Forrás: Népszava

Mahmúd Abbász palesztin elnök telefonált Ehud Olmert izraeli ügyvezető miniszterelnöknek és gratulált pártja – a Kadima – választási győzelméhez.

Arra kérte Olmertet, hagyjon fel az egyoldalú lépésekkel – még ha egyoldalú kivonulásról van is szó a megszállt területek egy részéről – és térjen vissza a párbeszéd és a megegyezés útjára. Olmert már a választási eredmények közzététele után tett első nyilatkozatában hitet tett a tárgyalások mellett, „amennyiben partnerre találunk a palesztinok körében” és felszólította a palesztin vezetőket, tanúsítsanak kompromisszumkészséget és mondjanak le törekvéseik egy részéről, „mint ahogyan mi is lemondunk drága történelmi hazánk egy részéről”.

Bizonyos rugalmasságot tanúsított Iszmáil Hánije is, a Hamász-vezette új palesztin kabinet kormányfője. Azt mondta újságíróknak a kormány eskütétele után, nem ellenzi, hogy Abbász elnök tárgyalásokat kezdeményezzen Izraellel „és ha a palesztin nép érdekeinek megfelelő eredményeket ér el”, a megegyezést a kormány is jóvá fogja hagyni. Mindazonáltal továbbra is fennáll, sőt, elmélyült a feszültség Abbász elnök és az új kormány között. Abbász utalt rá, ha a kormány „rövid időn belül” nem módosítja programját, úgy, hogy az megfeleljen a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) elveinek és követelményeinek, valamint az arab csúcsértekezlet határozatainak, élni fog jogaival és feloszlatja a kormányt és a parlamentet. Álláspontja határozottságához hozzájárult, hogy röviddel a Hamász-kormány eskütétele után Kanada és az Egyesült Államok megszakított minden kapcsolatot a palesztin „terrorista kormánnyal”, amelyet nem is segélyeznek többé. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter azonban megjegyezte, hogy nemzetközi szervezeteken keresztül Amerika továbbra is eljuttatja a palesztinoknak a humanitárius segélyeket.

Izraelben elkezdődtek a koalíciós tárgyalások, illetve inkább találgatások. Megfigyelők a legvalószínűbbnek a Kadima-Munkapárt koalíció megalakulását tartják; a kormányhoz csatlakozhatnak a nyugdíjasok és az ultraortodox pártok is. De más variációk is adódnak, például az Avigdor Liebermann-vezette szélsőjobboldali „Otthonunk Izrael” kormányba vonása – főleg, ha a Munkapárt kitartana követelése mellett, hogy övé legyen a pénzügyminisztérium, amit a Kadima egyelőre semmiképpen sem akar teljesíteni. A Likudban, súlyos veresége után, már megkezdődött a vadászat Benjamin Netanjahu fejére és néhány volt miniszter kijelentette: „Ha nem megy önként, meneszteni fogjuk”. A baloldali Merec-pártban, amelynek csak négy képviselőt sikerült a parlamentbe juttatnia, Joszi Bejlin pártelnök leváltására irányuló követelések hangzottak el. Yehuda Lahav, Tel-Aviv

Comments are closed.