Súlyos válság jelei mutatkoznak Izrael egyik meghatározó politikai ereje, a Likud párt berkeiben. Egyes szakértők szerit még a mozgalom szétesése is elképzelhető.

Elhunyt a modern héber költészet kiemelkedő alakja

Kínában nő a kényszer-sterilizációk és kényszerabortuszok száma – írja a China Reform Monitor. A jordán király akár radikális eszközökkel is fellép a muszlim szélsőségesek ellen, mivel szerinte a zsidókat és a muzulmánokat a történelem és a kultúra elválaszthatatlanul összeköti – számol be a The Washington Times.

Venus Williams és Sarapova személyével már teljes a negyeddöntő mezőnye Időpont: 2005-09-22 15:40:23

írta dr. James S. Robbins

HETEK – Országos Közéleti Hetilap | IX. ÉVFOLYAM, 38. SZÁM | 2005. SZEPTEMBER 23.

A jobbik.net szerzői egy nekrológnak álcázott gúnyiratot adtak közre Simon Wiesenthal halálának apropóján. Az „admin” nevű szerző által összehozott „szöveg” ellen az a fő kifogásunk, hogy nekrológnak álcázza magát. Nem kötelező senkiről sem nekrológot írni, de ha valaki ilyenre vállalkozik, az tartsa be az alapvető szabályokat – vagy pedig ne álcázza írását nekrológnak. Az alábbi szöveg ugyanis nemcsak a „halottgyalázás ” fogalmát meríti ki, hanem a nekrológ műfaját is megszentségteleníti.

Csintalan Sándor: Jó estét kívánok, kezüket csókolom! Az a helyzet, mostanság nem biztonságos a városban járni. Múltkor is mondtam egy-két dolgot, aztán a fejemre dőlt a díszlet. Gondoltam, megvédem magam, mert most is fogok olyanokat mondani.

A 21. Klubcsapatok Európa Kupájának negyedik fordulójában az orosz bajnokcsapat, a Tomszk 4-2-re legyőzte a címvédő NAO Chess Club együttesét. A neves idegenlégiósokat felvonultató francia csapat a 11. helyre csúszott vissza, a hétfordulós viadalon elvesztette esélyét az újabb elsőségre. Vereséget szenvedett a magyar bajnok Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg az első három táblán nagy erőket felvonultató izraeli Ashdod City Klub gárdájától, a 4,5-1,5-ös vesztéssel a 17. helyre csúsztak vissza.

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette az október 1-től érvényes Élő-pontszámokat. A FIDE szeptember 25-ig fogad el reklamációkat a számítással kapcsolatban. A visszavonult Garri Kaszparov vezeti a rangsort, a megüresedő listavezetői posztért Viswanathan Anand és Veszelin Topalov vív nagy harcot, az indiai exvilágbajnok előnye 6 pont. Lékó Péter változatlanul a negyedik, bár Dortmundban 12 pontot vesztett.

A világ több pontján is ringbe szálltak magyar filmek a nemzetközi díjakért

Animációs filmek a Fekete-tengeren, operatőrök fesztiválja Macedóniában, rövidfilmek Palm Springs-ben és játékfilmek Rióban.

Animációs filmek a Fekete-tengeren, operatőrök fesztiválja Macedóniában, rövidfilmek Palm Springs-ben és játékfilmek Rióban.

Szőnyi Szilárd, riport@hetivalasz.hu

Második világháborús tömegsírra bukkantak Németországban

George Bush amerikai elnök arra kérte az arab országokat, hogy segítsék „a demokratikus erőket Gázában” azokkal szemben, akik Izrael megsemmisítésére törekszenek.

Kofi Annan a világszervezet New York-i közgyűlésén hangsúlyozta: bár a megállapodást kilenc éve írták alá, az egyezmény a mai napig nem lépett hatályba. Kofi Annan az egyezmény haladéktalan rafitikálására biztatta azokat a tagállamokat, amelyek még nem iktatták törvénybe a szerződést, s különösen azokat az országokat, amelyek törvényi megerősítésére szükség van az egyezmény hatálybalépéséhez.

Vége a használt alsógatyák és csíkos pizsamák uralmának

Tárlatolgató

Hírek

sofar, 2005. szeptember 22. 00:03  JNA24 médiafigyelő, NOL No Comments »

Munkatársunktól, 2005. szeptember 22. 00:00