2007.12.20., 2007. évfolyam, 51-52. szám
forrás: 168 Óra
Sólyom László december 4-ére szóló ünnepi ebédmeghívását a Mazsihisz visszautasította a gyűlöletbeszéd-törvény vétója, illetve a kialakult helyzet miatt.
Nem részletezik ugyan az utóbbit, de sejteni lehet: az elmúlt időszak eseményei, az árpádsávos zászlók erdeje alatt masírozók tömege, amelynek élén sok esetben véleményformáló politikusok, közméltóságok, egyházi vezetők jártak, a Magyar Gárda megalakulásának körülményei, helyszíne miatt, és még sorolni lehetne az epizódokat. A zsidó hitközség szempontjából szerintem teljesen jogos a távolmaradás.
Az elnök úr 2007. szeptember 10-én elmondott beszédéből idézek: „A holokauszt túlélőinek félelme előtt elnémulok: itt értelmetlen előhozni a racionális érveket, hogy megváltoztak a történelmi körülmények, nincs veszély. […] Az áldozatok emlékezése önazonosságuk része, és gyermekeiké is.”
Egy tévéműsorban ezt úgy foglalták össze tömören, hogy a holokauszt a zsidók ügye az államfő szerint. Orbán Viktor pedig, amikor kifejtette álláspontját az árpádsávos zászlóval kapcsolatban, így nyilatkozott: „Megértjük egyes emberek érzékenységét, de ne várják el, hogy ezért lemondjunk egy történelmi zászlónkról.” A két beszéd finoman összecseng, érzékeltetve a kívülállóságot.
Egy kiváló litván költő szavaival szeretném folytatni. Tomas Venclova így fogalmazott: „A kegyetlenséget és a fosztogatást, a megvetést és a szégyenteljes közömbösséget nem lehet igazolni. […] Mondhatná valaki: végül is nem a litvánok voltak azok, akik a zsidókat irtották, hanem a társadalom söpredéke […], a litván népnek semmi köze hozzájuk. Én is mondtam ilyesmit. De ez nem igaz. Ha elfogadjuk, hogy a nemzetnek saját személyisége van […], akkor ez a személyiség magába foglal minden embert, a tisztességeseket is, a bűnözőket is. Minden bűn megterheli az egész nép lelkiismeretét. A személyes vétkéért mindenki maga felel. De a mi bűneinket nekünk magunknak kell megértenünk és levezekelnünk. […] Minden antiszemita kihágás ránk tartozik.”
Hogy morális válság van nálunk!? Hm. Újra átgondoltam az elnök úr szavait, és már egyetértek vele.
Szalay Piroska, Győr
