Speciális bunkerrel bővítik ki Ehud Olmert izraeli miniszterelnök jeruzsálemi otthonát arra az esetre, ha nukleáris vagy vegyi támadás érné a zsidó államot – írta a Jediót Ahronót című izraeli napilap.
Míg a nyugati demokráciákban a kormányok a demokrácia működéséhez szükséges legjobb közösségi tulajdonságokat igyekeznek erősíteni az állampolgárokban, addig Magyarországon minden politikai korszakban más-más nemzetfogalommal „bombázták” a befolyásolható honpolgárokat. Ez a hagyomány a rendszerváltás után sem változott meg, a demokratikus alaptematika helyett sajátságos nemzeti tematikával operálnak a politikai erők.
Bemutatták Erzsébetvárosban A múló idő nyomában címmel 2007-2008-ban megjelenő könyvsorozat első darabját Kismesterek címmel. A fotókkal gazdagon illusztrált interjúkötet a kerületben évtizedek óta dolgozó kismestereket mutatja be. Neves ötvös, maszkmester, cukrász, vésnök, műkereskedő mesél életéről, munkásságáról. Az önkormányzat tervei szerint a kerület a következő évben a még életben lévő holokauszt-túlélőkkel készülő kötetet adja ki, majd a VII.
Miközben a Magyar Gárdát a feloszlatás fenyegeti, az MDF – ezúttal ehhez a pártok összefogását is kérve – megismételte korábbi felhívását, hogy a magyarországi települések ítéljék el a szervezetet, és tiltsák ki területükről. Dávid Ibolya pártelnök úgy fogalmazott: „Az agresszív szélsőségek elleni küzdelemmel nem szabad a bírósági döntésre várni.” Szeged városa és a főváros XXI., valamint III.
NOL * Népszabadság Online * 2007. december 19.
Az izraeli Technion kutatóintézet tudósai 0,5 négyzetmilliméter területű szilíciumdarabkába vésték az Ószövetség mind a 308 428 szavát.
Nem értek egyet a Kidma elnökének Nagy Ákosnak „Amikor a flódni fityiszt mutat” című cikkével. Még hogy „minden szomorú történelmi előzmény ellenére – a zsidó közösségen belül is él a hit magyar alkotmányosságban
(kikényszerült kései recenzió)
Izrael több szankciót is bevezetett a radikális palesztin szervezet uralta terület ellen, miáltal Gáza elszigetelődött, és lakóit nyomor fenyegeti.
Térjünk vissza a valóság rögös, ellenőrzőpontokkal, szögesdróttal és öngyilkos merénylőkkel fűszerezett, rögös talajára. Annapolis ugyanúgy nem fogja megoldani a közel-keleti problémákat, mint az eddigi konferenciák.
Fotó: Népszava-archív Hatvany Lajost, a zsidó kereskedőcsaládból származó arisztokrata mecénást elsősorban irodalompártolói, kritikusi és irodalomtörténészi tevékenysége alapján ismeri a közvélemény, regényírói munkássága az elmúlt évtizedekben feledésbe merült. Most a kiváló irodalmi személyiség dokumentumerejű regényfolyama, az Urak és emberek című trilógia első kötete megjelenésével lehetőség nyílik egy klasszikus újrafelfedezésére.
Egy jobb sorsra érdemes napilapban, melynek tönkretétele előtt munkatársa voltam, egy magát zsidó embernek nevező interjúalany azt állítja, hogy a „politikai hatalom megtartása érdekében… a baloldal mindig felhasználta a zsidóságot”. Hozzáteszi, hogy az „antiszemitizmus rémével választásokat lehet nyerni”, ez ügyben leveleket írt Gyurcsány Ferencnek, a kormányoldalt manipulációval vádolja.
Fotó: Népszava-archív Ezen a napon született 125 éve Huberman Bronislav lengyel származású hegedűművész. Pályáját csodagyermekként kezdte. Zenei tanulmányait Varsóban és Párizsban végezte. 1893-tól világszerte hatalmas sikerrel koncertezett. 1933-ban emigrált. A II. világháború alatt az Amerikai Egyesült Államokban élt. Palesztinában üldözött zsidó zenészekből megalakította a Palesztinai Szimfonikus Zenekart. Életének utolsó éveit Svájcban töltötte.
Papp László Tamás
Izrael nem bővíti a ciszjordániai zsidó telepeket, de a már kiépített részeken engedélyezni fogja az építkezéseket – közölték hétfőn izraeli illetékesek.
Van az antiszemitizmusnak egy olyan vetülete, amelyről kevesebb szó esik. Ez nem az antiszemitizmus politikai vagy történelmi értelmezése, nem is az „antiszemita lélek” gyűlölködését kiváltó erők megértése, hanem éppen a zsidók saját, belső érzékenységének, „antiszemitájának” megismerése.




