgyalás folyamán nyilvánvalóvá vált a feljelentő motívuma is: mindkét esetben Kovácsné lakását szerette volna megszerezni.

Az érdekvezérelt antiszemitizmus élharcosai a „keresztény” orvosok voltak. Egy 1942 márciusi belügyi rendelet szerint a nem kamarai tag orvosok csak zsidókórházban praktizálhattak. Ennek következtében összesen 250 zsidó doktor maradt munka nélkül, akik kérvénnyel fordultak az akkori BM-hez: csupán azt tegyék lehetővé, hogy katonai szolgálatra bevonult kollégáik helyén dolgozhassanak. A belügytől a honvédelmi tárca vette át az ügyet, és április-május hónapban mind a 250 orvost munkaszolgálatra hívták be, akiknek nem a gyógyítás, hanem az árokásás lett a feladatuk. Közülük 15-20-an élték túl a holokausztot.

A korabeli sajtó nagy figyelmet tanúsított a szadista Hammer Ferenc századparancsnok perének, akit a népbíróság kötél általi halálra ítélt. Hammer kínozta munkaszolgálatosait, lovak helyett velük húzatta a kocsikat, és mínusz 30 fokos hidegben felzavarta őket a fákra „kukorékolni”. A cinikus háborús bűnös – akinek a századából munkaszolgálatos alig maradt élve – a bíráknak elmagyarázta: azért kellett a zsidóknak húzni a szekereket, „mert a lovak nagyon gyengék voltak”.

A Karsai László által átnézett 748 peranyag érdemben egy esetben tesz említést cigányokról. Egy Pácza József nevű nyilasról azt állították, hogy a csallóközi Vásárút községben 30 ottani cigány halálának „közvetlen okozója” volt. A népügyészség azonban annyira nem vette komolyan a vádat, hogy nem is sorolta föl Pácza vádiratában. A nyilast végül felmentették. Karsai László szerint hatvan évvel az eset után végre érdemes volna kivizsgálni a vásárúti cigány tömeggyilkosságot.

A történész beszámolt arról is, hogy hamarosan megjelenik a Sztójai-per teljes anyaga, így az idén már a jelentős politikai perek mindegyike elérhető lesz a nagyközönség számára. – Ezzel több mint fél évszázados késéssel ugyan, de valóra válik Ries István nemzetnevelő elképzelése – fűzte hozzá a történész.

A Zsidókérdés Magyarországon 1944 után című esszéjében Bibó István kifejti, hogy a rendezett és szabályozott számon kérő eljárást nem előzte meg „az elégtételkeresésnek valamilyen robbanásszerű és fejetlen módja”, vagyis hazánkban – számol be erről kissé sajnálkozva a jeles gondolkodó – elmaradtak a lincselések. Szerinte ezzel „egy csomó indulat levezetődött volna”. Franciaországban vagy Olaszországban ugyanakkor ezrével ölték meg a második világháború végén népi, illetve partizánbírósági ítéletek alapján (vagy anélkül) a nácikkal kollaborálókat.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©