Háromszáz felett a polgári áldozatok száma

2006. július 19.

Casus bellinek tekintette katonái túszul ejtését Izrael, amely most kétfrontos harcot vív a palesztin Hamász, valamint a zsidó államot rakétákkal támadó libanoni Hezbollah ellen. Fogolycserés tűzszünetre kevés esély látszik, inkább az a kérdés, mekkora kiterjedtségű lesz a háború.

Oroszország nemzetközi státusának erősödését hozta a hét végi szentpétervári csúcstalálkozó. A Kreml most egy új, orosz-kínai-indiai hatalmi háromszög megteremtésén munkálkodik.

Nem volt akkora hatalma iráni elnöknek az 1979-es forradalom óta, mint az atomprogramot erőltető Ahmadinedzsádnak. Az elnök másik, szemmel látható célja a teokratikus rezsim megmentése.

Szex, korrupció és más, az arab világban nyilvánosan alig taglalt témák robbantak be egyik-másik országban a filmvászonra és a színpadra. A cenzúra engedékenységét politikai okok motiválhatták.

Hogy fog kinézni Magyarország ingatlanpiaca öt év múlva? – erre a kérdésre kértük öt elismert ingatlanszakértő válaszát.

A kutatók lázasan keresik a magyarázatát, vajon minek köszönhető, hogy az olajár egekbe emelkedése ellenére a fejlett országokban elmaradni látszik az eddigi olajválságokat kísérő pénzromlás.

Botrányba fulladhat a pécsi MSZP lapzártánk után tartandó választmányi ülése, amit a pénteki küldöttgyűlés előkészítésére hívtak össze. A jelölőbizottság ugyanis több esélyes polgármester-aspiránst nem terjesztett a kedd esti választmány elé, köztük az alapszervezetektől a második legtöbb szavazatot kapott Gonda Tibor jelenlegi alpolgármestert, aki Szili Katalin házelnök és Hiller István pártelnök támogatását is élvezi.

NOL * Népszabadság Online * 2006. július 19.

2006. július 19. 19:08

57 polgári áldozata van Libanonban a szerdai izraeli bombázásoknak. A Hezbollah válaszul egy óra alatt több mint nyolcvan rakétát lőtt Észak-Izraelre, megölve három izraeli arabot. A zsidó állam közben megindította a szárazföldi támadást, de benyomuló csapatai az arab hírtelevíziók szerint heves ellenállásba ütköztek.

http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=300443

Szinjóra beszédét, amelyet a tévé is közvetített, a Libanonba akkreditált nagykövetek előtt mondta el

Betűméret +-

A pontos szám alig meghatározható, a menekültek száma óránként változik

Gázában és Ciszjordániában is folytatja akcióit az izraeli hadsereg. Gázába harckocsik nyomultak be, majd az ellenálló palesztinokkal tűzharcba keveredtek. Az összecsapásokban hat palesztin halt meg. Nábluszban is harcok kezdődtek, amikor a hadsereg megpróbált elfogni több fegyverest. Ott három áldozatot követelt az akció. A palesztin területek ellen azután indult támadás, hogy három hete egy izraeli katonát elraboltak a Hámász fegyveresei.

A Google hajlandó lerontani az izraeli katonai létesítményekről készített nagyfelbontású, weben hozzáférhető felvételek minőségét.

Elhagyta Bejrútot egy utasszállító hajó, fedélzetén 1059 amerikaival. Az izraeli offenzíva óta ez volt az amerikaiak első tömeges kimenekítése Libanonból. Vasárnap óta több kisebb csoportot helikopterrel hoztak ki a harcok dúlta közel-keleti államból.