Háromszáz felett a polgári áldozatok száma
2006. július 19. 20:17
MNO
Az amerikai elnök arra készül, hogy katonai egységeket vezényeljen Libanonba az ott élő amerikai állampolgárok evakuálásának biztosítása és a létesítmények védelme céljából. A libanoni kormányfő a nemzetközi közösség azonnali segítségét kérte. A harcokban már 300-nál is több polgári személy vesztette életét.
· Izraeli harckocsik hatoltak be Libanonba
Egyre súlyosbodik a libanoni menekülthelyzet: minden hatodik libanoni kényszerült otthona elhagyására az izraeli légitámadások kezdete óta – jelentette az al-Arabíja arab hírtelevízió.
A mintegy négymilliós országban több mint 700 ezer ember menekült el otthonából, jelentős részük olyan barátoknál vagy rokonoknál talált menedékre, akik biztonságosabbnak hitt térségekben laknak. Hetvenezer család lelt átmeneti szállásra állami iskolák épületében.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága félmillióra becsüli az országon belüli menekültek számát. A szervezet hangsúlyozta azonban, hogy a pontos szám alig meghatározható, a menekültek száma óránként változik.Az amerikai elnök arra készül, hogy katonai egységeket vezényeljen Libanonba az ott élő amerikai állampolgárok evakuálásának biztosítása és a létesítmények védelme céljából.
Ilyen értelmű levelet küldött George Bush elnök szerdán a kongresszusnak, „valószínűnek” nevezve újabb egységek Libanonba, Ciprusra és „más helyekre” történő küldését. Egyúttal leszögezte: a katonákat hazahívnák, mihelyst elmúlik az amerikai állampolgárokat fenyegető veszély, illetve minden távozni kívánó személy elhagyta Libanont.
A közel-keleti országban élő több mint 25 ezer amerikai közül szerdán mintegy ezren egy luxus óceánjáró fedélzetén elutaztak Libanonból. Washingtoni hivatalos források szerint a következő két napban további 6000 amerikai állampolgár evakuálását tervezik.
A libaboni kormányfő nemzetközi segítséget kér
Ünnepélyes felhívást intézett a nemzetközi közösséghez Libanon miniszterelnöke, és kérte, hogy avatkozzék be a tűzszünet érdekében, és segítsen az izraeli hadjárat okozta humanitárius katasztrófában. „Felkérem önöket, hogy azonnal és fenntartások nélkül válaszoljanak tűzszüneti felhívásunkra, és nyújtsanak sürgős nemzetközi humanitárius segélyt. Reménykedem, hogy nem hagynak cserben bennünket” – mondta Fuád Szinjóra a Libanonban akkreditált nagykövetek előtt mondott, a televízióban is közvetített beszédében.
A kórházak megbénultak, hiány van gyógyszerből és élelmiszerből is. Szinjóra bejelentette, hogy kormánya kártérítést fog követelni Izraeltől az „elképzelhetetlenül” nagy veszteségért, amelyet az ország infrastruktúrájában okozott.
Több száz civil áldozat
A folytatódó izraeli légicsapásokban ma legkevesebb 55 libanoni civil vesztette életét a közel-keleti ország déli és keleti részén. Az egy hete tartó háború Libanonban közel 300, míg az izraeli oldalon 28 polgári áldozatot követelt.
Az izraeli haderő folytatta a Hezbollah síita szervezet elleni légi offenzívát Kelet- és Dél-Libanonban,de reggel átlépték a szárazföldi határt is. A Hezbollah fegyvereseivel vívott összecsapásokban 2 izraeli katona halt meg.
Menekülő külföldiek
Tamás Lajos bejrúti nagykövet elmondta, kedden mintegy 25 magyar várakozott arra, hogy kijusson a háború sújtotta Libanonból. Közülük tízen szerda délelőtt elindultak busszal Szíriába, öten pedig az esti órákban kelnek útra kompon Ciprus szigetére, ahonnan a Malév járatával térhetnek majd haza. A magyar nagykövet azonban hangsúlyozta, hogy folyamatosan jelentkeznek újabb és újabb magyarok, akiknek a nagykövetség megpróbálja megszervezni a lehetőséget az ország elhagyására, így jelenleg mintegy kéttucatnyian várakoznak még a kijutásra.
Közben sikeresen elhagyta Libanont az a magyar fiatalember is, aki a dél-Libanoni Szúr városában tartózkodott. Ő több külföldi állampolgárral együtt egy libanoni alapítvány segítségével jutott el Bejrútba, onnan pedig szerda délelőtt indult autóbuszon Szíriába – tette hozzá a bejrúti nagykövet.
Folytatódott a külföldiek kimenekítése is, amelybe az amerikai hadsereg is bekapcsolódott. Kilenc hadihajó és ezer tengerészgyalogos segít a mintegy 8 ezer amerikai állampolgárnak elhagyni a háborús övezetté vált Libanont. Bejrútban még mindig 3 ezer német vár az evakuálásra, miközben 100-an Budapesten keresztül térhettek haza repülővel, egy 200 fős német csoport Münchenben landolhatott.
Chirac humanitárius folyosót követel
A francia elnök humanitárius folyosók megnyitását követelte a libanoni menekültek számára. Jacques Chirac államfő szerint Ciprus irányába biztonsággal elhagyhatnák a menekülők a közel-keleti országot, másfelől a libanoni lakosság biztonságosabban mozoghatna a saját hazájában. A francia elnök azt is bejelentette, hogy gyógyszerekkel, kórházi felszerelésekkel és víztisztító-berendezésekkel a fedélzetén egy nagy befogadóképességű repülőgép indul a ciprusi Lárnakára, ahonnan hajóval juttatják el a segélyt Libanonba.
Berlinben azonnali közel-keleti fegyverszünetet és tárgyalásokat sürgetett a német és az olasz államfő. Horst Köhler német köztársasági elnök kettejük nevében azt mondta, hogy Izraelnek joga van az önvédelemre, „de nagyon aggódik a polgári áldozatok magas száma és az infrastruktúra szétrombolása miatt.” A német vezető szerint mindent meg kell tenni, hogy létrejöjjenek a fegyverszünet és a tárgyalások újrafelvételének feltételei.
(radio.hu, hirado.hu, klubradio.hu, inforadio.hu)