Forrás: Erec

Engem mindig lenyűgöz a szakértelem. Mondhatnám, hogy ebből a kellemes állapotból, vagyis a lenyűgözöttségből még most sem ocsúdtam fel teljesen. Kevésbé lelkesen fogalmazva: ez a hétvége nagy hatással volt rám, amely még most is élénken él bennem.

Niel Lazarus egy izraeli kommunikációs szakember, aki arról tart tréningeket, arra tanítja az embereket, hogy hogyan kell hatékonyan kommunikálni. Dobogókőn jelesül arról tartott, hogy hogyan kell hatékonyan kommunikálni Izrael érdekében – akár a médiában, akár egy társaságban, egyetemen, iskolában, közértben, otthon. Ezt a dolgot úgy hívják, hogy Hasbara. Hasbara Szeminárium, ez volt Dobogókőn február utolsó hétvégéjén. Fiatalok vettek rajta részt és meghívott vendégek, előadók: David Admon nagykövet, Jahel Vilan követségi másodtitkár, Avi Benjahu, az izraeli katonai rádió vezetője, Meir Beck Szochnut vezető, Breuer Péter Erec főszerkesztő, Seres László újságíró. És Niel Lazarus.

Kommunikációról előadni azért lehet könnyű, mert az elméletet azonnal alátámasztja a gyakorlat. Az előadás pillanata az igazság pillanata is egyben. Olyan nincs, hogy a kommunikációs elmélet ragyogó, csak az előadás, a kommunikáció gyatra. Ott akkor az elmélet is hibádzik, hiteltelen, hatástalan. Nem is jut el a hallgatósághoz, vagyis igazából nincs is. Vagyis nincs kommunikáció.

Ezért aztán kommunikációról előadni rendkívül nehéz, nagy szakértelem kell hozzá. Na ebben erős Niel Lazarus. Vagy művészet? Tartalom és forma egysége? Nem csak amit mond, hanem ahogyan mondja? Persze a kommunikáció ebben az esetben nem csak a mondás, hanem még sok más dolog is. Niel Lazarust nem csak hallgatni, hanem látni is kell. Pedig hát… Lehet, rakunk ide egy fotót, de az semmi, élőben kell látni. A fotó az itt, most, nem elég kommunikáció.

Azért a kommunikáció egy kicsit gyanús is nekem. Mert hogy nagyon szorosan kapcsolódik hozzá egy

másik dolog: a manipuláció. Annak a lehetősége. Meg az erkölcstelenség lehetősége. A kommunikáció ugyanis lehet független a jótól és a rossztól. Az értéktől. Bármit – jót és rosszat, igazat és hamisat egyaránt – lehet hatékonyan kommunikálni és legalábbis nehéz – ha egyáltalán ki lehet – védeni a manipulációt. Nekünk. Ha nekünk kommunikálnak. Ha minket manipulálnak. Ezért rendben van, hogy sokat tanultunk ezen a hétvégén. Csak azért figyeljünk oda erre. Hogy azért nem csak a „hogyan” a fontos. Hanem a „mit” is. De főleg a „mi célból”. Szerintem.

Balla Attila

Hasbara Szeminárium a Szochnut, az Izraeli Nagykövetség, a Cionista Szövetség és a Hagshama Department támogatásával, 2006 február 25-26, Dobogókő.

Köszönet Büchler András szervezőnek

Comments are closed.