A XII. kerületi SZDSZ tovább harcol az általuk nyíltan elítélt turulmadaras emlékmű építése ellen, melyet viszont Mitnyan György fideszes polgármester mindenképpen meg kíván építtetni. Értesüléseink szerint saját pártjában, a Fideszben sem aratott osztatlan elismerést a politikus ötlete. Úgy tudjuk, sorozatos botrányai – például elbukott öltözködési direktíva-javaslata – miatt a polgármester párton belüli támogatottsága olyannyira megcsappant, hogy az már a 2006-os önkormányzati választáson való jelölését is megkérdőjelezi.
Mint arról beszámoltunk, október 22-én tervezi átadni Mitnyan azt a köztéri emlékművet, amely a II. világháborúban életüket vesztett helyi lakosoknak állít emléket. A talapzat már készül, erre kerül egy ötméteres szárnytávolságú turulmadár. A polgármester és helyi ellenzéke között az elméleti vita arról szól, hogy vajon a turul-e a legmegfelelőbb jelkép kifejezni a világháború áldozatai iránt viselt együttérzést. A gyakorlati vita pedig arról szól, hogy ennek megvalósításához a kerület nem rendelkezik a szükséges fővárosi és építési engedélyekkel.
Noha a fővárosi közgyűlés egyértelműen leszavazta az emlékmű állításra beterjesztett javaslat mindkét változatát, jelenleg is folyik az építkezés, ezért a jogellenes további munkálatok leállítása érdekében a helyi SZDSZ a Fővárosi Közigazgatási Hiavatalhoz fordult. Időközben a kerületi MSZP is a szabad demokraták mellé állt. A helyi szocialisták tiltakozó aláírásokat gyűjtenek az emlékmű felállítása ellenében, mert álláspontjuk szerint a tartalomhoz nem igazodik a forma, vagyis ellenzik, hogy a turul – több egykori fasiszta szervezet jelképe – szerepeljen az emlékművön.
Eközben már vasárnap átad a polgármester egy másik emlékművet, mégpedig az Igazak Falát – igaz, ehhez nem kellett a főváros hozzájárulása. Az Apor Vilmos téren megépített emlékfal a világháború alatt zsidókat mentőknek állít majd emléket.
L.T.

