„Ne feledjük, a bipoláris világrend megszűnésével nem lett biztonságosabb a világ. A helyzet még közvetlen térségünkben is a különböző politikai, gazdasági, katonai érdekek, etnikai, vallási és fejlettségi különbségek miatt rövid idő alatt megváltozhat… Kóka Jánosék megijedtek attól, hogy ezúttal társadalmi igényt kielégítve, megelégelve a rombolást, az ellenzék megpróbálja elvégezni az állam feladatát. A honvédelem, az egészségügy, az oktatás és az élet számos területén.
JNA24 médiafigyelő
Kitüntetési ünnepség a Parlamentben, jobb szélen a három közjogi méltósággal, balra az ünneplőkkel Fotó: Kertész Gábor A korábbi évekkel ellentétben az idén csak a legmagasabb állami kitüntetéseket adja át Sólyom László köztársasági elnök – Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke társaságában – az augusztus 20-i parlamenti ünnepségen. Ott összesen 27-en kapják meg a Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét és középkeresztjét.
Népszabadság * Tanács István * 2007. augusztus 18.
Belenyúlhatnak még a táskákba is – ha a vásárló megengedi
2007. augusztus 8. (13. oldal)
Huszonheten kapják meg augusztus 20-án a Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét és Középkeresztjét a parlamentben. Sólyom László köztársasági elnök elfogadta a kormányfő valamennyi javaslatát. A kitüntetések odaítélése az elmúlt évkeben nem volt konfliktus-mentes. Előfordult, hogy mivel Sólyom nem értett egyet bizonyos személyek kitüntetésével, az átadáskor nem fogott velük kezet.
Szabadság és tulajdon
„István király országa, mely majdnem gyarmata egy másik, züllő országnak s mely csenevész, beteg testével egy futásra akart benyargalni a kultúrországok közé – bizony beteg ország. Koldus, mert szipolyozták s szipolyozzák. Magában nem bízó, mert másoktól függ. Ereje nincs, mert részei divergálnak. Itt még felekezeti harcok folynak. Itt még társadalmilag az őskorban élünk. (…) A magyar politika pár év óta teljesen belemerült a reakcióba s egészen a kiváltságosak osztályát szolgálja.
Diplomáciai konfliktus alakult ki a berlini és a varsói kormány között Wolfgang Amadeus Mozart 27. zongoraversenyének kézirata miatt. A dokumentum számos műkinccsel együtt a második világháború után lengyel kézbe került, az ország külügyminisztériuma pedig nem iparkodik a visszaszolgáltatással.
Úgy tűnik, hogy a C- és az E-vitamin, illetve a béta-karotin sem külön, sem kombinációban nem csökkenti a szív-érrendszeri események vagy halál kockázatát a veszélyeztetett nők csoportjában – állítja egy tanulmány az Archives of Internal Medicine augusztus 13-i számában.
A német nyelvterület sajtószemléje
Tizenöten meghaltak és 26-an megsebesültek egy öngyilkos merényletben szombaton reggel a dél-afganisztáni Kandahárban – közölte a rendőrség.
2007. augusztus 18. 13:55
Morvai Krisztina társelnök szerint ugyanis az áruházlánc személyiségi jogot sért azzal, hogy táskaellenőrzéseket rendel el. Ellenérv: egyetlen áruházláncban egyetlen év alatt harmincezer tettenérés.
Az SZDSZ részt venne egy, a köztársasági elnök által kezdeményezett, egyebek mellett a költségvetési szabályok betartásáról szóló egyeztetésen – mondta Horn Gábor, a koalíciós koordinációért felelős liberális államtitkár szombaton. „Fontosnak tartjuk a köztársasági elnök jelenlétét, ugyanakkor azt is látni kell, a kormányzás és a törvényhozás a kormány és a parlament dolga. Tehát itt meg kell találni a helyes irányokat” – jegyezte meg a liberális politikus.
Az SZDSZ és az MDF is részt venne a köztársasági elnök által kezdeményezett, egyebek mellett a költségvetési szabályok betartásáról szóló egyeztetésen.
A Hamasz nem hajlandó béketárgyalásokat folytatni Izraellel
Idegenbeli győzelemmel indult az új néven futó első osztályú futbllbajnokság, a Soproni Liga 5. fordulójának szombati játéknapja.
Mind az öt parlamenti párt részt venne a köztársasági elnök által kezdeményezet, a költségvetési szabályok megújítását, a szabályok betartását kikényszerítő szerv felállítását is célzó tárgyaláson.
Spanyol és portugál nyelvű lapok szemléje
Haníje menesztett palesztin kormányfő, a Hamász radikális szervezet elnöke szombaton Gázában elutasította annak lehetőségét, hogy külön palesztin állam jöjjön létre a Gázai övezetben. „Nem jöhet létre palesztin állam a Gázai övezet nélkül, ahogy a Gázai övezetben sem születhet önálló palesztin állam a többi palesztin terület nélkül” – fejtette ki a Hamász-vezető újságírók előtt kilenc héttel azután, hogy szervezete erőszakkal átvette a hatalmat a Gázai övezetben.

