Szex, korrupció és más, az arab világban nyilvánosan alig taglalt témák robbantak be egyik-másik országban a filmvászonra és a színpadra. A cenzúra engedékenységét politikai okok motiválhatták.
„Arról beszélhetek a szüleimmel, hogy az izraeliek behatoltak Bejrútba, de azt a mai napig nem árulhatom el nekik, hogy a barátjuk belém hatolt.” Az erőszakot felidéző merész női önvallomás ártatlan cím alatt hangzik el. Női beszélgetések címmel mutatták be áprilisban Eve Ensler amerikai szerzőnő Vagina monológok című alkotásának libanoni adaptációját. A darab másfél éven át vergődött a cenzúra útvesztőjében, és ötször kellett átírni, amíg engedélyezték. Az alkotók egy hónapot szántak neki, de a nagy érdeklődésre való tekintettel még a nyáron is tartottak az előadások. Kérdés, mennyire veti vissza a napokban kirobbant izraeli-libanoni háború azokat az erőfeszítéseket, hogy visszaszerezzék az 1970-es években kivívott címeket, amelyek szerint gazdaságilag Libanon a Közel-Kelet Svájca, életstílusában Bejrút a Közel-Kelet Párizsa.
Tabudöntögetésileg a bejrútinál is nagyobb feltűnést keltett Kairó az eddigi legköltségesebb egyiptomi film, A Jakubján-ház júniusi bemutatójával. Rendőri erőszakoskodásról eddig legfeljebb a nasszeri vagy még inkább a királyi időkre utalva lehetett szó nyilvánosan, vagyis hivatalosan ilyesmi eddig kizárólag Mubarak elnök 1981-es hatalomra jutása előtt fordulhatott elő. A rejtőzködésre kényszerített homoszexualitás, a házasságtörés vagy a mai egyiptomi közéletet átszövő korrupció ábrázolása is most vette először sikeresen a cenzúra akadályát. A cenzúrahivatal elnöke, Ali Abu Sadi háromszor nézte meg az alkotást, mire elfogytak a kifogásai. Nem csekély meggyőző erőre volt ehhez szükség. A film vonzó női főszereplője, a tunéziai Hind Szabri nyilvánosan dicsérte a főcenzort, kijelentve, hogy ez a nagyszerű ember Egyiptom egyik legjobb filmszakértője. A producer, Imad al-Din Adib pedig az államfő megpuhítását vállalta magára: „Hoszni Mubarak elnök bizonyára elég toleráns ahhoz, hogy elfogadja e filmet” – adta ország-világ tudtára.
Toleranciára szükségük is van a kairói politikusoknak. Elég felidézni a filmnek azt a vonulatát, amely a terrorizmus egyiptomi társadalmi gyökereit mutatja meg. Az ifjú és szegény Taha rendőr szeretne lenni, de nincs annyi pénze, amennyivel meg kellene kenni a rendőriskolai felvétel illetékesét. Kétségbeesésében iszlám fundamentalistákhoz csapódik. Rendőrkézre kerül, az őrszobán megerőszakolják, és a film végére mindenre elszánt merénylő válik a megalázott fiatalemberből. A film nem pusztán azért kapott 18 éven felüli korhatárt, mert főnöke megerőszakolja Buthajnát, a szép hősnőt, még csak nem is kizárólag azért, mert arab filmen kuriózumnak számít két férfi – egy újságíró és egy katona – szerelmének részletekbe menő ábrázolása. Egyiptomi viszonyok között az sem gyerekeknek való, hogy a tekintélyes miniszter e képes beszéddel fordul a segítségét kérő üzletemberhez: csak két dolgot tudok rajzolni, nyuszit és pulykát. Előbbi a 25, utóbbi az 50 százalék kódja. A baksis nem is marad el, ám alighanem bármely hithű muzulmán szíve elszorulhat annak láttán, hogy a rendőri vizsgálódást megakadályozó filmbéli politikus és a megfejt ügyeskedő a Korán első szúráját recitálva intézi piszkos ügyleteit.
Biztos, ami biztos, a filmet előbb külföldi fesztiválokon, Berlinben, Cannes-ban és New Yorkban vitték sikerre. A Variety amerikai szaklap egyenletesen magas színvonalúnak minősítette a filmet. A júniusi kairói bemutatót ennek ellenére többen többféleképpen igyekeztek meghiúsítani. Feltehetőleg már annak is politikai háttere lehetett, hogy tavaly a forgatás közben perrel fenyegetőzött a valódi Jakubján-ház – egy örmény kereskedő 1934-ben épült, de a történet idejére, az 1990-es évek elejére teljesen lerobbant belvárosi art deco háza – néhány lakója, azt állítva, róluk mintázták az ellenszenves és erkölcstelen figurákat. A felhördülés már csak azért is furcsa volt, mert a film alapjául szolgáló könyv, egy jól kereső fogorvos és ellenzéki író, Alaa al-Asszuani regénye 2002-ben jelent meg, több százezer példányban fogyott el, így a lakók feltűnően későn ébredtek. A film bemutatója előtt nem számított kedvező előjelnek, hogy – nem utolsósorban az egyiptomi kopt keresztény egyház protestálása miatt – szintén júniusban A Da Vinci-kód kitiltatott az egyiptomi mozikból. A Jakubján-ház bemutatója ellen parlamenti képviselők, többségükben a legutóbbi választásokon meglepően jól szereplő ellenzéki Muzulmán Testvériség honatyái emelték fel szavukat. A film mégis a felnőtt nézők elé került – talán abból a megfontolásból is, amelyet néhány nyugat-európai lap így foglalt össze: a film meggyőzően cáfolja a 2001. szeptember 11-e után elterjedt vélekedést, amely szerint a muszlim Kelet képtelen önkritikusan szemlélni magát.
A díszbemutató közönsége – emelte ki a Reuters angol hírügynökség tudósítása – megtapsolta, amikor a megalázott Taha bosszúból megölt egy rendőrtisztet, és tetszésnyilvánítás fogadott más, kormányellenesnek tekinthető jeleneteket is. Az első két hétben 800 ezer ember tekintette meg a filmet, és ez máris 1,1 millió eurónyi bevételt hozott, vagyis a producer nem hiába áldozott 2,8 millió eurónyi pénzt a forgatásra. A politikai jóváhagyásból és a közönségsikerből egyébként nem következik, hogy a háromórás filmnek más arab országokban is minden részletét megismerhetik. Mint a producer egyik társa mondta: jó, hogy a Jakubján-ház ilyen hosszú, mert az arányok úgy néznek ki, hogy egy átlagos, másfél órás egyiptomi film Szaúd-Arábiában egy óra elteltével véget ér. A cenzorokat ott nehezebb meggyőzni.
