Izraeli rabbik és hittudósok felháborítónak tartják, hogy a popdíva egy nagyra becsült rabbit említ legújabb dalában. A katolikusból kabbala-hívővé vált Madonna feltehetőleg így akarta csodálatát kifejezni – de kissé mellényúlt.
2005.10.12 18:31 Spicy Press Hírügynökség
Madonna új albumán – melynek címe „Vallomások a táncparkettről” – az egyik dal címe szolidan csak ennyi „Issac”. Ez azonban történetesen a XVI. században élt csodarabbi, Yitzak nevének angol változata. Az újabban lelkes kabbala-hívő énekesnő – aki nevét is Eszterre változtatta – feltehetőleg tiszteletből énekelt a szent emberről, azonban ez bizonyos körülmények között tilos.
„A zsidó vallás törvényei tiltják a szent rabbi nevének említését üzleti haszonszerzés reményében” – nyilatkozta egy vezető rabbi. „Tette elfogadhatatlan, és csak sajnálni tudom, mert meg fogja kapni büntetését a mennyekből. A csodarabbi élete szent és puritán, hivalkodó emberek nem énekelhetnek róla” – tette hozzá.
Az ortodox vezetők egyenesen azt követelik, hogy tiltsák le Madonnát a kabbala vallásról. Úgy látszik, az excentrikus énekesnőnek a vallással általában meggyűlik a baja. A nyolcvanas években „Like a prayer” című dalával a katolikus egyház haragját vívta ki. Vajon mikor fog konfrontálódni a buddhistákkal és a muzulmánokkal?

