A Magyar Hírlap 2008. február 14-i számában olvasom Tamáska Péter Hindu rasszizmus című publicisztikáját, és déja vu érzéseim támadnak. „Éppen most (2003. XI. 19.) folyik a magyar Országgyűlésben az ún. gyűlöletbeszéd-törvény részletes vitája – írtam több mint négy évvel ezelőtt egy publicisztikámban. – Hallom a háttér-televízióból, amint Bárándy Péter igazságügy-miniszter a törvény preambulumának vitájában bölcsen kinyilatkoztatja: nem gyűlöletbeszéd – vagyis nem büntethető – az, amely valamely jól körülhatárolható embercsoport alsóbb- vagy felsőbbrendűségét állítja.”
Ha jól értelmezem a nemrég e tárgyban mégiscsak meghozott új törvényt – az alsóbbrendűség állítását valószínűleg büntetné/bünteti, hiszen kimeríti az adott kisebbség sértegetését, illetve annak kollektív érzületét kiváltó jogi tényállást. A törvények átgondolt megalkotása tehát fejlődik, ám a felsőbbrendűség „hirdetését” a törvény ma sem bünteti. Ki is lenne annyira bolond, hogy feljelentést tesz valaki ellen, aki valamely jól körülhatárolható (vallási, etnikai stb.) embercsoport felsőbbrendűségét hirdeti? Ez „pozitív vélelemnek” tekinthető – hirdetése nem lehet bűncselekmény…
Az már más kérdés, hogy a fenti (jogi) okfejtés nyilvánvalóan ellentmond a formális logika szabályainak, hiszen implicite ugyanarról van szó: aki valamely csoport bármilyen tekintetben vett felsőbbrendűségét hirdeti, az eme megfontolt állítását nyilván más embercsoportokkal szemben tételezi, így más, ugyancsak jól körülhatárolható embercsoportokat relatíve alsóbbrendűnek tart, tehát „komplementer” állításokról van szó.
Ez az alsóbb-felsőbb rendűségi komplexus – úgy tűnik – a gyarló emberi természet immanens, gyűlölettörvényekkel is kiirthatatlan, fajspecifikus sajátossága, és legalábbis egyidős az emberiséggel. Mintha már Káin és Ábel is azon versenyeztek volna – íme, a versenyszellem korai gyökerei! -, hogy melyikük áldozata kedvesebb az Úr előtt. Káin úgy döntött, hogy feláldozza testvéröccsét a szabad verseny pogány liberális oltárán. Pusztuljon a férgese… Ezt gondolta egyik testvér a másikról, és meggyilkolta.
Ezért aztán én igencsak csínján bánnék ezekkel az alsóbb- és felsőbbrendűségi dimenziókkal, ügyekkel, mert a történelem igencsak erre emlékeztet, tanít mindannyiunkat, és hát, tanult kollégám, az említett cikk szerzője éppen történész.
Ugyanis ez a rettenetes atavisztikus komplexus minden viszály és – nem csak a „törzsi” – háborúság legfőbb oka. Ennek a szociáldarwinista komplexusnak a mélylélektani fogságában Ázsiában éppen ma is népeket, nemzeteket irtanak ki, sokszor úgy, hogy például a demokrácia mint társadalmi-politikai berendezkedés felsőbbrendűségét hirdetik. Éppen úgy, amint az amerikai indiánokat is ugyebár a „keresztény civilizáció” felsőbbrendűségének álszent és hamis tudatában irtották ki; délen Hernando Cortez spanyol konkvisztádor seregei, északon pedig az európai gyökerű telepesek, majd az őket védő amerikai katonaság.
Adolf Hitler – alapvetően okkult „eszmei” alapokon – a nagynémet felsőbbrendűséget hirdette (vö. herrenvolk), vagyis igyekezett eszmeileg is megalapozni abbeli erőfeszítéseit, hogy a gyakorlatban is megvalósíthassa a német világuralmat, Harmadik Birodalom fedőnéven. És végül is mi lett belőle? Akkor rettenetes világégés, vereség, megaláztatás; zsidó és cigány holokauszt, majd egy kicsivel később, de máig – „alárendeltség”. Vlagyimir Iljics Lenin – a marxi osztályharcelmélet okkult eszméjével és némi tisztázatlan eredetű készpénzzel felvértezve – a kommunizmus felsőbbrendűségét hirdette, de mihaszna elveit végül is csak a kacskakezű tulai postarabló, valami Joszif Visszarionovics Dzsugasvili grúz „technokrata” fejlesztette a gyakorlatban is szovjet világrendszerré. A fél emberiség kárára.
Szóval, ama átellenes „rendűségből” is csak vér, veríték és könnyek – újbirodalmi nyelven blood, sweat and tears – lettek, bibliai nyelven szólva pedig „sírás, zokogás és fogak csikorgatása”. Őszintén szólva: nem hiszem, hogy valamiféle hindu vagy roma faji felsőbbrendűség árja (értsd: parttalan áradása) fenyegetne bennünket, akár csak a legcsekélyebb mértékben is. Ami az agresszív kisebbségről szóló utalást illeti, nekem inkább az jut eszembe, hogy a nyuszi magyar éppen önnön tutyimutyiságát, élhetetlenségét, magatehetetlenségét „védelmezi”, amikor agresszív kisebbségekre keni saját tanácstalanságát, annak összes következményét.
Ha örökké Ábelek maradunk – tiszta sor -, agyonvernek a Káinok. Polgárok! Vagy tűrünk, örökké – vagy kenyérrel, de „visszadobunk”. Harmadik út nincs.
Ámde nem azt mondta-e Jézus Krisztus: „ha engem követsz, veled is úgy bánnak majd (el), mint énvelem”? Vagy nem azt mondta-e: „ha megütik az egyik orcádat, tartsd oda a másikat is”?
El kell végre döntenünk: keresztények vagyunk-e vagy pogányok. Vagy a perc gazdagsága, mámora – vagy a menny örök világossága. A Mammon kétes örömű, de kétségtelen végkimenetelű szolgálata vagy az Úr békéje és végtelen szeretete.
A hinduk pedig csináljanak, amit akarnak.
Czike László, közgazdász
