Forrás: 168 Óra

Kőből, szeretetből

EGYÉVES A POLGÁROK HÁZA

2005/41 – Közélet

Becz Dorottya – Krug Emília

„Otthona a trianoni lidércnyomásból való ébredésnek, eszmélésnek, nemzetrészeket egyesítő, önmagunkra találásunk közelgő virradatának” – így definiálta egy felszólaló a Polgárok Házát az első születésnapon.

„Arra kérem önöket, hogy a következő három hónapban hozzanak létre kis, néhány emberből álló csoportokat, baráti csapatokat, polgári köröket… százszámra alakuljanak… Tudnunk kell egymásról, ha a sorsunk úgy hozza, hogy mozdulnunk kell, akkor egyszerre mozdulhassunk” – így buzdította híveit és valószínűleg önmagát is Orbán Viktor 2002 májusában a Várban, néhány héttel a választási vereség után.

Mozgalom sarjadt a felhívásból, tíz- és tízezrek regisztráltatták magukat szentekről, városokról, falvakról, egyéb főnevekről és igékről elnevezett polgári körökben. Aztán annyian lettek, hogy már székház is dukált.

És lőn ház. Polgári. Jegyzi a Szövetség a Nemzetért Alapítvány, a „nyóckerben”. Az orbáni tanítás szerint épült kőből, szellemből, szeretetből – no meg a köztévé előtti tüntetésen gyűjtött 64 ezer darab százforintosból. Ugye emlékeznek? Kerényi Imre celebrálta 2002 őszén az összejövetelt, s kért mindenkit, hozzon magával egy százast és egy úgymond balliberális újságot. A lapokat a földre tétette a frizurájáról is híres direktor, s kérte az embereket, üljenek le, helyezzék a sajtótermékre azt a testrészüket, amelyik legjobban illik a jelzett orgánumok nívójához. Volt nagy kacagás, ízületek rettenetes ropogása. Az érméket meg összeperselyezték – legjobb módja a népszámlálásnak. Ha kétmillióan vannak, mint a Kossuth téren, ma övék lehetne, mondjuk, a Belgrád rakparti kisgazdaszékház, de sajna harmincadanynyian sem voltak. Pedig minimum ötödannyinak tűntek.

Filcfirka, réztábla

A szűk hat és fél millió alapnak (alapra) volt csak elég, de szerencsére a gyűjtés nem állt meg – eredménye háromszintes bérház a Visi utcában, ahol is korábban képkeretgyár működött. „A Makovecz tervezte, nem semmi, mi?” – mutat körbe cinkos-büszkén kedves, selyemblúzos portás néni, míg pultostársa programfüzetért tipeg a kedves érdeklődőnek. Míg érkezik a brosúra, az Óbudai Pilvax Polgári Kör hand made fotóalbumát lapozgatjuk. Hölgyek feszítenek egy képen – „Lenke és Rozika, akik egyedül takarították ki az összes szint mellékhelyiségét”. Lakótelepi táj – „A kommunista panelsor lakói közül sokan, de nem elegen vannak velünk.” Néni mosolyog: „Az óbudai piacon ez a virágárus is a miénk.”

Többkötetes a vendégkönyvgyűjtemény, zsúfoltak a lapok. „Ember küzdj, és sírva bízzál, Orbán Viktor kormányozzál!” „Ha ilyen szépen öszszefogunk, mint ez a ház, nem lehet baj!” „Végre otthon.” A faliújságon filcfirka virít: „Úgy értesültünk, hogy október 23-án du. 4 órakor a Műegyetem előtt nagygyűlés lesz.”

Kétemeletnyi falon, üveg mögött, betűrendben a huszonkétezer adakozó neve. Ki legalább harmincezer forintot adott, székre szerelt réztáblát is kapott.

A könyvtárban hozzáférni A KGB irodalmi archívumához, receptet válogathatunk a Tisza család szakácskönyvéből, 1935-ös kiadványból ismerkedhetünk A parasztélet rendjével. A „sajtó, médiák” polcon Kondor Katalin és Hollós János könyve, interjúk Orbánnal, sajtóklubos válogatás, demokratás arcképgyűjtemény, Kerényi-értekezés a médiaegyensúlyról. A sarokban tea, a szellem további frissítésére. A ház frissítésére pedig önkénteseket toboroznak. „Női munkák: varrás, dekorálás, vasalás, sütés, felszolgálás, takarítás. Férfimunkák: famegmunkálás, elektrotechnika, fuvarozás, rakodás.”

A könyvtárral szemben puritán imaszoba. Két szék, a földön gyertya, a falon kereszt, oldalt Szűz Mária. A Jézus urunk című festményt „készítette és felajánlotta Boros Attila festőművész, támogatta az Art-Export Kft. és Bartos Gábor gravírozó”. Parkettán hagyott rozsdás reflektor rontja tovább az enteriőrt.

Kiállítóterem is helyet kapott a házban, bár a honfiszív akkor repes igazán, ha megtudja, „a miniszterelnök úrnak is van ám itt szobája”. Mármint az exnek. És van egy helyiség, az utolsó, hová belépni tilos, tabutér, zárva, azt a kékszakállú Magyar Nemzet bérli.

Amúgy nyitva a nagykapu, mindenkit szeretettel várnak „kulturális és oktatási” programokra. Hétfőnként társastáncklub és -tanfolyam. Slowfoxol, rumbát, rockit jár kisgyermekes anyuka, öltönyös, középkategóriás bankvezér és „szóljál te is még több embernek”-leány. Jövő hétre buliba invitál a tánctanár, hogy kiderüljön, élesben is mennek-e a lépések.

Erős a képzőművészeti vonal. Szeptemberben határon túli magyar festőktől rendeztek kiállítást. Kis gikszerrel. A megnyitón alig lézengtek, az egyik alkotó szerint a ház újdonsült ügyvezető igazgatója, Kubatov Gábor levelet küldött az egybegyűlteknek, melynek zanzája: „Elnézésüket kérem, hogy nem érkeztem vissza, Orbán Viktor úrhoz kellett mennem.”

A Reform című hetilap estjén viszont tele a nagyterem. Nem véletlenül. Kövér László és Tőkéczki László a két díszvendég. A szólamok ismerősek: hazaárulnak, kiárusítanak, mint ötven éve. Kövér megmondja, azért nem jár a Nap-keltébe, mert vannak, akik a mocsárban élnek, mások a fényben. Utóbbiak nem szeretnek fertőbe merülni. És persze vegyük a Reformot, fizessük elő, csekk a portán, remittenda ingyér .

Pénzt az idősek napja alkalmából rendezett operettestre sem kérnek. Az előtérben Szent Korona-példányok és Elég a diktatúrából kötetek („olyan a stílusa, mint a Kerényié”) kínálják magukat – erdélyi templom megmentésére. Ősz főkkel tele a terem, a népviseletes Bíró Ildikó kulturális igazgató Kubatov Gábort szólítja, majd int a megilletődött közönségnek: jöhet a spontán taps. Röviden szól az ügyvezető, mentegetőzik, hogy ő bizony nem fog énekelni, nem szakmája, a hangja is rossz. Bár, ha igaz, hogy Berlusconi dallal nyert választásokat a konzervatívoknak – énekelne hajnalig. Egy-egy bokrétát ad át a korelnök kilencvenéves néninek és bácsinak, harmadik csokráért licitáltat. Elölről hallani, „a papa 89 lesz jövőre”, hátul néni állítja, „88 vagyok”. Hölgyek előnyben.

Operett, hiszekegy

Végre érkeznek az operettszínház művészei, elsőként Benkóczi Zoltán. „Adjon Istennel és szabad-e itt politizálni”-val indít, és hogy a jelenlévők mondják el a fiataloknak, milyen volt a régi rendszer. Aztán József Attilát szaval kötetből, „meg is fogom tanulni, csak olyan lusta disznó vagyok”. Jó evés-ivásról énekel először, pocakját simogatva újságolja: fogyott, mert hat után nem eszik. Csak éjfélt követően. Kocsonyás, kicsontozott csülökpörköltből vág olyankor egy szeletecskét, friss kenyérre helyezi, hozzá káposztát majszol. „Győzni fogunk?” kérdésére „igen, muszáj” zúg, majd Benkóczi megsúgja, „unszimpatikus a Feri, a Fletó”. „Nekünk iiis.” Ráadásul a Fletó bűnbe viszi a művész urat, hiszen sokat kell gyónnia a vétkes gondolatok miatt. „De legtöbbször a pap is egyetért velem. Ezek mocskok, nekik mindent szabad.” Kinéz még néhány hiszekegy.

Pedig Benkóczi tudja, a gyűlölködés nem megengedett, a megbocsátás előírás. Vallja is, ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel – csak előbb megvárná, míg megszárad. Magunk között vagyunk, elárulja, felettesei behívták már, hogy rossz oldalon áll. „Mennék az SZDSZ-hez, de ott a szegedi színházigazgató, aki elcsúfította a Himnuszt, lehetnék szoci, de arrafelé meg a Zuschlag poénkodik.” Mellesleg énekel egyet, elvégre operettest a program, Tevje módjára szeretne gazdag lenni, jagadiga. Zsidó dalra zsidó vicc: szombaton a plébános szívességből lemossa a rabbi autóját, mire az vasárnap levágja a papi kocsi kipufogóját… Gáz.

Mély baritonon, prózában zeng aztán a kövéri refrén, hogy „ezek mindenre képesek, embert is öltek, földbe kell őket döngölni”. Jólesik rá egy duett a kollegina Vásári Mónikával (loknik, pörgős szoknya). Hajmásy Péter-Pálnál már senkit sem a politikai barométer foglalkoztat, csápolva skandál a veterán polgári haderő.

A végén mi is csak azért nem ugrunk be a nagybőgőbe, mert nincs. Irány hát haza. „Októberben Deutsch lesz a Reform-esten.” „Az jó, őt még nem láttuk élőben.” Mire nem jó a Polgárok Háza.

Kérdeztük volna a házról Kubatov Gábor ügyvezető igazgatót. Négy nap várakozás után úgy tűnt, sajtósával sikerül időpontot egyeztetni. Később titkárnője útján elfoglaltságaira, többek közt az operettestre hivatkozva lemondta a beszélgetést. Eztán Bíró Ildikó kulturális programigazgatót kerestük. Üzentünk neki – nem reagált.