Forrás: Magyar Hírlap

Vége a használt alsógatyák és csíkos pizsamák uralmának

A 2002-ben felújított áruházról most folynak a tárgyalások fotó: Soós MilánVége a használt alsógatyák és csíkos pizsamák uralmának, a BÁV Rt. úgy döntött, hogy profiljával ezentúl csak a régiség- és műtárgykereskedés lesz összeegyeztethető. Ennek a szelekciónak esett áldozatul a Gólya Áruház, illetve a szőrmebolt és a bútorbolt egy része is. A szőrmebizományi Szent István körúti boltja megszűnik, és betagozódik a Falk Miksa utcai műtárgykereskedésbe. Az olcsó szőrmebundákról és kiegészítőkről továbbra sem kell lemondanunk, de a vietnami papucsok és a nejlondzsekik kikerülnek az árukészletből. A bútorbolt megszabadul a Réka típusú szekrénysortól és a Dalma névre keresztelt ülőgarnitúrától, kizárólag a műalkotás fogalmát kimerítő berendezési tárgyak maradnak. Ebbe természetesen ma már nemcsak a biedermeier vagy a rokokó stílus, hanem a 60-as évek retrodesignja is beletartozik. A 2002-ben felújított Gólyáról most folynak a tárgyalások, feltehetőleg a kft.-t alakító dolgozók veszik át az üzemeltetést, és a jellege nem változik, mert ahogy a vásárlóknak, úgy a BÁV Rt. vezetőinek is szívükhez nőtt a nagy múltra visszatekintő üzlet. Mivel a Gólya nevet nyolc-tíz évvel ezelőtt levédték, ezért az is eladásra vár. Ha sikerül az átadás, újra a felvásárolt és zálogba helyezett kiváltatlan ruháknak jut majd a főszerep, és elfelejthetjük a minőségét tekintve a kínait is alulmúló tömegcikkeket: a divatruhákat, divatcipőket és divattáskákat.

A Gólya üzletlánc 1894-től a második világháborúig üzemelt, mind a tíz bolt a Gólya nevet viselte, kivéve a Vámház körúti Turult, mely a Ferenc József híd madaráról kapta a nevét. Bosnyák (Bleier) Izsó alapította a láncot, majd két ikerfiát, Györgyöt és Pált is bevitte az üzletbe. Előre gyártott női konfekció és Bécsből hozatott méteráru várta a vásárlókat. A mai Gólya Áruház az 1930-as években nyitotta meg kapuit, és kezdett el gyerekruhákat árulni. A második világháború alatt aztán a többi nemkívánatos üzlet sorsára jutott: 1944 márciusában a zsidó alkalmazottakat el kellett bocsátani, majd áprilisban egy német tiszt lefoglalta az összes árut. Bosnyák Izsó unokája, Zsuzsa nagy könyörgésére egy tucat selyemharisnyát hagyott hátra. A háború után, „45 februárjában csak a Király utcai Gólya, illetve a Rákóczi úti (Corvinnal szemközti) bolt nyitott ki, de a csőcselék megrohamozta és kirabolta. Ezután ötvenig zavartalanul üzemelt a két bolt (nem adták el, mint ahogy ezt már oly sok helyen megírták), majd államosították mindkettőt, a Rákóczi úti Gólyát átépítették és árkádosították, kis üzleteket alakítottak ki belőle. Bosnyák Zsuzsa elmondta, hogy a hetvenes években kárpótlásul harmincezer forintot kapott, éppen egy habverőre és egy kenyérpirítóra futotta belőle. A Király utcai Gólya tovább működött Alkalmi Áruk Boltja néven: színhibás, kicsit szakadt, divatjamúlt, de még jó állapotban lévő ruhákhoz lehetett hozzájutni kevés pénzért. Ez a profil még egy hétig megmarad.

Ezután pedig nem marad más hátra, minthogy reménykedjünk, talán újra eljön az idő, amikor a fogasokon köszönthetjük a neccatlétákat, kordbársony nadrágokat, steppelt pongyolákat és a különleges szabású estélyiket. Visszatérnek a rendkívüli fehérneműk is: a szoptatósmelltartók, szalagos tangák, u

u csipkecsodák és a Xena-sorozatot idéző pöttyös fürdőruhák

Gólya Áruház

Budapest VI., Király u. 52.

Szőrmebolt

Budapest XIII., Szt. István krt. 20.

Selmeczi Bea

Comments are closed.