A Szochnut elnöke a Claims Conference magyarországi konferenciájára érkezett a magyar fővárosba. Másfél napos itt tartózkodása alatt azonban sok helyre eljutott.
A látogatás első napján hivatalos látogatást tett a magyar parlamentben, ahol Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke fogadta. A rövid megbeszélés után kérdésre válaszolva Bielsky elmondotta, örömmel tölt el, hogy minden magyar parlamenti párt küzd a hivatalos antiszemitizmus ellen. Ha minden igaz, hamarosan a megfelelő törvényt is meg fogják hozni a honatyák.
Ezt követően egy élő külpolitikai magazin műsorában vett részt az elnök, hol elmondta, Izraelben született, éveken keresztül, 1989-től 2005-ig Raanana, a Tel-Aviv közeli város polgármestere volt. Emellett az izraeli „Al-Sham” kábítószer-ellenes szervezetet vezette.
Gyermekkori emlékeit felidézve így folytatta: Emlékszik még hosszú sétáikra édesanyjával, de hiába kérdezte, hogy az emberek karján mi az a szám. Erre hosszú éveken keresztül családjának egyetlen tagja sem válaszolt. Édesanyja és édesapja rokonsága megjárta a haláltáborokat.
Zeev Bielsky büszke Izraelinek vallja magát. Hogy miért? A válasza nagyon egyszerű. Most, amikor Izrael 58 születésnapját készül megünnepelni, arra gondol, milyen lenne, ha velünk lehetne az a meggyilkolt hatmillió zsidó, akiket csak azért gyilkoltak meg, mert zsidók voltak. Milyen is lenne, ha velünk lennének azok a katonák, akik életüket vesztették Izrael összes háborúiban. Egy azonban biztos: mindazokat a bűnöket, gonoszságokat és gyilkosságokat, amiket elkövettek a zsidó nép ellen, többet nem tehetik. Hisz létezik egy erős, ütőképes zsidó állam, mely megvédi a zsidókat, bárhol is legyenek.
Az Izrael és a zsidó világ kapcsolatairól csak annyit mondott: a legjobb példa a magyar zsidóság és Izrael kapcsolata. A fiatalok a Szochnut ulpánjaiban héberül tanulnak, de a Szochnut nem csak a nyelvoktatást, hanem a zsidó kultúra és történelem megismerését is támogatja magyarországi iskolákban és a Szochnut rendezvényein. Majd így folytatta: a magyar zsidóság büszke lehet, hisz Izrael megálmodója is, Zeev Benjamin Herzl, Magyarország földjén született, de Izrael Állam megalapítói között is nagyon sokan voltak, akik innen származtak.
A látogatás során az elnök részt vett a Claims Conference konferenciáján, ahol beszédét hatalmas taps fogadta. Az elnök távozása előtt ígéretet tett arra, hogy a Kelet-Közép Európai Szochnut irodájának tevékenységét kiemelt módon fogja figyelni és a programok támogatásáról is kiemelkedő módon fog gondoskodni.
Zeev Bielskyt Magyarországi útján minden megbeszélésére elkísérte házigazdája, a kirendeltség vezetője, Meir Beck. Itt tartózkodása során találkozott a magyar zsidóság szervezeteinek több vezetőjével. Többek között a cionista ifjúsági szervezetek, szövetségek is megosztották 2006-os elképzeléseiket és terveiket Zeev Bielskyvel.
Breuer