Forrás: Magyar Hírlap

Héthatár

Az utóbbi hónapok “irodalom közeli” mondatainak egyik legotrombábbika egy “nyílt levélben” olvasható, melyet szerzője Debrecen város polgármesteréhez intézett. A mondat így szól: “Debrecen városának az ön által vezetett közgyűlése a magyar írótársadalom és szellemi elit előzetes bevonása nélkül határozott…” – abban, hogy engedélyezi néhai Wass Albert magyar író szobrának felállítását a cívisek városában, amire egy magánalapítvány tett javaslatot, s ami magánpénzből fog készülni.

A levélíró – mint olyan – mértékadó személyiségnek nem mondható, amiként a csatlakozókat magukat is csak nagyon erős elfogultsággal lehet – egyetemlegesen – a szellemi elit vagy a magyar írótársadalom reprezentánsainak minősíteni. A szokásos “e heti” aláírók ők, akik mindig rátalálnak egy vészterhes turulra, egy, az ő retinájukon fasisztoidnak mutatkozó vörös-fehér sávos zászlóra, egy kocsmából kitiltott kisebbségi lumpenre, annak tanárverő gyerekére, egy “latens” antiszemita mondatra, Orbán Viktor farkasvicsorgására, Teleki Pálra, Sólyom Lászlónak az erkölcsiség romlását felemlegető, tehát gyalázandó vélekedésére vagy azokra az őszödi állításokra, amelyeket kéjjel és jelentékeny díjazásért magasztalhatnak.

A mostani esetben az aránytalanság, az ildomtalanság, a morális perverzió az, hogy egy jelentéktelen számú és kétes életműveket magukénak tudható társulat veszi a bátorságot ahhoz, hogy a maga – egyébként történetileg, esztétikailag vagy szociológiailag aligha bizonyítható – véleményét mint megkerülhetetlen szellemi álláspontot kötelező mérceként akarja elfogadtatni egy olyan társadalmi közegben és egy olyan hivatali mechanizmus rendszerében, amelyhez édeskevés köze van.

Néhány tucatnyi skribler totális “pártállami” háttérrel és “nemzetközi” jogosítvány birtokában – mondjuk – szagra osztja a megfellebbezhetetlen ítéleteket – kedvem volna listát készíteni, kikről is, mondjuk, hirtelenjében, Illyésről, Németh Lászlóról, Csoóriról. Most éppen Wass Albertről. Morális perverzió…

Csöndes derűvel olvasom a megfellebbezhetetlenül ítélkező kultúrfenomének listáján egy bizonyos békéscsabai literátor nevét. A minap ismerte be – talán mert muszáj volt neki -, úgy is, mint a Hit Gyülekezetének elhivatott tagja, hogy bizony besúgó volt sok-sok éven át. Engem is besúgott, jelentette tél elején fátyolos hangja telefonon. Most verseket küldött lapomhoz, az Életünkbe. Közlöm őket, persze. Nem akarok olyan lenni, mint ők. Nem lehetünk olyanok, mint ezek.

(Folytatjuk)

Alexa Károly, irodalomtörténész

Comments are closed.