Néhány éve, történetének egyik csúcspontján a Hertha BSC Bajnokok Ligája mérkőzésen legyőzte az AC Milant. A szaksajtó egybehangzó véleménye szerint a mezőny legjobbja Dárdai Pál volt. A német főváros csapata nem sokkal később viszont már a kiesés elkerüléséért küzdött a Bundesligában, míg a magyar válogatott középpályása az utóbbi két évben a csapatba kerülésért. Úgy tűnik, ebben a szezonban ismét számítanak rá. Az előző héten gólt rúgott a bajnokságban, a hét közepén pedig a Tbilisziben továbbjutott Hertha egyik meghatározó játékosa volt.
– Az előző hétvégén gólt lőtt a Hannover elleni 4-0-s meccsen. Akkor minden rendben?
– Örülök, hogy így kijött a lépés, hiszen fáradtnak éreztem magam. De nagyon energikusan kezdtünk, az első húsz percben nekiestünk a vendégeknek, a huszonegyedikben pedig már vezettünk. Nem sokkal később nekem is sikerült betalálnom, ezzel eldőlt a meccs. A gólomon kívül annak örülök, hogy a párharcok 77 százalékát sikerült megnyernem, ezzel a legjobb mutatót értem el. A Hannover nem volt veszélyes a kapunkra, szegény Huszti Szabi próbálkozott, de nem akadtak társai. „A lényeg, hogy a norvégok ellen sikerrel járjunk” – vigasztaltam a meccs végén.
– Úgy tűnik, hogy normalizálódott a helyzete a klubnál és Falko Götz ismét számít Önre…
– Ne kiabáljuk el! Tavaly tizenhat meccsen kihagyhatatlan voltam, mégis visszakerültem a padra. Most megint játszom, de ki tudja? Jön egy vereség, és megint kell majd egy bűnbak… Most megy a szekér, még ha nehezen is, de továbbjutottunk az UEFA-kupában, de piszkosul nehéz volt Tbilisziben. Kétszer is egyenlítettünk. Szóval öreg vagyok én már ahhoz, hogy meglepődjek. Nyáron lejár a szerződésem, akkor majd meglátjuk, mi lesz, kapok-e jó ajánlatot, vagy Pécsre szerződöm, esetleg hazamegyek Apuhoz Barcsra játszani. A lényeg, hogy keményen dolgozom, szeretnék játékban lenni, mert ez kell ahhoz, hogy megfelelőképpen segíteni tudjam a válogatottat az őszi Európa-bajnoki selejtezőkön.
– Látom, minden kérdés végén ide kanyarodik vissza, hát beszéljünk a nemzeti csapatról! Csapatkapitányként miként fogja össze a gárdát?
– A nemzeti együttesben már érett futballisták játszanak, így mindenki elsősorban a saját maga kapitánya. Én legfeljebb tekintélyemet tudom latba vetni, ha van ilyen. Ha megy a szekér, akkor persze egy szót sem kell szólnom, de ha gyengébben teljesítünk, akkor bizony néha gonosznak kell lenni. Alapvetően persze a jókedv a jellemző. A feleségem is észrevette, hogy milyen feldobott állapotban készülődöm a magyar csapat meccseire. Remek a hangulat és ez az egyik feltétele a remélt sikereknek. Fontos, hogy jól szerepeljünk. A labdarúgás mindenhol működik Európában, olyan országokban is, ahol korábban még a magyarok cipőjét sem köthették volna be. Ha nálunk is újra rangja lenne a focinak, talán a gyerekeket is könnyebb lenne a bevásárlóközpont körüli kujtorgás helyett edzésbe állítani.
Molnár Mátyás
Keretes cikkek
UEFA Kupa-selejtező, 2. forduló, visszavágók
Ami a magyar vonatkozású meccseket illeti: Dárdaiék továbbjutottak, a Fehérvár pedig kiesett. Ahogy Vezér Ádám (Nicosia) csapata is. Továbbjutott még Vadócz Krisztián (Auxerre) és Vincze Gábor (Ethnikosz). Ameri Tbiliszi (grúz)-Hertha BSC (német) 2-2 (tj: a Hertha 3-2-vel), Grasshoppers (svájci)-Fehérvár 2-0 (tj: a Grasshoppers, 3-1-gyel), Bruges (belga)-Sudava (litván) 5-2 (továbbjutott: a Bruges 7-2-vel), Derry City (ír)-Gretna (skót) 2-2 (tj: a Derry City, 7-3-mal), Hajduk Kula (szerb)-CSZKA Szófia (bolgár) 2-1 (tj: a CZKA Szófia idegenben szerzett góllal), Wisla Kraków (lengyel)-Mattersburg (osztrák) 1-0 (tj: a Wisla Kraków, 2-1-gyel), Slavia Praha (cseh)-Karvan Evlacs (azeri) 0-0 (tj: a Slavia Praha, 2-0-val), Llanelli (walesi)-Odense (dán) 1-5 ( tj: az Odense 6-1-gyel), Olympique Marseille (francia)-Young Boys (svájci) 0-0 (tj: az Olympique Marseille 3-3-mal, idegenben lőtt góllal), Newcastle United (angol)-Ventspils (lett) 0-0 (tj: a Newcastle United 1-0-val) Bröndby (dán)-Flora Tallinn (észt) 4-0 (tj: a Bröndby 4-0-val), Maribor (szlovén)-Partizan Beograd (szerb) 1-1 (tj: a Partizan Beograd 3-2-vel), Drogheda United (ír)-Start Kristansand (norvég) 1-0 (tj: a Start Kristansand 1-1-es összesítéssel, büntetőkkel), Auxerre (francia)-Beograd (szerb) 5-1 (tj: az Auxerre 5-2-vel), Beitar Jerusalem (izraeli)-Dinamo Bucuresti (román) 1-1 (tj: a Dinamo Bucuresti 2-1-gyel), Levadia Tallinn (észt)-Twente Enschede (holland) 1-0 (tj: a Levadia Tallinn 2-1-gyel), Sion (svájci)-Ried (osztrák) 1-0 (tj: a Sion, 2-1-gyel), Atvidabergs (svéd)-Brann Bergen (norvég) 1-1 (tj: az Atvidabergs 4-4-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal), Vaduz (liechtensteini)-Basel (svájci) 2-1 (tj: a Basel, 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal), Lokomotiv Szófia (bolgár)-Bnei Jehuda Tel-Aviv (izraeli) 4-0 (tj: a Lokomotiv Szófia 6-0-val), Liteksz Lovecs (bolgár)-Omonia Nicosia (ciprusi) 2-1 (tj: a Liteksz Lovecs 2-1-gyel), Trabzonspor (török)-Apoel Nicosia (ciprusi) 1-0 (tj: a Trabzonspor 2-1-gyel), Boriszov (fehérorosz)-Rubin Kazany (orosz) 0-2 (tj: a Kazany 5-0-val), Domzale (szlovén)-Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 0-3 (tj: a Hapoel 4-2-vel), Rapid Bucuresti (román)-Sarajevo (bosnyák) 2-0 (tj: a Rapid Bucuresti 2-1-gyel), Zaporizzsja (ukrán)-Zimbru Chisinau (moldovai) 3-0 (tj: a Metalurg Zaporizzsja 3-0-val), Etnikosz Ahnasz (ciprusi)-Roeselare (belga) 5-0 (tj: az Etnikosz 6-2-vel), Wisla Plock (lengyel)-Csernomorec Odessza (ukrán) 1-1 (tj: az Odessza 1-1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal), Dinamo Minszk (fehérorosz)-Artmedia Bratislava (szlovák) 2-3 (tj: a Bratislava 5-3-mal), Kaunas (litván)-Randers (dán) 1-0 (tj: a Randers 3-2-vel), Kayserispor (török)-Tirana (albán) 3-1 (tj: kettős 5-1-gyel a Kayserispor), Skonto Riga (lett)-Molde (norvég) 1-2 (tj: a Molde 2-1-gyel).

