Micsoda vasárnap! A fôszerkesztôm azt ajánlotta, ne aludjak egyet sem az élményre, hanem frissiben vessem papírra benyomásaimat. Pedig ha tudná, hogy a varázs nem törik meg egyetlen éjszaka alatt, vannak maradandó élmények, a kivételesen lélekre ható impresszió meg pláne ilyenek.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke nyitotta meg a Raoul Wallenberg Társaság által szervezett, Wallenberg életútját tablókon bemutató kiállítást a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Fôiskola aulájában. Az „Ember az embertelenségben” címet viselô tárlat vándorkiállításként járja az országot.

Mózes egyik törvénye elôírja, hogy a honfoglalás után, a majdan felállítandó Szentélyben, a betakarítás ünnepén jelenjen meg mindenki, s termésének javából egy kosárra valót helyezzen az oltár mellé, így adva hálát az Örökkévalónak. „És vegye el kezedbôl a pap a kosarat, és helyezze az Örökkévaló, Istened oltára elé” (Mózes V. könyve, 26. fejezet 4. vers). Ugyanakkor néhány mondatban össze kellett foglalnia a zsidó nép ôstörténetét. Ezt a szent szöveget, noha általában mindenki tudta kívülrôl, a pap szavanként elôre mondta, nehogy valaki megszégyenüljön, ha mégis eltévesztené. Ez a néhány mondat nagy jelentôséggel bírt, s nyilván nem véletlen, hogy elsô három szava éppúgy aleffal kezdôdik, mint az égô csipkebokornál elhangzott isteni kinyilatkoztatás.

Kockás füzet, gyöngybetűkkel írva, a nedvességtôl kissé elmosódva. Megrendítô, mint a Bori notesz, Radnóti Miklós hagyatéka. Az egy jó barát vitte el a megadott címre, amely öt nyelven lett feltüntetve a füzet elsô oldalán. Bizonyítva szerzôje műveltségét, széles látókörét. Megírta a Nem tudhatom című verset, bizonyítva hazafiságát. Tarkón lövés lett a jutalom.

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez és Áronhoz, mondván: Ha majd bementek Kánaán országába, amelyet nektek adok birtokul, és (ha) én poklos kiütést bocsátók valamelyik házra, akkor menjen a ház tulajdonosa és jelentse a papnak: úgy tűnik, hogy valami kiütésféle látszik a házon…” (3 Mózes, 14. 34-35.)

Régóta készül a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum a hazai történelmi egyházak szakrális kincseinek bemutatására, azzal a nemes céllal, hogy történelmi, kulturális egységben ábrázolja azok szellemi gyökereit, erôt adó emlékeit. Ilyen közös bemutatásra eddig alig volt példa. A magyarországi zsidóság, a katolikus, a református, az evangélikus egyház, a szerb ortodoxia és a görög katolikusok elhoztak istentiszteleti tárgyakat, ruhákat, írásos emlékeket, dokumentumokat. A kiállítás fôcíme: „Ezer évünk történelmi egyházai” már magában is jelzi az örvendetes új szemléletet, hiszen régebben csak a nagyobb keresztény felekezeteket nevezték és tartottam történelmi egyházaknak.

Móricz Zsigmond írta Bródy Sándorról: Megremegtünk, ha közöttünk volt. Krúdy Gyula szerint nélküle el sem lehetett képzelni valaha magyar irodalmat. Kosztolányit idézzük: kevesen írtak olyan szépen magyarul, mint Ô… Heves megyei magyarságának eddig nem láttam mását minálunk.

– Az elmúlt évben tragikus körülmények között, fiatalon elhunyt Stern Gábornak, az országos UJS vezetôségi tagjának, a debreceni UJS vezetôjének sírkôavatása 2005. április 17-én (vasárnap) 11.00 órakor lesz Debrecenben, a Monostorpályi úti zsidótemetôben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család.

Micsoda mozi ez a Jób lázadása! Már hosszú évek óta létezik, mégis a széfben tartjuk, mint valami ereklyét, néha elôvesszük, megsimogatjuk, aztán megint kulcsra zárjuk. Pedig Gyöngyössy Imre és Kabay Barna remeket alkottak. Temessy Hédi és különösen Zenthe Ferenc (mint Jób, aki fellázad a gyerektelenség ellen) elementáris erôvel hozzák a zsidó házaspárt. Az örökbe fogadott kisfiú olyan volt, amilyen volt. Alakítása fôleg abban merül ki, hogy ôt látva nekünk kell meghatódni, a mi szemünk telik meg könnyel. Ahogy az utód nélküli házaspár eldönti, hogy hazaviszi az otthonból a kis keresztény Lackót, már sejthetô, mi lesz ebbôl. Baj. De vajon honnan jön a baj? Legelôször Lackóból, akit nehéz betörni. Olyan, mint egy zabolátlan csikó.

„Ki számít Magyarországon zsidónak? A közvélekedés szerint az, aki annak tartja magát, vagy mások annak tartják ôt. A zsidó vallás mást mond errôl: itt az anyai származás a mértékadó, de nem egyedüli feltétel, mivel anyának nemcsak zsidó származásúnak kell lennie, de meg is kell ôriznie zsidóságát. Kívánatos a vallási elôírások betartása, a rendszeres zsinagógába járás, amelynek a szekularizált környezetben sajnos csak kevés ember tesz manapság eleget.”

A jobb sorsra érdemes Sorstalanság okozta sokk hatására nem kis félelemmel és még nagyobb gyanakvással készültem a Maus nevezetű holokausztképregény megtekintésére. Bár Art Spiegelman művét minden lehetséges hazai fórumon a magas égig dicsôítettél, és 92-ben még a Pulitzer-díjat is megkapta, én nem tudtam, nem tudok kibékülni alapötletével: azzal, hogy képregényre vitte az emberiség legocsmányabb tettét, a holokausztot.