
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága 17 kormánypárti igen és 6 ellenzéki nem szavazat mellett általános vitára bocsátotta a foglalkoztatás helyzetéről és a foglalkoztatás bővítését szolgáló lépésekről rendelkező jelentést. Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter elmondta: a cél az, hogy növekedjen Magyarországon a gazdasági aktivitás, azaz csökkenjen az inaktívak száma.

A XII. kerületi SZDSZ tovább harcol az általuk nyíltan elítélt turulmadaras emlékmű építése ellen, melyet viszont Mitnyan György fideszes polgármester mindenképpen meg kíván építtetni. Értesüléseink szerint saját pártjában, a Fideszben sem aratott osztatlan elismerést a politikus ötlete.

George Weah volt futballsztár vezet a szerdán közzétett részeredmények szerint a libériai elnökválasztáson, amellyel egyidejűleg parlamenti választásokat is rendeztek kedden a nyugat-afrikai országban. Az ENSZ üdvözölte a voksolás békés jellegét, amelyet a világszervezet komoly eredménynek tart a nemrég még polgárháború sújtotta államban. Az 1989 és 2003 között zajló harcokban becslések szerint több mint 300 ezren vesztették életüket.

Oszama bin Laden helyettese feltűnően kemény szavakkal illette az al-Kaida iraki helytartóját, Abu Muszab az-Zarkávit. Ajman az-Zavahri értetlenségének adott hangot a szunnita Zarkávi síita-ellenes fellépése miatt.

A rendszerváltás elején törvényben szögeztük le, hogy miféle jelképeket nem szabad többé használni. Bár sok vita van erről, olyan épelméjű emberrel még nem nagyon találkoztam, aki nyíltan követelné a horog- vagy a nyilaskereszt nyilvános használatának engedélyezését.

Törökország kívül és belül

Népszabadság Online, 2005. október 12. 19:54

Elraboltak két újságírót Izraelben Időpont: 2005-10-12 19:23:15

Izraeli rabbik és hittudósok felháborítónak tartják, hogy a popdíva egy nagyra becsült rabbit említ legújabb dalában. A katolikusból kabbala-hívővé vált Madonna feltehetőleg így akarta csodálatát kifejezni – de kissé mellényúlt.

A fegyver öt másodpercenként képes mintegy 15 Kasszám-rakéta egyidejű elfogására, de bevethető hagyományos tüzérségi lövedékek ellen is

MIÉP-Jobbik Harmadik Út néven új választási párt próbálja begyűjteni a radikális jobboldali voksokat 2006-ban. A Csurka István nevével fémjelzett szervezet elviheti a Fidesz-MPSZ által kiszemelt szavazatok egy részét.