
Egykori cimboráimnak, Andrassew és Bächer Ivánoknak.

Pénzhamisítók: egy államilag szervezett hamisítás története.

A vasárnapi kötelező munkaszünetért kampányol a KDNP Barankovics István Alapítványa. A katolikus püspöki kar egyik bizottságával rendeztek tegnap közös konferenciát a témában, amelyen Semjén Zsolt kereszténydemokrata pártelnök kijelentette, akár már az őszi ülésszakon a parlament elé kerülhetnek az ezt célzó törvénymódosító javaslatok, amelyeket addig ötpárti egyeztetéseken öntenek végleges formába.

Forrás: Magyar Hírlap Hatvan éve, a „fordulat évének” a vége felé történt, hogy Veres Péter (református) honvédelmi miniszter és Dobi István, a Kisgazdapárt (szintén református) elnöke azzal a kormányzati kéréssel […]

Tegnap váratlanul Bagdadba érkezett az amerikai külügyminiszter. Condoleezza Rice nem tagadta, a jelenlegi iraki kormányzat megerősítésére érkezett.

„Pénzügyminiszter úr, mi lesz a sorsa a lóversenynek? Veres annyit mondott: Winkler úr, rárakjuk a lakatot!”

Forrás: Magyar Hírlap Esztergomban ülésezett április 17. és 20. között az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) és az Európai Egyházak Konferenciájának iszlám kapcsolatokért felelős bizottsága (CRME) Erdő Péter bíborosnak, a […]

Többször is megtámadták a kormányfőt?

Forrás: Magyar Hírlap Teleírtam jegyzetekkel egy árkus papírt az ünnepi eseményekkel és beszédekkel kapcsolatban, az állami megemlékezéseket sikerült megint közröhej és közmegvetés tárgyává tenni, kezdve a lezárt Kossuth tértől a […]

A Felvidék több száz településén emlékeztek meg március 15-ről. A megemlékezéseket legtöbb helyen az önkormányzat, a Csemadok és más civilszervezetek rendezték. Rendbontásról, vagy az ünnepségek megzavarásáról nem érkeztek hírek.

Egységben ünnepelte a 160. évfordulót az erdélyi magyarság.

Ismét kormányellenes tüntetők utcai randalírozásával ért véget a forradalom és szabadságharc évfordulója.

Törvénysértő módon igazoltatták és motozták meg az embereket őrző-védő magáncégek emberei a fővárosban a március 15-i eseményeken. A rendőrségi törvény értelmében hivatalos intézkedésre nincs joga sem az In-Kal Security, sem más biztonsági vállalkozás tagjainak, kizárólag a rendőröknek.

Forrás: Magyar Hírlap Teljesen érthetetlen, hogy miért ennyire borúlátók a politikusok és a politikai elemzők: amint véget ért a New Yorki-i Filharmonikusok kétnapos látogatása Phenjanban, kórusban közölték a világgal, hogy […]

Magyarellenes tüntetéssorozatra készül Ungváron öt nacionalista szervezet, mert felháborítónak tartják, hogy Kárpátalján szaporodnak a magyar államot jelképező emlékművek. Sólyom László köztársasági elnök lemondta a jövő hétre tervezett ukrajnai látogatását.

Védőpajzsos egységeket csak a kordon mögött lehetett látni (Fotó: Béli Balázs)

Forrás: Magyar Hírlap A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!Az utóbbi időben annyira elharapódzott nálunk a vidámság (értsd: móka, kacagás, közderű, közröhej), hogy egyesek már azon is röhögnek, amin sírniuk kellene. […]