Forrás: 168 Óra

Igény van rá

2005/41 – Köztünk szólva

Mészáros Tamás

Nyilván sokan gondolják úgy, hogy Kövér László utóbbi időben tapasztalható reaktiválásának köszönhetően nagymértékben megnőtt a balliberális győzelem esélye a 2006-os választásokon.

Szó, mi szó, a kormánypártok kifejezetten abban érdekeltek, hogy a Fidesz választmányi elnöke minél gyakrabban lépjen fel a párt lakossági fórumain – józan emberekben ugyanis minden egyes szónoki produkciója egyre hevesebb vágyat ébreszt az MSZP-SZDSZ-koalíció prolongálása iránt. Vannak persze Kövér képviselő úrnak gyengébb futamai is. Az a megállapítása például, miszerint jelenleg „maffiotikus politikai garnitúra bitorolja a kormányzati pozíciókat”, igazán nem tartozik majd a legemlékezetesebb teljesítményei közé, de kétségtelen, hogy még ugyanazon a rendezvényen sikerült ráerősítenie. Senki nem tagadhatja: a „gigantikus sátáni erők ellen kell küzdenünk” olyan átütő megfogalmazás, amely mindenképpen a szerző csúcsprodukciói között kér magának helyet.

Egyrészt persze mérhetetlenül felértékeli a politikai ellenfelet, minthogy a démonizálásnak ezen a fokán a kormányzó kurzus alighanem jóval valódi jelentősége és ereje felett jelenik meg. Másrészt a benne rejlő veszélyt Kövér úr nem véletlenül igyekszik felnagyítani; ezt hívják mindközönségesen politikai riogatásnak. Nem hinném azonban, hogy az állam polgárai hajlanának akár gigantikusnak, akár sátáninak látni a szocialistákat és a liberálisokat. Még azok közül is csak viszonylag kevesen fogadják el ezt a fellengzős, leginkább a különféle fundamentalista politikákban használatos terminust, akik amúgy nem rokonszenveznek a jelenlegi koalícióval. Annál inkább elgondolkodnak viszont azon, hogy miféle lelkivilág működteti az ilyen verbalitást.

Mert az emberek manapság többnyire nem a gigantikus sátáni erőktől félnek, hanem azoktól, akik ilyen és hasonló szókapcsolatokkal próbálják minősíteni egy parlamenti demokrácia közszereplőit. Aki ezeket a jelzős szerkezeteket kitalálja, az méltán kelt szorongást, és az a párt, amelyiknek a képviseletében ezeket hangoztatni lehet, úgyszintén. A Fidesz némely szószólói időnként komoly képpel felpanaszolják, ellenlábasaik milyen tendenciózusan ijesztgetik velük, illetve politikai stílusukkal, hangvételükkel a választókat. A helyzet ezzel szemben egyszerűen az, hogy a kormánypártoknak semmi külön tennivalójuk nincs ebben az ügyben: rábízhatnak mindent a médiára, amely kötelességszerűen tudósít a jobboldal szervezte fórumokról, legyenek azok akár Tusnádfürdőn, akár Kőszegen. A hírré vált kijelentések aztán megteszik a magukét bármiféle kommentár nélkül is.

Mármost csak az a furcsa az egészben, hogy ezzel a kontraproduktivitással a Fidesz vezetői, sőt feltehetően maguk az idézett szónokok is tökéletesen tisztában vannak. Elszólásokról mindazonáltal nem beszélhetünk. Mindazok a vad abszurditások, amelyek időről időre elérik a közvélemény ingerküszöbét, tudatosan fogalmazott, mondhatni megkomponált hatáselemek, és kiagyalóik igenis kalkulálnak a bennük rejlő kockázattal. Vagyis az óhatatlan visszahatással. Mégis, már eddig is vállalták a középről elszenvedhető veszteséget, mert tudták, hogy a keményvonalas radikálisokat viszont minden eszközzel meg kell kötniük; törzstábor nélkül lehetetlen a győzelem.

És ez a kényszerű számítás most egyszeriben fontosabb lett, mint talán ez idáig bármikor. Nemcsak Kövér, de Áder és Orbán is méltán hivatkozhat az új veszélyre: lám, a MIÉP és a Jobbik összefogott, mert megérezte, hogy a hatalomra aspiráló Fidesz az ő híveik ízléséhez képest kénytelen középre húzni, illletve egyszerűen csak reálpolitikát folytatni – megszavazza például Románia uniós csatlakozását. Ebből következően pedig rendkívüli mértékben felértékelődnek a Fideszben mindazok, akik alkatilag alkalmasak a szélsőjobbos indulatok kanalizálására.

A jobboldal „vezető ereje” könnyen két tűz közé kerülhet – mégpedig a saját oldalán. Mérsékeltebb híveit csábítja az MDF konzervativizmusa, míg a bolsifalókat netán visszaszerzi magának a Csurka feltámadásának lehetőségét is magában rejtő MIÉP-Jobbik-alakulat. A választások első fordulójában ez akár 8-9 százalékot is elvihet a Fidesztől, és ennyi épp elég is a biztos vereséghez.

Kézenfekvő, hogy Orbán Viktornak egyszerre kellene lezárnia az elszivárgók útját mindkét irányba, csakhogy ez nem fáklyásmenet. A Fidesz alapvető problémája eddig is az volt, hogy a teljes jobbos skálán próbált játszani – és nem ment. A megrögzött antiszemitától a munkáson át a felső vállalkozóig, az alkalmazott kisegzisztenciától a „nemzeti” értelmiségiig – inkluzíve Szűrös és Pozsgay – mindenkit begyűjteni és kielégíteni: túl nagy falat még egy néppártnak is. Nincs más hátra: ki kell jelölni a feltétlenül megtartandó, a legfontosabbnak tartott réteget, azokat, akik nélkül nincs bázis.

És ez a réteg a radikális jobboldal. Semmivel sem pótolható, mert hozzá képest a Fidesz számára minden más csoport bizonytalan. Kövér Lászlót ezért nem lehet leinteni, visszafogni. Hiába, igény van rá. És mindenki másra is, aki legalább olyanokat képes mondani, mint Csurka, sőt még olyanabbakat. Most indul majd be igazán a konkurenciaharc a legnekiszabadultabb hídfoglalókért is. Komoly licit lesz, nagy küzdelem.

Nem gigantikus, de sátáni bizonyosan.

Higgadtan figyelni, az elég is.