Monacóban, a Fairmont Monte-Carlo Hotelben megkezdődött a 15. Amber-verseny. A viadal első napján Lékó Péter a „vakon” játszott partiban világossal győzött a dán Peter Heine Nielsen ellen, a rapid játszmában örökös sakkal kiharcolta a döntetlent. A bolgár világbajnok Veszelin Topalov kétszer is nyert az ukrán Vaszilij Ivancsukkal szemben.

A Hamász bejelentette szombaton, hogy megalakította az új palesztin kormányt, amelyben nem vesz részt egyetlen más palesztin csoport sem. A szélsőséges iszlám mozgalom illetékesei bejelentették, hogy Iszmáil Haníje kijelölt miniszterelnök vasárnap terjeszti a kormánylistát Mahmúd Abbász elnök elé. A miniszterek nevét hivatalosan csak a találkozó után hozzák nyilvánosságra.

Még tíz nap van az izraeli választásokig. A jelenlegi erőviszonyok szerint továbbra is vezet Saron Kadima pártja. Jelenleg 37 helyet jósolnak számára a 120 tagú parlamentben.

A Hamász bejelentette szombaton, hogy megalakította az új palesztin kormányt, amelyben nem vesz részt egyetlen más palesztin csoport sem.

A kabinetben nem vesz részt egyetlen más palesztin csoport sem, a kormánylistát vasárnap terjesztik Abbász elnök elé

Szombaton kormányt alakított a Hamász. A miniszterek listáját vasárnap terjesztik Mahmúd Abbász elnök elé. A palesztin radikális szervezettel egyetlen más palesztin csoport sem lépett koalícióra.

NOL * Népszabadság Online * 2006. március 18.

Debreczeni József a Népszabadságban parlamentáris jogállamot félti, melyet szerinte „most először fenyeget komoly veszély a rendszerváltás óta.” Én viszont a magam részéről Debreczenit féltem. Nem lenne jó ugyanis, ha a kitűnő, (magának függetlenséget kiverekedő) publicista és biográfus korpa – azaz fordított Kasszandrák és megélhetési paranoiások – közé keveredne. Sajnálnám, ha a pártsemleges gondolkodók klubja helyett

MTI

Abbász lemondását sürgetik Időpont: 2006-03-18 14:17:56

A filmeket is bemutató, a Művészetek Palotájában látható kiállítás anyagát tervek szerint elérhetővé teszik a Sulinet Digitális Tudásbázisán is

Egyiptom megerősítette szombaton, hogy a madárinfluenza vírusától első ízben halt meg ember az országban – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy tisztségviselője.

Az egyiptomi jelentés szerint a 35 éves nőt két hete vitték kórházbaDániában vadkacsákban is kimutatták a madárinfluenza vírusát

Szegő Iván Miklós

NOL * Népszabadság Online * 2006. március 18.

A madárinfluenza első egyiptomi halálos áldozata egy 35 éves nő, aki baromfikat tartott az otthonában. A hatóságok szombaton erősítették meg, hogy az asszony halálát a H5N1 vírus okozta. A járvány az elmúlt napokban Dániában újabb szárnyasokat pusztított el.

Befejezte a koalíciós tárgyalásokat a választásokon győztes Hamasz

1944. március 19-e a magyar tragédia és szégyen beteljesülésének dátuma. Ezen a napon a német náci haderő lényegében az akkori magyar vezetés hozzájárulásával megszállta hazánkat. Magyarország vezetőinek jóváhagyásával elvesztette maradék függetlenségét is. E naptól újkori történelmünkben példa nélküli szenvedés, tömeghalál, kifosztás zúdult a már amúgy is elgyötört országra.

A CBS amerikai televíziónak adott – helyi idő szerint csütörtök este sugárzott – interjújában Iszmáil Haníje leendő palesztin miniszterelnök elviekben elképzelhetőnek nevezett egy esetleges békemegállapodást Izraellel, de azt mondta, hogy az erről szóló tárgyalások, Izrael elismerése és a fegyverletétel előfeltételeként Izraelnek el kell ismernie a Gázai övezetet, Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet magába foglaló palesztin államot.

Mindez egy románokat, magyarokat, zsidókat vegyítő erdélyi faluban játszódik, lehetőséget nyújtva a kelet-közép-európai tabló megteremtésére, gyorsan változó érzelmekkel, sírva vigadással, gyűlölködéssel és egymásra borulással