A Mozart-Évhez kapcsolódóan „Lorenzo Da Ponte. Út az Új Világba” címmel nyílt kiállítás a Bécsi Zsidó Múzeumban. A tárlat Mozart szövegkönyvírója, a nem éppen szent életű Lorenzo Da Ponte életét mutatja be.
Lorenzo Da Ponte 1749-ben Emanuele Conegliano néven, zsidó bőrkereskedők gyermekeként látta meg a napvilágot az olaszországi Cenedában (ma: Vittorio Veneto), majd 15 évesen áttért a keresztény hitre. Ezt követően a papi pályát választotta, majd tanulmányai befejeztével Velencébe ment, ahol egy férjes patrícius asszonnyal keveredett szerelmi viszonyba és kicsapongó életet élt. Miután Velencéből tizenöt évre kitiltották, 1781-ben Bécsbe költözött, ahol sikeres szövegkönyvíró lett. Mozart három nagy operájának, a Don Giovanninak, a Le Nozze de Figaro-nak és a Cosi fan tutte-nak is ő írta a librettóját. Röviddel egy angol kereskedő lányával kötött házassága és pártfogója, II. József halála után Da Ponténak az egyre erősődő intrikák miatt el kellett hagynia Bécset. Hosszabb-rövidebb trieszti és londoni tartózkodás után a pár New Yorkban kötött ki, ahol Da Ponte például piperecikkekkel kereskedett, hogy fenntartsa magukat. Akárcsak húsz évvel azt megelőzően Londonban, Da Ponténak itt is sikerült a csőd szélére juttatnia operaházát. A Bécsi Zsidó Múzeum szeptember 17-ig látható kiállítása New Yorkban kezdi Da Ponte életének felgöngyölítését és nemcsak annak egyes állomásait mutatja be, de a librettistát körülvevő szellemi környezetet és az utókor értékelését is. Így például azt is, miként kebelezte be Mozartot a nemzetiszocializmus és radírozta ki „megbízhatatlan fűzfapoétaként” Da Pontét számtalan zenetudományi írásból az 1941-es Mozart-Évben. Lorenzo Da Ponte. Aufbruch in die Neue Welt – Jüdisches Museum Wien, 1010 Bécs, Dorotheergasse 11., www.jmw.at