Egykori cimboráimnak, Andrassew és Bächer Ivánoknak.
Tudom én jól, hogy nekem most hallgatnom kellene. Megfélemlítve, megjuhászodva, magamba szállva, hamut szórva a fejemre.
Kedvem is lenne hozzá. Mégsem tudok hallgatni. Nácit akartatok, akartok csinálni belőlem, valamiféle elrettentő idolt. Ha vicces akarnék lenni, mondanám: indoknácit – akinek szavai, tettei, s most már immáron puszta létezése igazolja a nem létező nácik ellen vívott harc jogosságát és fontosságát.
Nem fog sikerülni, egykori víg cimborák! „Homlokon lőhetnek, ha tetszik, mi ott fészkel, égbemenekszik.” Hát ezért nem fog sikerülni. S nehogy azt gondoljátok, azért idézem Illyést, mert magamra kívánok ölteni némi hősi pátoszt. Ugyan, dehogy… Nem vagyok hős, és nem is félek. Nyilván ez bennem a leggyűlöletesebb. Tudjátok, egykori víg cimborák, azért idézem ezt a sort Illyéstől, mert szerintem arról szól, hogy ami bennem van, a fejemben és a szívemben van, azt csak én ismerhetem maradéktalanul. Ahhoz nincsen kulcsa, hozzáférése senkinek. Így aztán megannyi bűnöm közt is elszámolhatok majd az Úrral. S azokkal is, akiket szerettem valaha, s akiket szeretek. A többi úgyis lényegtelen.
Tudjátok, egykori víg cimborák, mondhattatok volna nagyjából bármit. Hogy hülye vagyok, meggondolatlan, ostoba, vagy hogy értsem meg, élnek közöttünk még olyanok, akik félnek, igenis félnek, mert megtörtént velük mindaz, aminek nem lett volna szabad megtörténni soha, senkivel. Megértettem volna, mint ahogy meg is értem, tényleg. Egyet nem tehettetek volna meg: azt, amit megtettetek. Ez az, ami nálatok elfogadhatatlan, tűrhetetlen. Különösképpen a ti esetetekben, akik ismertek engem. Bizony, Ivánok, ti, akikkel megittam annyi sört. S miután mindazt elmondtátok volna, amit el kellett volna mondanotok, mindjárt kijárt volna nekem még egy mondat. Ez: „abban pedig igazad van, hogy akik a komcsik alatt beálltak a sorba, és tevőlegesen szolgálták a rendszert, akik Izraelt gyalázták és helyeselték az utazási tilalmat, akik akkor az araboknak szurkoltak és a cionizmust a fasizmus egyik ágának titulálták, azok most ne merjék leírni azt a mondatot, hogy az Izrael-ellenesség az antiszemitizmus új formája”. Mert hát én valami ilyesmiről akartam szólni akkor, egykori víg cimborák. Egy magatartásról, amely elviselhetetlen. Arról a magatartásról, amely tönkretett mindent, amely megmérgezte, összemocskolta az egész rendszerváltást. (Ugyan, mi is volt az, majd az unokáink fogják tudni, talán…) Az írástudók felelősségéről akartam szólni, mint már annyiszor. Amit ti mindnyájan sutba hajítottatok.
Megvan ám a magam felelőssége is, és gyakorta elrontottam én is. De én legalább még tudom ezt. Ti már nem tudjátok. Ti elhittétek, hogy hősök vagytok. Ez a legrémesebb pillanat, ami egy írástudóval megtörténhet. Veletek megtörtént, egykori víg cimborák. Tudjátok mi lett az élet alapélménye a mai Magyarországon?
„Síró báránykát ha látok,
A fogára jól vigyázok,
Mert piszok farkast kiáltván
Mért vicsorgat annyi bárány?”
(Ghymes együttes)
Ez lett az élet alapélménye, egykori víg cimborák.
Olvasom a rólam írt sorokat ám, egykori víg cimborák. Ha hősi pózba akarnám vágni magam, most azt írnám, nem érdekelnek. Dehogyisnem! Fájni már nem fájnak – de zavarnak. Engem mindig zavart az igazságtalanság és – kapaszkodjatok meg! – az oktalan gyűlölet. A gyűlölet nyomában, ha van igazi oka, mindig a szeretet és a megbocsátás jár. Ám az oktalan gyűlölet rabságban tart egy életen át. És a nyomában nem jár semmi, csak az igazságtalanság. Ez az igazságtalanság az élet másik alapélménye a mai Magyarországon. És a liberális, globalizált világban. Ami a ti számotokra elfogadható – az én számomra nem.
Olvasom a hírt, mely szerint valamikor az ősszel haza fogják hozni Ausztráliából Zentai Károlyt, akit azzal vádolnak, hogy a vészkorszakban agyonvert egy zsidó fiút. Minden valószínűség szerint elítélik. Zentai Károly nyolcvan felett van, de ha bűnös, akkor bűnhődjék. Ám mondjátok meg nekem, egykori víg cimborák, Péter Gábor miért ágyban, párnák közt halt meg 1993-ban? Hogyan fordulhatott ez elő? S amikor majd lecsaptok kemény szavakkal Zentaira, eszetekbe fog-e jutni az idősebb Bauer?
Aki egy cégben ténykedett (ténykedik?) Eörsi Mátyással… S erre Eörsinek annyi mondandója volt, hogy nem ismerte idősebb Bauer múltját, különben pedig idősebb Bauer nagyon jó szakember. Jaj, dehogynem ismerte, dehogynem ismeritek! Ti mindenki múltját ismeritek – csak van, amelyik zavar benneteket, s van, amelyik nem. S az is lehet, hogy az öreg Zentai a világ legjobb ácsa. Mégsem csináltatnátok vele a tetőtöket. De idősebb Bauerhez eljártok a pörös ügyeitekkel. Na, ez az, ami tűrhetetlen, víg cimborák. Ahogy az antiszemitizmus pajzsa mögé húzódtok vicsorogni, ha ilyesmiről szó esik. Pedig minden ilyesmiről szó kell essék. Nem megspórolható. Hogy ne mondjam – magamat idézve -: mikor fognak majd bronzcipők állni a Kolima partján? Mert ezzel a kérdéssel még tartozunk a gyerekeinknek. És a becsületünk maradékának…
Csak hát, egykori víg cimborák, szerintetek ez a kérdés már önmagában antiszemitizmus. Ez az, ami elviselhetetlen tibennetek.
Bayer Zsolt, főmunkatárs
