Forrás: Heti Válasz

Szőnyi Szilárd, riport@hetivalasz.hu

A messiáshívő Zsidók Jézusért mozgalmat a keresztények és az Ószövetség hitét vallók egyaránt támadják.

Szeptember közepén ért véget a Zsidók Jézusért mozgalom magyarországi missziója. Az akcióban szétosztott félmillió szórólappal 135 lelket nyertek meg Jézus ügyének. A messiáshívő zsidókat keresztények és az Ószövetség hitét vallók egyaránt támadják.

„Kezdetben magyar keresztyénnek tartottam magam, akinek ősei galíciai zsidók – ezzel együtt mindenütt otthon voltam, és sehol. Mert hiába akarunk beolvadni, mindig kiderül: zsidó csak zsidóval érzi jól magát.Mára minden a helyére került bennem. Magyarországon élő zsidó vagyok, Jézus követője” – vág a dolgok közepébe a hazai messiáshívő zsidó közösség egyik tagja.

A hatvan körüli, a zsidók és keresztények szervezeteiben egyaránt otthonosan mozgó férfival, aki kilétét a nyilvánosság előtt nem kívánja felfedni, Pesten, a skót reformátusok Vörösmarty utcai missziójának épületében beszélgetünk. Ide azért jöttünk, mert hírét vettük: Magyarországon itt készítik fából a vaskarikát, vagyis e helyütt találkozhatunk a Kárpát-medence egyetlen messiáshívő zsidó közösségével. Miután pedig az elmúlt hetekben az országot ellepték a Zsidók Jézusért nemzetközi mozgalom aktivistái, hogy izraelita felebarátaikat elvezessék Jézushoz, megkíséreljük tisztázni: tényleg Istentől elrugaszkodott ötlet-e a vizet és a tüzet, vagyis a zsidó vallást és a keresztény hitet keresztezni.

KÉTFRONTOS HARC

Emberünk nem az a fajta, akit nógatni kellene, csak úgy ömlik belőle a szó. „A skót reformátusok a XIX. században a zsidóság megtérítésére érkeztek Magyarországra. A két világháború között iskolájuk egyes évfolyamainak vagy hetven százaléka izraelita volt – ide járt az olimpiai bajnok úszó Székely Éva is -, hogy aztán a közösség a vészkorszak idején élenjárjon a zsidók mentésében” – idézi fel a múltat abban az épületben, melynek falán tábla emlékezik Jane Hainingre, a misszió nevelőnőjére, aki 1944-ben Auschwitzban lelte halálát. A közösség maroknyi budapesti hívei e helyen tartják szombatonként az istentiszteletüket. A templomban semmi nem utal rá, hogy a hét egy napján nem rendeltetésszerűen használják az épületet. Amint viszont megtudjuk, ha holokauszt-túlélők is jelen vannak, eltávolítják a falról a keresztet – „mert a zsidóság fájdalommal tekint arra a szimbólumra, melynek nevében üldöztetést szenvedett”. A kereszttől való idegenkedés egyébként világjelenség, mely néha szélsőséges formákat ölt: egyes zsidó iskolákban még az összeadás jelének is lehagyják az alsó szárát, hogy véletlenül se emlékeztessen a gyűlölt jelképre.

Ezért a messiáshívők saját szimbólumokat használnak, melyekben az öt-, hat- vagy hétágú gyertyatartót, a menórát ötvözik a Dávid-csillaggal és a Jézus Krisztusra utaló hal formájával. Azon túl pedig, hogy hitvallásuk hasonlít a neoprotestáns keresztény gyülekezetek felfogásához, megkülönböztető jegyük, hogy a keresztény és a zsidó ünnepeket egyaránt megülik – a karácsonyt viszont kihagyják. „Mit ünnepeljek egy csecsemőn? Én Jeshuában a tanítót, a messiást tisztelem” – vallja beszélgetőpartnerünk, hozzátéve: a zsidóknál, a fiúk tizenhárom éves korában esedékes felnőtté avatási szertartás, a bar micvá kivételével amúgy sem módi a születésnap.

Ami hitük tartalmát illeti, a Krisztus-hívők kétfrontos harcot vívnak. Egyrészt azon vannak, hogy a zsidókkal messiásként fogadtassák el Jézust, illetve hogy a szerintük elpogányosodott keresztény egyházakról lefejtsék a görög-római sallangokat, miáltal Krisztus követői felfedezhetik zsidó gyökereiket. A vallásos zsidók ugyanakkor azzal vádolják Krisztus-hívő társaikat, hogy a keresztények előretolt ékeiként az erőszakos térítés élharcosai, a mainstream keresztények meg azt kérdezik: egy zsidó származású Krisztus-követő ugyan miért nem keresztény felekezetben gyakorolja a hitét?

„Egyrészt sok zsidó csak feszeng a keresztény egyházakban. Soroljam mindazon „Dob utcai székelyek” nevét, akik akár egyházi vezetőként kilógnak a sorból?” – kérdez vissza emberünk, utalva arra a tapasztalatára, hogy a zsidó összetartozás olykor erősebb bármely más kapocsnál. „Azzal, hogy Mózes a Sínai-hegyen aláírta a munkaszerződést, elszakíthatatlan szövetség áldását és terhét rótta ránk. A kiválasztottakra pedig nagyobb felelősség hárul. Ez azt jelenti, hogy a krisztusi parancsok mellett meg kell tartanunk az ószövetségi törvényeket is” – teszi hozzá. Ebben pedig némelyeknek még a körülmetélkedés is benne foglaltatik, „hiszen ha Isten valakit az övéi közé küld, akkor annak így is azonosulnia kell a velük”.

ÉRZÉKENY ANYAGOK

Miként az évszázadok során a nagy keresztény felekezetek nem tudták elkerülni az egyházszakadásokat, úgy a messiáshívő zsidók mozgalma is megannyi irányzatra bomlott már. Nem mintha tanításbeli kérdéseken különböznének össze – olykor csak féltékenység állhat a háttérben. A vitához sokszor annyi is elég, hogy egyes gyülekezetek kifogásolják hitsorsosaik módszereit, amiképpen ez történt a magyarországi közösség és a Zsidók Jézusért nemzetközi mozgalma esetében is. A hazaiak, miközben hangsúlyozzák, hogy ők nem tartoznak külföldi irányzatokhoz, elhatárolódnak az „amerikai kaptafára tervezett turistaevangelizálástól, amivel egyesek a globalizáció jegyében egyesíteni akarják a három egyistenhívő vallást.”

A magyar közösség elítéli az amerikaiak úgymond erőszakos módszereit is. „Nálunk nem kampányokra van szükség, hanem csendes tanúságtételre. Nem is szólva arról, hogy a hazai, nagy részében a holokauszt által érintett zsidóságban nem szül jó vért, ha listákat gyártanak róluk” – fejtegeti emberünk, s figyelmünkbe ajánlja a Zsidók Jézusért honlapjának kitételét: „Vannak zsidó barátaid, kollégáid Budapesten, akiket szeretnél, ha meglátogatnánk a kampány idején? Szeretnéd, ha küldenénk nekik néhány, érzékenyen megírt anyagot arról, miért vagyunk biztosak benne, hogy Jézus a Messiás?” Kétségtelen: kapásból egyetlen olyan barátunk, kollégánk neve sem jut az eszünkbe, akiről feltételezhetnénk, hogy kitörő örömmel fogadna egy hasonló megkeresést.

El is határozzuk, hogy megkérdezzük erről az akció szervezőit. A kampány elmúltával az elérhetőségként megadott mobiltelefonszám azonban egyszer átmenetileg nem kapcsolható, máskor tört magyarsággal csivitelő hölgyekben támasztunk riadalmat érdeklődésünkkel, melyre annyit ígérnek: a szervezők úgy egy hónap múlva visszahívnak. A világhálón viszont felleljük a mozgalom európai vezetőjének telefonszámát, aki Németországból megadja a magyarországi kampány szervezőjének elérhetőségét. Ágy kerülünk kapcsolatba Irina Volodarskával, aki Ukrajnából elmondja: félmillió szórólapot osztottak ki, több ezer járókelővel elegyedtek szóba, „akik közül 45 zsidó és 90 nem zsidó jelezte, hogy hinni szeretne Jézusban”. A szervezők távoztával azonban a közösségre vágyók magukra maradtak, s legfeljebb e-mailen tudják tartani a kapcsolatot a vezetőkkel, akik így próbálják összehozni a magyarországi zsidó messiáshívőket.

„A Szovjetunióban nőttem fel, ahol mi is megszenvedtük a holokausztot és a kommunista üldöztetést, ezért megértem a magyarországi zsidók érzéseit. Ám ha valahol, akkor ez a kérdés Németországban vetődhet fel a legélesebben, itt pedig a minap befejeződött berlini kampányunkban is számos zsidó ember mutatkozott nyitottnak a messiás iránt” – válaszolja Irina Volodarska a felvetésre. S hogy nem akarják-e összemosni a két vallást? „A tény, hogy keresztény misszionáriusok vagyunk, jottányit sem változtat azon, hogy zsidónak születtünk, és zsidóként is fogunk meghalni” – feleli.

TIZENNÉGYMILLIÓ DOLLÁR

Később Avi Snydert, a mozgalom európai vezetőjét kérdezzük a két vallás összebékítésének lehetőségeiről, aki nem is érti a problémát. „Az apostolok korában nem az volt kérdés, hogy a zsidóságot össze lehet-e egyeztetni a keresztény hittel, hanem hogy egy nem zsidó lehet-e keresztény” – mondja. A felvetésre pedig, hogy miért hoznak létre önálló szervezetet, arra kér, hogy ne független csoportként, hanem a kereszténység különleges szolgálóiként tekintsünk rájuk. A világon élő közel százezer messiáshívő zsidó nagy része ugyanis együttműködik valamely keresztény közösséggel, s mozgalmuk tagja olyan jeles nemzetközi keresztény szervezeteknek, mint az Európai Protestáns Szövetség.

Ezután arról érdeklődünk, hogy miből telik a működésükre. „Szolgálatunkat olyan neoprotestáns közösségek támogatják, akik az evangéliumot szeretnék megismertetni a zsidósággal” – válaszolja Avi Snyder. Még azt is elárulja, hogy igen sokan áldoznak erre a célra, aminek köszönhetően a Zsidók Jézusért mozgalom évente nem kevesebb mint 13-14 millió dollárból (tehát közel hárommilliárd forintból) gazdálkodva fáradozhat a messiás ügyén.

Ugyanezt a kérdést feltettük a magyar közösségben is, ahol szintén protestáns gyülekezetek támogatására hivatkoztak, s elmondták: a főként Németországból érkező természetbeni adományokat két alapítványukon keresztül karitatív célokra fordítják. „De nehogy azt gondolja ám, hogy ebből bármi is a saját hasznomat szolgálja. Pedig, higgye el, megtehetném: világéletemben kereskedő voltam, ez benne van a véremben, úgy hatezer éve” – előzi meg a kérdést emberünk hamiskás mosollyal. „Jószerével a létminimum alatt élek; momentán negyven forint nem sok, annyi sincs a zsebemben. Ebből is láthatja: én kizárólag mennyei ügyekben utazom” – üzeni a kétkedőknek a hazai messiáshívő zsidók képviselője.

Keresztény cionizmus

A kereszténység évszázadok óta felemás kapcsolatot ápol Izraellel és a zsidósággal. Korábban erősen tartotta magát a felfogás, hogy a zsidó nép felelős Jézus haláláért, s ha a Krisztus-hívőknek dolguk van a zsidósággal, az a megtérítésük. Amikor aztán a XVIII. század végén Napóleon meghódította Palesztinát, sok keresztény a végítélet közeledtét kezdte várni – aminek a Biblia szerint feltétele, hogy minden zsidó térjen vissza a Szentföldre. E vízió szerint a történelem az armageddoni csata felé halad, melyben Izraelt a gonosz nemzetek támadják meg, amelyeket csak Jézus második eljövetele tud megállítani. Ezzel beköszönt a messiási kor, melyben Isten megmenti az igazi, újjászületett keresztényeket, a zsidók pedig vagy megtérnek, vagy a gonosz nemzetekkel elpusztulnak. E keresztény cionizmus néven ismert gondolat kibontakozása évtizedekkel megelőzte a cionisták politikai törekvéseit, amelyek eredményeként 1948-ban kikiáltották Izrael államot. A zsidóság saját földjén való támogatásának szentírási eszméje máig hatást gyakorol a világ némely vezető politikusára, köztük nem egy amerikai elnökre, így az Egyesült Államok és Izrael szoros kapcsolata mögött némi bibliai indíttatást is fel lehet fedezni.

Az utóbbi évszázadokban a zsidóság misszionálására létrehozott csoportosulások egyike-másika a mai napig fennmaradt. Közéjük tartozik az 1809-ben Londoni Társaság a Zsidók Megtérítésért néven alapított szervezet, melynek temploma a XIX. század közepén épült a jeruzsálemi Jaffa-kapunál. Még a nyáron itt találkoztunk a messiáshívő zsidók egyik képviselőjével, Netanel Nickallssal, aki elmesélte, hogy rokonsága jószerével kitagadta, amikor Krisztus hitére tért. „A feleségem apja hónapokig nem állt szóba velem” – emlékszik vissza, hozzátéve, azért mára megjavult a viszony. „Itt, Jeruzsálemben hatványozottan igaz: senki sem próféta a hazájában” – folytatja. „Az izraeli zsidó közösségek sokszor még ellenségesebben tekintenek ránk, mint a „hagyományos ” keresztényekre. Tőlük nem is vártak mást, minket viszont árulóként kezelnek. A keresztények többsége pedig azért nem szível minket, mert Krisztus követői itt nagyrészt palesztinok, akik bennünk mint az izraeli államiság támogatóiban elsősorban a zsidó ellenséget látják” – panaszolta.