Október 12-én kezdődik a Liszt Ferenc Kamarazenekar őszi koncertsorozata a Művészetek Palotájában. Az amerikai turnéjáról hazatérő együttes Beethoven Coriolan-nyitánya után Vadim Gluzmant kíséri Beethoven D-dúr hegedűversenyében. Az est Mendelssohn oktettel (op. 20) zárul.
JNA24 médiafigyelő
Országszerte összesen 22 büntetőügy indult, főként csalás és magánokirat hamisítás miatt. Néhány esetben zsarolás, önbíráskodás és kényszerítés is kapcsolódott a csalási ügyekhez a Roma Sajtóközpont tájékoztatása szerint.
Mottónk: „A reggeli péksütit majszolva nézzük a sajtot”
Szlazsánszky Ferenc

Komoly választás elé kerül, aki az egykori NDK titkosszolgálatáról forgatna filmet: vagy elfogadja, hogy engednie kell a teljes valósághűségből, vagy jobb, ha neki sem lát a munkának – állítja Uwe Hillmer, az egykori Stasi-központban berendezett múzeum és kutatóközpont második embere, aki szerint még seregnyi feldolgozatlan téma vár az alkotókra.
Forrás: HETEK A Magyar Gárdával szinte egy időben, 2007 aug. 19-én Bulgáriában is alakult félkatonai egység Bolgár Nemzeti Gárda néven. A gárda alapítása mögött a szélsőjobboldali Bolgár Nemzeti Unió (BNU) […]
Forrás: HETEK A sztárvilágban is különcnek számító 60 éves Elton John számos alkalommal meghökkentette már a közvéleményt: náci kitüntetéseivel a ruháján születésnapi partiján, az egyházak és felekezetek betiltását helyeslő nyilatkozataival. […]
Erika Steinbach szolidaritást érez a Felvidékről kitelepített magyarokkal
Az indoklás szerint Lessing „a női tapasztalatok írója, aki szkepticizmussal, tűzzel és megjelenítő erővel vizsgált meg egy megosztott civilizációt”. Az angol írónő 1919-ben született az iráni Kermanshahban.
Október 9-én a holokauszt áldozataira emlékeztek Romániában. A holokauszt napját nemzetközi nyomásra 2003-ban jelölték ki. A döntéssel a román hatóságok – a korábbi ködösítésekkel ellentétben – elismerték, hogy Románia is felelős a zsidóirtásokban.
A tagországok lakosságarányát jobban tükröző, azaz a parlamenti helyek eddiginél igazságosabb elosztásáról szóló határozatott fogadott el az Európai Parlament. A képviselői helyek újraelosztására emellett azért is szükség volt, mert a bővítési folyamat során a testület már 785 fősre duzzadt, az európai állam- és kormányfők pedig júniusi csúcsértekezletükön 750 főben maximálták a parlament létszámát.
A több ezer levél 1925 és 1945 között született. Ezeket közvetlenül Hitler magántitkárságára küldték, és Berlin eleste után a szovjet hadsereg vitte el őket Moszkvába, ahol évtizedeken át levéltárakban őrizték a különleges történelmi értékű forrásokat.
Az iszlám színében, zöldben fog pompázni péntektől vasárnapig a legmagasabb New York-i felhőkarcoló, az Empire State Building. A megapolisz jelképének számító 443 méter magas épület a muzulmán böjti hónap, a ramadán végét jelző íd al-fitr ünnep alkalmából kap zöld kivilágítást, most első ízben.
Elfodagna-e szomszédnak egy…
Levelek Hitlernek címmel október közepén könyv jelenik meg Németországban azokból a levelekből, amelyeket a németek írtak Führerüknek hatalomra jutása előtt és után.




