2006. február 5 – 7. között Zsidó Diplomácia: Álmok, Dilemmák és Döntések címmel a Zsidó Világkongresszus Jövő Generációi Osztálya (WJC / Future Generations Department) új kezdeményezést indított útjára Jeruzsálemben. Huszonöt olyan fiatal kapott meghívást a világ minden kontinenséről, akik jártasak a zsidó közösségi munkában, és indíttatást éreznek magukban arra, hogy zsidó politikával, diplomáciával foglalkozzanak a jövőben.
A program célja – ami egy hosszabb sorozat első rendezvénye volt – hogy a 26-35 év közötti politikai érdeklődéssel rendelkező szakembereket bevonja közösségük és a nemzetközi zsidó és nem zsidó szervezetek munkájába, és megismertesse őket a Zsidó Világkongresszus működésével és összetételével.
A ZSVK magas rangú vezetői mellett számos világhírű kutató és szakember tartott előadást a csoportnak, amelyeket gyakran parázs vita követett.
A találkozó egyik legfontosabb üzenete, hogy a világ vezető zsidó szervezete tervei között szerepel a különböző generációk együttműködése; a közösségünket érintő kihívások együttes megtárgyalása, a nézőpontok egyeztetése.
A szünetekben folytatott informális beszélgetések alatt kiderült, hogy néhány – földrajzilag egymástól akár igen távol eső – közösség nagyon is hasonló gondokkal küzd, ami további együttműködésre ösztönözte a csoportot. A résztvevők regionális és érdeklődés szerint is különböző munkacsoportokba szerveződtek, ami bizonyítja, hogy elhivatott és tenni akaró szakemberek kerültek meghívásra. Magyarországot Lányi Eszter képviselte a találkozón.

