Forrás: Népszava

A rendszerváltás elején törvényben szögeztük le, hogy miféle jelképeket nem szabad többé használni. Bár sok vita van erről, olyan épelméjű emberrel még nem nagyon találkoztam, aki nyíltan követelné a horog- vagy a nyilaskereszt nyilvános használatának engedélyezését. A vörös csillag meg a sarló és a kalapács kényesebb kérdés – mert nem eleve aljas mozgalmakat jelöltek -, bár én hajlok arra, hogy amíg egy olyan ember is akad, aki például azért találja undoknak ezeket a jelképeket, mert a „nevükben” megölték a szeretteit, vagy más minősített módon nyomorították meg az életét, tartózkodjunk a használatuktól.

Az is lehet, hogy a rendszerváltás hajnalán le kellett volna ülni, megbeszélni, és valami füzetecskébe fölírni, hogy miféle szavakat nem használ úriember, pláne ha még ráadásul politikus is. Egyszerűen azért, mert a szó anyagi természetű dolog. Üt. Fojtogat. Föltép. Amúgy gyógyíthatatlan sebeket.

Emlékszem, amikor Csurka István valamelyik különösen nyomorúságos szövegében használta az „élettér” kifejezést – pláne abban az összefüggésben, hogy ha túl sok izraeli vesz ingatlant, veszélyben a magyar élettér. (Vagyis a „lebensraum”, a náci szakkifejezés tükörfordítása, ami azt a valós vagy virtuális területet jelöli, ahol csak németek maradhatnak, minden más fajtájút el kell onnan üldözni, vagy ki kell irtani.) Orbán később vagy véletlenül, vagy nagyon is tudatosan a „gazdasági élettér” fogalmát használta, a közismert szellemiségű Vasárnapi Újságban. (Akkoriban hittem, hogy ez meggondolatlanság, egy percig sem föltételeztem, hogy egy akkora formátumú és akkora intelligenciájú személyiség, mint ő, ilyesmivel merészelne sunyiskodni)

De úgy látszik, nem helyes a politikusokra vonatkozó intelligencia-fölfogásom, mert mégis inkább úgy néz ki, hogy szeretnek játszani, vésőkig elmenni, és ezért kockáztatnak is. Ha politikus lennék, egy örökvesztes focicsapat emlékkönyvébe se merném beírni, hogy „kitartás”. Egy jobboldali „polgári” körben pedig tréfából a vécépapírra sem. Még akkor se, ha kifejezetten kérnék. Még akkor se, ha nagyon távol vagyok Magyarországtól, és van esélye annak, hogy ez sose derül ki. Nem azért, mert hátha mégis kiderül, és akkor vagy számítgató aljasnak, vagy hülyének néznek. Hanem azért, mert ott, ahol ez a szó lelkesítő lehet, vagy egyáltalán eltűrik, fél percet sem tartózkodhat egy demokrata. Emlékkönyvbe írogatni pedig végképp nincs sem kedve, sem ideje.

Andrassew Iván

Andrassew Iván