Ebben az évben is, mint már annyiszor a magyar Bnei Akiva életében, megérkezett a meghívó az esedékes Bnei Akivás Eurovíziós táncdal fesztiválra. Az idei dalban hónapok megfeszített munkája van és azt gondolom, hogy mindenki mindent megtett a siker érdekében.
Erec
A hagyományoknak megfelelően ezúttal is az iskolai tavaszi szünetben, április 14. és 17. között rendeztük meg a harmadik Habó-korszak harmadik évének harmadik táborát a Mátrában lévő Sástón.
A Somer mostanság sem tétlenkedett, rengeteg aktualitás adott alkalmat jobbnál jobb programokra. A nagy tavaszi megújulást ruhatárunkba a minden évben megrendezésre kerülő, nagy sikerű ruhabörze hozta el, ahol kedvükre cserélgethettek és vadászhattak egymás régóta várt, végre kinőtt/kihízott/összement, stílusos darabjaira a résztvevők.
A szórakozni, kikapcsolódni vágyó zsidó fiatalok az utóbbi idők egyik legjobb hangulatú UJS-es szervezésű Purim Bálján vehettek részt március 18-án, szombaton az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házban, a Dagály utcában.
2006. február 5 – 7. között Zsidó Diplomácia: Álmok, Dilemmák és Döntések címmel a Zsidó Világkongresszus Jövő Generációi Osztálya (WJC / Future Generations Department) új kezdeményezést indított útjára Jeruzsálemben. Huszonöt olyan fiatal kapott meghívást a világ minden kontinenséről, akik jártasak a zsidó közösségi munkában, és indíttatást éreznek magukban arra, hogy zsidó politikával, diplomáciával foglalkozzanak a jövőben.
Folyamatosan próbálják a művészek Markó Iván és Keveházi Gábor közös produkcióját, az Emberi Himnusz című darabot, amelyet május 8-án mutatnak be a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A Művészetek Palotája ezzel a bemutatóval tiszteleg az uniós csatlakozás kétéves évfordulója előtt.
Kényszermunka 1944-45
időszaki kiállítás
Mose Hershko (1905-1998) karcagi tanító, a Nobel-díjas Avram Hershko édesapja, 1942 és 1946 között négy évet töltött munkaszolgálatosként a fronton, majd szovjet hadifogságban. 1950-ben vándorolt ki Izraelbe, ahol a 70-es években kezdte gyűjteni az anyagot szülővárosának zsidóságáról szóló könyv megírásához.
12 tanulmányból álló kötet jelent meg A Bét Olám Alapítvány és a Somogy Megyei Levéltár kiadásában, Bősze Sándor szerkesztésében, Fris Ferenc gondozásában. A kiadvány az első – és nagyon is sikeres – kísérlet arra, hogy a Somogyban élő zsidóság három évszázados történetéről szisztematikus áttekintést nyújtson. A lapokon megelevenedik hogyan alkalmazkodtak és találták meg eleink a helyüket a folytonosan és egyre gyorsuló ütemben változó környezetben a XVIII.
Nagyon nehéz a visszatekintés, hiszen évszázadokat ölel fel. Segítségünkre van dr. Schweitzer Józsefnek, ki hosszú évekig pécsi főrabbija volt, a város zsidóságának történetéről szóló könyve. A szerző szerint a legrégibb adat arra utal, hogy 1467-ben már élt zsidó család Pécsett. A városkapun kívül élő zsidóknak jelentős szerepük volt a korabeli kereskedelmi életben, akik a következő században már rendszeresen bejártak a városba.
Nagyon várt dalkötet jelent meg nemrégiben Dr. Soltész Elekné összeállításában. A kiváló zenetanár, a magyar zenepedagógia örökifjú „”nagy örege””. Szerteágazó, sokrétű zenei munkássága közepette, közel három évtizeden át, az egykor Anna Frankról elnevezett zsidó gimnázium zenetanáraként is működött. Művész-tanárként a klasszikus zeneirodalom, a magyar népzene mellett, a zsidó dallamoknak is értője, elkötelezettje.

Benedek István Gábor új regénye nem történelem, nem fordítása vagy átültetése Sámuel könyvének. Az ötletekben gazdag, szellemes, minden mondatával a ma emberéhez szóló, felnőtteknek való rege az államgépezet kialakulásának históriája. Dávid könyvbeli szavaival élve: „Mindent, az államot, a hatalmat, az intézményeket most kell kitalálni és elindítani. Hiszen nulláról indulunk. Van, aki azt hiheti, ez roppantul könnyű. Én inkább úgy érzem, a feladat rettenetesen nehéz.”
Tizedik alkalommal rendezik meg az Izraeli Filmtavaszt az Örökmozgó Filmmúzeumban. A tíz év alatt az izraeli filmművészet legjobb alkotásait mutatták be Magyarországra.
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, valamint Pinhas Artzi és Karády Viktor professzor részesült az idén Scheiber Sándor-díjban; az átadási ünnepséget Budapesten tartották.
Engedjék meg, hogy beszámoljak arról, hogy mi minden történt a Szochnut életében legutóbbi számunk megjelenése óta!
A Szochnut elnöke a Claims Conference magyarországi konferenciájára érkezett a magyar fővárosba. Másfél napos itt tartózkodása alatt azonban sok helyre eljutott.
Március 6-án reggel nagy sürgés-forgás és nem kis izgalom előzte meg Zeev Bielsky
Az izraeli választások közeledtével egyre nagyobb érdeklődés tapasztalható az izraeli politikai helyzet iránt Magyarországon is. Ezt az igényt kielégítendő a Szochnut meghívta Magyarországra Izrael egyik legbefolyásosabb és legelismertebb médiaszemélyiségét, Avi Benyahut. Avi a Galei Cahal, a katonai rádió főszerkesztője, parancsnoka, Jichak Rabin és Simon Peresz miniszterelnök média tanácsadója volt.
Engem mindig lenyűgöz a szakértelem. Mondhatnám, hogy ebből a kellemes állapotból, vagyis a lenyűgözöttségből még most sem ocsúdtam fel teljesen. Kevésbé lelkesen fogalmazva: ez a hétvége nagy hatással volt rám, amely még most is élénken él bennem.
A birthright szó minden embernek mást jelent. Negyven zsidó fiatalnak biztosan ugyanazt: tíz felejthetetlen napot Izraelben. Hogy miért pont birthright és miért pont Izrael? Sokan közülünk biztosan feltették magukban ezt a kérdést, amikor találkoztak a Szochnut Iroda felhívásával, mely jó ideje állandó programként szerepel a szervezet tevékenységei között.

