O. Á., [email protected]
MAGÁNYOS CSILLAG. IN MEMORIAM ERDÉLYI JÓZSEF Szerkesztette: Medvigy Endre. Nap Kiadó, Budapest, 2006. Ára: 2856 Ft.
„Valaki a líra túlspekuláltságának, elméletekkel terheltségének korszakában, fittyet hányva a vélt korszerűségnek, visszatér az elhagyott, betemetett forrásokig – jelen esetben Petőfihez -, és megújítja a költészetet. Ennek a frissességnek hasznát vette mindenki, aki részt vett a húszas évek végén és a harmincas évek elején a magyar líra megújításában, még József Attila is, aki nagyon is tisztában volt Erdélyi jelentőségével” – írta a Nehéz szerelemben Vas István. És sorjáztathatnánk a szerzőket Babitstól kezdve Móriczon, Szabó Lőrincen át Cs. Szabóig és Zelk Zoltánig, akik mind-mind arról vallanak, hogy Erdélyi József nélkül csak csonka, torz képet alkothatunk a magyar költészetről. Erdélyit mégsem ismeri a múlt század lírája iránt fogékony közönség. Verseit egyszerűbb kihagyni a szöveggyűjteményekből, mint hosszú lábjegyzetekben elmagyarázni, hogy emberi gyengesége, politikai tévelygése ellenére óriási költői tehetség volt – aki nemegyszer remekművekkel ajándékozta meg az utókort.
Erdélyi születésének száztizedik évfordulójára jelent meg a lassan pótolhatatlannak mondható In memoriam sorozatban Medvigy Endre kötete, amely életet, életművet, utóéletet idéz fel kortársi vélekedések, kritikák, dokumentumok, szerzői vallomások, műrészletek segítségével. Medvigy a Püski Kiadónál a rendszerváltás után megjelent Erdélyi-kötetek szerkesztőjeként, a népi irodalom alapos ismerőjeként pontosan felmérte, miként lehet felkelteni az érdeklődést a költő és a kor iránt. Nem tisztára akarja mosni Erdélyit, nem felmenteni akarja a súlyos vádak alól, hanem érthetőbbé tenni. Ahogy megértette és költészetét méltányolta számos zsidó származású kortársa.
A kötet egyik legizgalmasabb fejezete Ignotus Pál és Tersánszky Józsi Jenő vitája az 1928-as Nyugatban. Ignotus sárba tipró, úgynevezett elvi kritikát ír a műveletlen költőről, Tersánszky azt bizonygatja, nem okvetlenül a divatos nyugati áramlatok átvétele segíthet a magyar lírán, ahogy Petőfi vagy Ady költészetét sem a „kitekintés” tette naggyá.
A kötet kimondatlanul is perlekedik a történész Standeisky Évának a 2000-ben megjelent nagy tanulmányával, amely szélsőségesen antiszemita, nyilas figuraként, a 48 utáni kommunista kultúrpolitika bábjaként mutatja be Erdélyit. Olyan többnyire höbörgő, súlyosan italozó népi költőként, aki jótevőit sértegette, s akivel a népi mozgalom mindig elnéző volt. Nos, szerepel a kötetben egy nyilatkozat, amelyben a népiek elítélik a kötekedő Erdélyit (Református Élet, 1943), másrészt olvashatjuk az Újmagyarország 1938. január 3-i cikkét arról, miként hagyta ott Erdélyi a nyilasokat, és csatlakozott a Márciusi Fronthoz. Ez persze nem jelenthet felmentést a költőnek azért, hogy előzőleg a nyilas Virradatnak odaadta a Solymosi Eszter vére című elhíresült antiszemita versét. Elgondolkodtató a Szabolcsi Bencének ajánlott Komlószáraztó című vers is, amely a gyermekkori félelmeket idézi a „lengyelzsidótól”, a kaftános fekete embertől, akinek sem nyelvét, sem szándékait, sem vallási szokásait nem érti a nép, aki olyan, mint a régi idők boszorkányai. Az ösztönös félelem és berzenkedés később a szociális feszültségek közepette a gazdag zsidóság ellen irányult, azok ellen, akik az ő szerény megélhetését is segítették. Erdélyi keményen meglakolt súlyos tévedéseiért. Szeretni persze ettől nem kell, inkább verseit olvasni. Ezekből is megérthetjük, miért tartották sokan nemzedéke egyik legnagyobb költőjének.
