Nem csoda hogy a történelem folyamán a népek szemében a zsidók egy „furcsa madár” szerepét töltötték be. Ez a Tóra által elrendelt „másság”, természetesen kivivta a népek antagonizmusát, amely gyakran gyilkos dühvel támadt a „más” zsidókra. Itt persze nemcsak a más öltözetről, nyelvről és étkezési szokásokról van szó – hanem a jelen micva esetében egy húsbavágó és nagy anyagi horderejü dologról.

Móse Kacav izraeli elnök nem mond le az ellene felhozott szexuális zaklatási vádak miatt. A politikus ártatlanságát hangoztatta szombati rádióinterjújában is.

Néhány éve, történetének egyik csúcspontján a Hertha BSC Bajnokok Ligája mérkőzésen legyőzte az AC Milant. A szaksajtó egybehangzó véleménye szerint a mezőny legjobbja Dárdai Pál volt. A német főváros csapata nem sokkal később viszont már a kiesés elkerüléséért küzdött a Bundesligában, míg a magyar válogatott középpályása az utóbbi két évben a csapatba kerülésért. Úgy tűnik, ebben a szezonban ismét számítanak rá.

Kilencedik alkalommal rendezik meg holnaptól a Zsidó Nyári Fesztivált. Az elmúlt években komoly rangot kivívott eseménysorozatra már elővételben a jegyek hetven százaléka elkelt. A fesztivál az idén több új helyszínen kínálja programjait és tematikai újdonsággal is találkozhatunk, hiszen a gasztronómia is főszerepet kap a következő egy hétben.

Kofi Annan Bejrútba készül Időpont: 2006-08-26 17:57:33 Bejrútba érkezik hétfőn Kofi Annan ENSZ-főtitkár, hogy a libanoni vezetőkkel tanácskozzon a nemzetközi ENSZ-erők odatelepítéséről és a Szíriával közös határ biztosításáról – közölte egy libanoni hivatalos forrás.

Bezárás | Nyomtatás

Heller Ágnes számtalan monográfia és cikkgyűjtemény után talán (legszűkebb kollégái, barátai szerint pedig biztosan) ezúttal a legjobb könyvét írta meg.

2006. augusztus 26. 17:51

NOL * Népszabadság Online * 2006. augusztus 26.

2006. augusztus 26. 17:30

A Nászinduló Komor András nagy sikerű és a maga idejében termékeny vitát kiváltó regénye, a Fischmann S. utódai folytatása.

Bezárás | Nyomtatás

Az iráni nép akár erővel is megvédi jogát a nukleáris technológiához – jelentette ki az ország elnöke szombaton. Mahmúd Ahmedinedzsád a nehézvizes üzem átadóján azt is hangsúlyozta, hogy az iszlám állam nem jelent fenyegetést egyetlen nemzetre sem, még Izraelre sem.

2006. augusztus 26. 15:42

Bejrútba érkezik hétfőn Kofi Annan ENSZ-főtitkár, hogy a libanoni vezetőkkel tanácskozzon a nemzetközi ENSZ-erők odatelepítéséről és a Szíriával közös határ biztosításáról – közölte egy libanoni hivatalos forrás.

A IX. Zsidó Nyári Fesztivál összes színhelyének programját megtalálod eseménynaptárunkban. A hivatalos program mellett a Mazsike, Bálint Ház, Spinoza Ház, Menház és Örökmozgó Filmmúzeum kapcsolódó rendezvényeit is egységes, áttekinthető keretbe foglaltuk itt.

Az izraeli hadsereg szombat reggel behatolt Nábluszba, melynek során egy ember meghalt, többen pedig megsebesültek

Spanyol, japán, francia, amerikai, izraeli és magyar fiatal karmesterek részvételével zajlik Miskolcon a nemzetközi karmester kurzus, amelynek vezetője a világszerte ismert Nagy Zsolt karnagy. A kilenc napos kurzus augusztus 31-én nyilvános koncerttel zárul , tájékoztatta a Független Hírügynökséget Romhányi Rita, a Miskolci Szimfonikus Zenekar szóvivője.

Egy palesztin serdülő halálát és hat (más forrás szerint mintegy húsz) személy sebesülését okozta az izraeli hadsereg szombat reggeli behatolása az észak-ciszjordániai Náblusz városába – közölték palesztin kórházi források.

Az ENSZ-főtitkár hétfőn Bejrútba utazik, hogy tanácskozzon a libanoni vezetőkkel