Izrael cáfolta vasárnap azt az előző napi palesztin értesülést, mely szerint újabb olyan 110 palesztin aktivistának készül amnesztiát adni, akik írásos nyilatkozatban lemondtak a zsidó állam elleni fegyveres harcról és átadták fegyverüket a Palesztin Hatóságnak.
JNA24 médiafigyelő
Nem szabad elfelejteni, hogy a Honi Gárda veszélyes politikai, hatalmi eszköz. A politikusok pontosan tudják, hogy egy ilyen nagy szervezetet nehéz kontrollálni: ugyan ki tudná garantálni (mondják név nélkül nyilatkozók), hogy nem válik-e éppen jobb-, vagy baloldali fiatalok gyülekezőhelyévé, ami egy idő után hatalmi tényezőként jelenhet meg a politikában.
Izrael engedélyezte vasárnap az üzemanyag-szállítások felújítását a Gázai övezet felé, három napi leállás után. A Nahal Ozi terminált csütörtökön zárták le az „biztonsági okokra” hivatkozva, emiatt a palesztin területeken, mindenekelőtt a Gázai övezet egyes városaiban megszűnt az áramszolgáltatás.
Idén nyáron az ízesített sörök vitték el a pálmát Németországban, mert ezek az italok – a gyártók szerint – a művészetet és a divatot ötvözik.
Protestáló ékszerek, Libresse sátor a nehéz szigetnapokra, a nevetés csakrák megnyitása Kataria módszerrel, közszemlére tett tisztálkodás egy autómosóban, alkoholos italokat hirdető táncoslányok és túró rudi minden mennyiségben, pöttyös gatyában. – Sziget tudósítóink útra keltek.
A DVSC hiába ért el 0-0-s döntetlent az Elfsborg otthonában
2007. augusztus 9. (7. oldal)
Az augusztus 23. és 25. közötti három napos fesztiválon kilenc koncertet hallhat a közönség a Gödör klubban, összesen 27 magyar, 18 jordán, izraeli, olasz és lengyel zenész közreműködésével.
2007. augusztus 18. 20:01
Szó sincs arról, hogy a kormánypártok képviselői megállapodtak volna arról, hogy hét biztosítási régió lesz – mondta a koalíciós koordinációért felelős liberális államtitkár az MTI-nek pénteken, cáfolva a Népszavában megjelent szocialista nyilatkozatot.
Szó sincs arról, hogy a kormánypártok képviselői megállapodtak volna arról, hogy hét biztosítási régió lesz – mondta a koalíciós koordinációért felelős liberális államtitkár pénteken, cáfolva a Népszavában megjelent szocialista nyilatkozatot.
. évfolyam . szám,
G. Fehér Péter, vilag@hetivalasz.hu
Augusztus 22-26-ig várja látogatóit a nyár utolsó nagy bulija, a jövőre 40 éves Szegedi Ifjúsági Napok – Az idei rendezvényen, a 200 fellépő közt hallhatjuk majd Ákost, új lemezével csak ide jön a Kosheen, és szintén csak itt lép fel hazánkban az újraéledő Apollo 440.
Rengeteg magyar a C szektorban
Chris Patten
Munkatársainktól
Cheb Mami, a kegyvesztett
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb) pénteken eljárást indított a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) ellen, mert az e-útdíj ellenőrzési tender kapcsán nem látja indokoltnak a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás kiírását – tájékoztatott a KDb.
Györgyi Kálmán és Hack Péter is szerepet vállalt a testületben, mert fontosnak tartja a korrupció megfékezését Fotók: Szalmás Péter

