Nem volt akkora hatalma iráni elnöknek az 1979-es forradalom óta, mint az atomprogramot erőltető Ahmadinedzsádnak. Az elnök másik, szemmel látható célja a teokratikus rezsim megmentése.
Irán nem mond le a nukleáris technológia megszerzésének a jogáról – hangoztatta Mahmúd Ahmadinedzsád elnök a múlt héten, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt állandó tagja és Németország ismét a testület elé vitte a vitatott iráni atomprogram ügyét. Teherán ugyanis nem válaszolt a hatok – általa egyébként elfogadható tárgyalási alapnak nevezett – gazdasági és politikai ösztönző csomagjára, melynek feltétele, hogy Irán legalább a tárgyalások alatt mondjon le az urándúsításról. Vlagyimir Putyin orosz államfő a hétvégi szentpétervári G8-csúcson egyetértett ugyan George W. Bush amerikai elnökkel abban, hogy a kérdéssel a BT-nek kell foglalkoznia, ám az nem valószínű, hogy Oroszország – és Kína – hajlandó szankciókat is tartalmazó határozat megszavazására.
Már csak azért sem, mert a bécsi Atomenergia Ügynökség (IAEA) diplomatái által a múlt héten kiszivárogtatott hírek szerint technikai nehézségek lassítják a dúsítással kapcsolatos iráni kutatásokat. Márpedig Irán 2007-re 3 ezer urándúsító centrifugát akar csatasorba állítani, ami szakértők szerint már atomtöltethez szükséges minőségű és mennyiségű dúsított urán előállításához is elég. Bizonytalanná vált a Teherán által áprilisban bejelentett áttörés is, miszerint saját maga által feldolgozott uránból atomerőműbe való fűtőanyagot dúsított. Akkor szintén az IAEA diplomatái keltettek kételyt, mondván, Irán nem saját szennyezett urán-hexafluoridjából (UF6), hanem magas minőségű kínai UF6-ból nyerte a dúsított uránt.
A késlekedés oka az IAEA szerint pusztán technikai, semmiképpen sem politikai. A Nyugathoz fűződő viszony kiélezése ugyanis feltehetően része annak a belpolitikai folyamatnak, amelynek célja az elnöki hatalom megerősítése. Pedig az iszlamista köztársaság 27 éves történetében egyetlen elnök sem rendelkezett akkora hatalommal, mint a tavaly megválasztott Ahmadinedzsád. A gyorsaság és az erőszakosság, amellyel az elnök igyekszik saját kezébe összpontosítani a döntéseket, azt feltételezi, hogy Ali Khamenei ajatollah, legfőbb vallási vezető hallgatólagosan támogatja törekvéseit.
Ahmadinedzsád és szövetségesei megfigyelők szerint megpróbálják új alapokra helyezni a konzervatív klérus uralmi rendszerét. Az iráni teokratikus rendszer ugyanis elveszíteni látszik hitelét a tömegek előtt. A végső döntéseket általában a papság hozza, a választott intézményekre csak a végrehajtás marad, ennélfogva jószerével a ködbe vész, ki is kormányozza az országot.
Az elnöki stratégia több pilléren nyugszik. Az egyik az atomprogram, amelyet a nemzeti büszkeség jelképeként sikerült elfogadtatni. Ugyanakkor arra is eszköz, hogy az államvezetés engedményeket csikarjon ki a Nyugattól, sőt magas színtű tárgyalásokra bírja az USA-t. A Nyugattal szembeni ellentét végletekig történő kiélezése egyúttal eltereli a figyelmet a hazai politikai, szociális és gazdasági bajokról, ráadásul megerősítheti a keményvonalasok támogatását. Hasonló célt szolgálnak az Izrael és a zsidók elleni éles kirohanások – legutóbb a gázai, illetve libanoni offenzíva kapcsán -, egyáltalán nem utolsósorban pedig a közel-keleti konfliktusban feltételezett tényleges részvétel, az iráni katonai tanácsadók libanoni jelenléte, illetve a Hamásznak és a Hezbollahnak szállított fegyverek (lásd cikkünket a 6. oldalon).
Ahmadinedzsád volt az iszlámista köztársaság első elnöke, aki nyilvános levélben fordult George W. Bush amerikai elnökhöz. Az idén májusban írt 18 oldalas levél hangneme kioktató volt ugyan – ami feltehetően részben a hazai füleknek szólt -, sokak szerint azonban nem is annyira a tartalom, mint inkább a levél megírása a lényeg, hiszen Iránban a „Nagy Sátánhoz” való közeledés említése is tabutéma. Washington mindenesetre már jelezte, 27 évi elhatárolódás után hajlandó a közvetlen párbeszédre. Ha az iráni rendszer választott és vallási vezetése a legmagasabb szinten egységet mutat – szemben az előző reformista elnök nyolc éve alatti ellentétekkel -, az megfelelő környezetet teremt az esetleges tárgyalásokra.
Az iszlamista forradalom értékeinek helyreállítására törekvő konzervatív Ahmadinedzsád ugyanakkor azt is érzi, hogy lazítani kell a rendszer szigorú társadalmi szabályain. Az idén a nyári meleg beálltával például az önkéntes erkölcscsőszök, a baszidzsik nem zaklatták az öltözködési szabályokat nem pontosan követő nőket, és újabban többféle zene is kapható a boltokban. Az elnök kísérletet tett arra, hogy a nők is látogathassák a sportstadionokat, ám négy nagyajatollah ellenezte a döntést, amelytől Ahmadinedzsád csak a legfőbb vallási vezető közbelépése után állt el. A stadionvita leglényegesebb mozzanata az volt, ahogy az elnök megvédte a nőket. „Amikor a társadalmi erkölcsök lazulásáról van szó, mindig a nőkre mutogatunk. A férfiak vajon nem hibásak?” – tette fel a kérdést, amivel nem csupán otthon, de Irán határain túl is feltűnést keltett a konzervatív iszlám követői körében.
Az elnök mintha egy új politikai osztály felépítésén is fáradozna, hogy áthidalja a tömegek és az elit közti szakadékot. Sikerült például háttérbe szorítania Ali Akbar Hasemi Rafszandzsáni volt elnököt, a teheráni hatalmi gépezet egykori szürke eminenciását, aki a forradalom első nemzedékének befolyásos és időközben meggazdagodott rétegét képviseli. Számos egyetemi tanárt is eltávolított, és bár kevesebb a politikai indíttatású letartóztatás, egy-két eset kellően megfélemlítette az értelmiségi köröket. A kormány nem záratott be ugyan lapokat, de bizonyos témák tabunak számítanak, így például a nukleáris programot nem lehet bírálni.
A legnagyobb veszélyt talán a gazdaság állapota jelenti az elnökre. Tavalyi választási kampányában a szegények felemelését, új munkahelyek teremtését ígérte – ám ebből eddig nem sok valósult meg. A munkanélküliség 30 százalékos, a hatalmas olajbevételek ellenére a gazdasági növekedés 5,4 százalékos, ami elmarad a várttól. Az amerikai Hoover Intézet szerint az ultrakonzervatív elnök megválasztása és a politikai bizonytalanság miatt tavaly óta 200 milliárd dollárnyi tőke menekült ki az országból, több ezer cég pedig külföldre költözött.
A beruházások elmaradását a kormány az olajjövedelemmel kompenzálta. A központi bank pedig valutát hitelezett azoknak a cégeknek, amelyek nem találtak nyugati hitelezőt importjukhoz. Emiatt az infláció 10 százalékra pörgött fel, és közgazdászok szerint tovább gyorsulhat, ami hamar elértéktelenítheti a minimálbér 20 százalékkal – havi 160 dollárnak megfelelő összegre – történt felemelését. Az építőanyagok drágulása 30-50, a tejtermékeké 15 százalékos volt az utóbbi egy évben. Hiába ajánlott az elnök olcsó építési kölcsönöket, a több mint 2 millió igénylőből csak 300 ezernek jutott. Az irániak kétharmada 30 éven aluli, és a kilátástalanságot jelzi, hogy egy felmérés szerint minden második iráni fiatal foglalkozott már az öngyilkosság gondolatával.
KERESZTES IMRE
