Fekete mágia a Kossuth téren
Új stratégiával próbálják megdönteni a kormányt a Kossuth téri forradalmárok. Népi színművet adnak elő. Kritikánk.
Ahhoz képest, hogy a szervezők délután ötre hirdették meg a Gyurcsány pokolra jut című népszínmű előadását, délután ötkor még csak néhányan lézengünk a Kossuth téren. Annyira kevesen, hogy kényelmesen végigszámolhatok mindenkit: az összlétszám harmincöt fő. Amennyiben azonban kivonom a mosolygós arcú japán turistacsoport tagjait – akik szemmel láthatóan nem a kormány megdöntése végett érkeztek nyitott tetejű buszukkal -, dermesztő eredményre jutunk: 2007. szeptember 29-én tizenhat magyar embert érdekel a népi ősbemutató. Ráadásul ennek közel fele maga a társulat. Pedig a helyszín elsőrangú – a Parlament épületénél szebb díszletet nehéz volna elképzelni -, az időjárás kegyes, és a színészek sem ma kezdték a szakmát. Mondjuk, inkább tegnap.
A premier csúszik kissé, a „Még azt mondják, fasiszta vagyok” című jól ismert dallam alatt fáklyás zsonglőrök múlatják az időt, s talán várják a közönséget. Az azonban nem akar megérkezni.
Pedig a meghívó alapján a szervezőkre sem gyanakodhat senki, hiszen a Nemzeti Bizottság 2006 tavaly többszörösen is bizonyította a tömegrendezvények terén szerzett jártasságát, elég csak az MTV-székház felgyújtására és a Kossuth tér használhatatlanná tételére gondolnunk. Ez a szombat azonban valahogy nem az ő napjuk. Úgy látszik, a forradalom gyermekeinek egyéb elfoglaltsága akadt, annak ellenére, hogy Takács úr, az egyik tavalyi főszervező most is jelen van, tehát a vezetés hiánya nem lehet valós indok.
De nézzük az előadást, ugyanis időközben elkezdődött: a vádlottak padján ülő Gyurcsányt – a színész arcát a miniszterelnököt ábrázoló vicces maszk fedi – két huszár tartja pórázon. Mellette védőügyvédje, tőle balra egy apró pulpituson a bíró, őtőle balra pedig az ügyész foglal helyet. A művészek papírból olvassák szövegüket, ami némiképp rontja a kitűnő jelmezek és az ötletes maszkmesteri munka – Gyurcsány – hatását. De sebaj, még nyilván az előadássorozat kezdetén járunk.
Most éppen Gyurcsány beszél: „Mennyit ér az a korona, mondják meg, és megveszem ám kilóra, jó lesz nekem hálósipkának, majd fölrakom fejemre.”
Ügyész: „Ez maga a nemzetgyalázás, tisztelt bíróság, aki a Szent Koronát gyalázza, svájcisapkának nevezi, az meggyalázza a múltat, országunkat. Aki múzeumi tárgynak tekinti a koronát, az méltatlan, hogy Magyarország első embere legyen, méltatlan országunk vezetésére! Magyarnak lenni nem állampolgárság és nyelv kérdése. A nemzettudat kérdése az első számú kérdése a mai tárgyalásnak! (Kiabál) Magyarországnak magyar-e a miniszterelnöke? (Üvölt) Magyarországot magyarok vezetik-e?”
Meg kell mondanom, dramaturgiai szempontból hibának érzem, hogy a darabban Gyurcsány ügyvédje is Gyurcsányt támadja. Persze lehet, hogy ez
a fajta egyszerűsítés a népszínmű egyik attribútuma. A huszárok viszont fegyelmezetten, rezzenéstelen arccal őrzik a miniszterelnököt, miközben mintegy tizenöt perc alatt, eljutunk a népítéletig.
Bíró: „Gyurcsány Ferenc elkövette a nemzetgyalázás bűnét?
A nép, vagyis a nézők: „Igen, mi az, hogy!?”
Bíró: „Elkövette a nemzetárulást, az idegengyűlöletet, a rasszizmust?
A nép: „Igen!”
Bíró: „A választási csalás vétségét? Sikkasztást, hűtlen kezelést? Kiárusítja az országot?”
A nép – mind a tizenhatan – persze minden kérdésre igent kiált, s láthatóan élvezi az interaktivitást.
Bíró: „A fegyveres erőszakra felbujtás bűnét?”
A nép: „Igen!”
Bíró: „Alkalmas az ország kormányzására?
A nép: „Nem!”
Summa summárum, Gyurcsány bűnösnek találtatik minden vádpontban – egy néző szerint még okirat-hamisításban is -, úgyhogy bűnhődnie kell.
Az egyik alternatíva a teljes vagyonelkobzás, a közügyektől való örökös eltiltás, valamint az életfogytig tartó olaszliszkai tartózkodás, az „élet sűrűjének megismerése céljából”. Az alig palástolt rasszista felhanggal kapcsolatban újabb hibának érzem azonban, hogy a bírót alakító színész maga is roma. Persze a castingolás sem egyszerű szakma, ezt könnyen beláthatjuk.
Visszatérve a végkifejlethez, végül a fentinél is szigorúbb – a népszínmű címét beteljesítő – ítélet születik: ismét feltűnik a korábbról már ismert fáklyás zsonglőr, és ezúttal szájából tüzet okádva szemlélteti az elítéltre váró pokol hangulatát. Gyurcsány menekülne, ám a huszárok jól végzik dolgukat.
Hát, nagyjából ennyi. Illetve a legvégén – már előadáson kívül – megtudhatjuk, hogy a gyenge érdeklődés oka az lehetett, hogy egy másik forradalmi csoport ugyanebben az időben Orbán Viktor házához vonult valamiféle petíció átadásának céljából.
Az már csak a másnapi újságból derül ki, hogy ők sem jártak túl sok szerencsével, ugyanis a volt miniszterelnök vidéki útja miatt nemzetmentő dokumentumaikat a bébiszitter vette át.
