Forrás: Új Élet

Mózes egyik törvénye elôírja, hogy a honfoglalás után, a majdan felállítandó Szentélyben, a betakarítás ünnepén jelenjen meg mindenki, s termésének javából egy kosárra valót helyezzen az oltár mellé, így adva hálát az Örökkévalónak. “És vegye el kezedbôl a pap a kosarat, és helyezze az Örökkévaló, Istened oltára elé” (Mózes V. könyve, 26. fejezet 4. vers). Ugyanakkor néhány mondatban össze kellett foglalnia a zsidó nép ôstörténetét. Ezt a szent szöveget, noha általában mindenki tudta kívülrôl, a pap szavanként elôre mondta, nehogy valaki megszégyenüljön, ha mégis eltévesztené. Ez a néhány mondat nagy jelentôséggel bírt, s nyilván nem véletlen, hogy elsô három szava éppúgy aleffal kezdôdik, mint az égô csipkebokornál elhangzott isteni kinyilatkoztatás.

Az évente mindenki által elmondott szent szöveg, különösen annak elsô öt szava történelmi tudatra nevelte a népet: “Bolygó (= vándorló) arámi volt az ôsöm, és lement Egyiptomba” (ugyanott, 5. vers). Mindent megtudhatott belôle az egyszerű izraeli, ami a zsidóság kialakulásával kapcsolatos. Vizsgáljuk meg most ezt az öt héber szót külön-külön:

1. “arámi” – ez volt hajdan az Izraellel szomszédos északi ország (Damaszkusz és környéke), majd késôbb a babilóniai és a perzsa birodalom hivatalos nyelve. A sémi nyelvcsalád nyugati ágához tartozik, közeli rokona a hébernek. Az ókori zsidó tehát tudta, hogy a nyelve a nyugati sémi (arámi) nyelvcsaládba tartozik, s hogy Ábrahám rokonai is arámiak voltak.

2. “vándorló” – ez a kifejezés hozzávetôleg annyit jelent: nomád. Csakhogy az ókori keleti nomádok (a sztyeppéi nomádoktól eltérôen) állattenyésztés mellett mezôgazdasággal is foglalkoztak. (Vesd össze a bibliai József álmával, aki aratásról álmodik: fivéreinek kévéi leborulnak az ô kévéje elôtt.) Ugyanakkor nemzetközi közvetítô kereskedelmet is űztek: egy-egy város védelmét vállalva a többi nomáddal szemben, ellátták annak piaci igényeit, (így tettek Sikhem városában is, amíg meg nem romlott köztük a viszony.) Tehát az ókori héberek tisztában voltak ôseik életformájával.

3. “ôsöm” – nem véletlen, hogy ez a szó (áv) a héberben apát is jelent: a régi héberek apajogú (patriarchális) társadalomban éltek. Ugyanakkor a családi leszármazás és a rokonházasság tilalma (Mózes törvénye elôtt) anyai ágon érvényesült. (Ezt nevezik tudományosan matrilineáris társadalomnak. A gyermek még ma is az anya után számít, de az apa nevét viseli.) Ábrahám eredeti neve (Ávrám) voltaképpen “nagy ôs”-t jelent.

4. “lement” – mind a bibliai, mind a mai héberben az Izrael országából való távozást lemenetelnek, a bevándorlást felmenetelnek (alija) nevezik. Mindez arra utal, hogy a zsidó nép kezdetektôl Izraelt tekintette ôshazájának.

5. “Egyiptomba” – az Izraellel szomszédos déli ország neve héberül (Micrájim) kettes számú szó (utalva Alsó- és Felsô-Egyiptomra), ami azt bizonyítja, hogy a zsidók belülrôl ismerték az országot. (Nem úgy, mint például az arabok, akik mindmáig Miszrnek nevezik azt.)

Nem véletlen, hogy a zsidó Egyisten nem csupán a világmindenség, de az egyén és a történelem Istene is, s hogy a történelmi emlékezés a zsidó vallás egyik legjellemzôbb vonása.

Raj Tamás

Comments are closed.