Három izraeli személy halt meg egy öngyilkos palesztin merénylő támadásában csütörtök este a Ciszjordánia északi részén lévő Kedumím zsidó telep mellett – jelentették izraeli kórházi források.

Három izraeli halt meg egy öngyilkos palesztin merénylő támadásában egy Ciszjordánia északi részén lévő zsidó telep mellett – jelentették izraeli kórházi források. A merénylő gépkocsijával együtt robbantotta fel magát, és a detonációban három izraeli, két nő és egy férfi is meghalt. Az autó teljesen kiégett egy benzinkút közelében. A merényletet al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű palesztin radikális szervezet vállalta magára.

Mahmúd Abbász palesztin elnök telefonált Ehud Olmert izraeli ügyvezető miniszterelnöknek és gratulált pártja – a Kadima – választási győzelméhez.

Harmincnapos türelmi időt adott az ENSZ Biztonsági Tanácsa Teheránnak arra, hogy hagyjon fel urándúsítási programjával. A BT öt állandó tagja, valamint Németország csütörtökön megerősítette az Iránhoz intézett felszólítást, esetleges büntetőintézkedésekről azonban nem született döntés.

Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. március 31.

MTI

Az új palesztin külügyminiszter Izrael iránti elfogultsággal, valamint a muzulmán és arab világ elleni bűnök elkövetésével vádolta meg az Egyesült Államokat.

Izrael iránti elfogultsággal, valamint a muzulmán és arab világ elleni bűnök elkövetésével vádolta meg az Egyesült Államokat, az új palesztin külügyminiszter. Mahmúd al-Zahar Gázában azt mondta: nem engednek a külföldi nyomásnak, és nem változtatják meg politikájukat. Hozzátette: nincsenek terveik az Izraellel való tárgyalásokra.

Az Ariel Saron által alapított Kadima nyerte meg az izraeli parlamenti választásokat.

Az Ariel Saron által alapított Kadima nyerte meg az izraeli parlamenti választásokat. A centrista párt a szavazatok száz százalékának összesítése alapján 29 mandátumhoz jutott- jelentette be este a központi választási bizottság. Az Ehud Olmert ügyvezető miniszterelnök által vezetett Kadima ezzel javított eredményén, mivel a részeredmények alapján 28 mandátumot jósoltak a pártnak. A 120 fős knesszet második legnagyobb pártja a Munkapárt lett, amely húsz helyet szerzett meg.

Mahmúd az-Zahar Izrael iránti elfogultsággal, valamint a muzulmán és arab világ elleni bűnök elkövetésével vádolta meg az Egyesült Államokat

A Mozart-Évhez kapcsolódóan „Lorenzo Da Ponte. Út az Új Világba” címmel nyílt kiállítás a Bécsi Zsidó Múzeumban. A tárlat Mozart szövegkönyvírója, a nem éppen szent életű Lorenzo Da Ponte életét mutatja be.

Az agyvérzés miatt három hónapja eszméletlenül fekvő Ariel Saron izraeli miniszterelnök személyes dolgait kipakolják a jeruzsálemi kormányfői rezidenciáról, hogy utóda, Ehud Olmert beköltözhessen – jelentette be csütörtökön az izraeli miniszterelnöki hivatal. Ehud Olmert rögtön Saron agyvérzése után átvette a miniszterelnöki feladatokat mint ügyvezető, pártja keddi választási győzelme után pedig minden bizonnyal ő lesz az új kormányfő.

O. Á., kultura@hetivalasz.hu

Az Egyesült Államok, Oroszország, az ENSZ és az EU közölte, hogy ellenkező esetben negatív következményekkel számolhat a palesztin kormány a segélyek ügyében

Újabb izraeli labdarúgót igazolt a Bolton Wanderers.

Izraelben a keddi választások és a szerdai eredményhirdetés nyomán, gyakorlatilag már megkezdődött az új kormány alakításának folyamata. A megfigyelők szerint négy- vagy ötpárti lehet az új koalíció, amely azonban várhatóan nem lesz túl erős.

Juhász Ferenc ma átvette svéd kollégájától az első öt Gripen vadászgépet Kecskeméten; a gépeket tíz évre bérli Magyarország, ezt követően maradványértéken megvásárolja. A gazdasági tárca közleménye szerint a Gripen-ellentételezés teljesítése jóval gyorsabb ütemben halad az időarányosnál.

Másodfokú határozatában helybenhagyta és ezzel jogerőre emelte a Fővárosi Ítélőtábla az emberölési kísérlet és zsarolás miatt Leonyid Sztecurára – még 2004-ben – kiszabott nyolcéves fegyházbüntetést. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy a vádlott egy Magyarországon tevékenykedő, jól szervezett bűnözői csoport vezetője volt.

Index/MTI