Magyar Hírlap

„A Magyar Gárdáról folyt a vita, mivel a Fidesz velük tüntetett a házam előtt az egészségbiztosítási törvény ellen. A szabályozás is szóba került, az önök által idézett részeket azonban kiragadták a szövegkörnyezetből. Világossá tettem ugyanis, hogy aki nem választ semmilyen pénztárat, az a területileg illetékes pénztárnál marad. Ismerem a törvényt” – ezt válaszolta Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke, országgyűlési képviselő szombati cikkünkre.

Számvetéssel és a testület élén végzett munkájának értékelésével kezdte tegnapi sajtótájékoztatóját Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság, egyben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke. A főbírót meglepte, hogy a megállapodással ellentétben nyilvánosságra került a Sólyom László köztársasági elnökkel folytatott beszélgetésének tartalma.
A spion szobrot dönt I.

Az iszlám balkáni térhódításáról írt érdekes könyvet Christopher Deliso, Macedóniában élő amerikai újságíró. A magyar nyelven még nem olvasható, Közelgő balkáni kalifátus című könyv szerzője szerint a boszniai, albániai dzsihád veszélye továbbra is fennáll, és az önálló Koszovó megszületése csak tovább bonyolítja a helyzetet.

Tordai Péter cégének építkezése tovább folytatódik. Korábbi cikkünkben már említtettük, hogy a Síp utca 8. és 10. szám alatt márciustól kezdődnek a Herzl Passage luxusingatlan-együttes kivitelezési munkálatai. A Mazsihisz vezetősége nehezményezi a Dohány utcai zsinagóga mellé tervezett komplexum megépítését.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvánnyal (Mazsök) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével (Mazsihisz) kötött 21 millió dolláros szerződése újabb kérdéseket vet fel. A kárpótlási pénzre jogosultak köre nincs pontosan meghatározva, valamint kérdéses, hogy a külföldi jogosultaknak fizethet-e a Mazsök.






