Forrás: Népszava

Míg a nyugati demokráciákban a kormányok a demokrácia működéséhez szükséges legjobb közösségi tulajdonságokat igyekeznek erősíteni az állampolgárokban, addig Magyarországon minden politikai korszakban más-más nemzetfogalommal „bombázták” a befolyásolható honpolgárokat. Ez a hagyomány a rendszerváltás után sem változott meg, a demokratikus alaptematika helyett sajátságos nemzeti tematikával operálnak a politikai erők.

Minden kormány megkísérli befolyásolni az állampolgárok identitását, közösséghez való viszonyát. Csakhogy másfajta politikai közbeszédben „érlelődik”, szocializálódik a nyugati demokráciák állampolgára és megint másban a magyar, illetve a közép-kelet-európai ember. Szabó Ildikó szociológus hamarosan megjelenő könyvében azt kutatja, miért nem vált dominássá Magyarországon a demokratikus alaptematika, amely a nyugati világban a politikai közbeszéd meghatározója. Hiszen a rendszerváltás után nálunk is kiépültek a demokrácia intézményei, kialakult a többpártrendszer.

A demokrácia sajátos gondolkodásmódot feltételez. Az emberek a közösségi életben meghatározó értékeket képviselnek, birtokában vannak a kompromisszumkészségnek, konszenzuskeresés, társadalmi szolidaritás, jogkövető magatartás jellemzi őket. Ezek együttesen alkotják az állampolgári kultúrát, melynek kialakulásában meghatározó szerepet játszik az iskola, a civil társadalom, a politikával kapcsolatos tapasztalatok világa. A szociológus emlékeztet rá: a nyugati demokráciák 20. századi története azt mutatja, hogy a társadalom különböző csoportjai a konfliktusokból le tudták vonni a tanulságokat, a tapasztalatokat be tudták építeni a társadalompolitikába, kiépültek a jóléti államok. Az állampolgárok közösségi magatartását, politikai rendszerhez és hatalomhoz való viszonyát a demokratikus alaptematika seítségével próbálják befolyásolni.

A magyar politikai hagymányokból hiányoztak a demokratikus intézmények és a demokrácia működésével kapcsolatos tapasztalatok. A politikai hatalmak minden korszakban az úgynevezett nemzeti tematika jegyében próbálták befolyásolni az embereket. Elgondolkodtató azonban, hogy nincs ez másként a rendszerváltás után sem. A szociológus szerint nálunk a kiegyezés óta nem zárultak le a nemzet meghatározásával kapcsolatos viták, nincs konszenzus abban, hogy kik is alkotják a magyar nemzetet: a magyar állampolgárok együttese, vagy azok együttese, akik magyarul beszélnek, akikkel közös volt a történelmünk? A trianoni veszteségek után egyérelműen a vérségi, kultúrális összetartozáson alapuló nemzetfogalom volt a meghatározó. Ez különbözött a monarhcia nemzetfogalmától, amelyben a nemzetiségeknek nem voltak ugyan kollektív politikai jogaik, de ugyanazokkal az egyéni jogokkal rendelkeztek, mint a magyarok. A Horthy-korszakban a politikai osztály átfogalmazta a dualizmus idején megalapozott nemzeti tematikát. Ekkor a nemzetfogalomhoz markáns ellenségképek kapcsolódtak: az utódállamok, a zsidók, a kommunisták. A nemzeti tematikát a politikai bűnbakképzés és a revizió eszméje uralta. A politikai közbeszéd arról szólt, hogy ki az igaz magyar, ki a nemzet ellensége, mi jó a magyaroknak. Bár a rendszer, amely ezt a nemzetképet sulykolta az emberekbe, megbukott, politikája a második világháborúba, gazdasági összeomlásba, a revízió kudarcába torkollott, sok eleme mégis tartósan beépült a kollektív önmeghatározásokba. Szabó Ildikó emlékeztet rá: Magyarországon a zsidóság deportálása alatt a társadalom döntő többsége behúnyta a szemét. Az emberekben rögzült a politikával szembeni alattavalói magatartás és nem erősödött meg a demokráciára jellemző autonóm gondolkodás, amire a civil cselekvések épülnek.

A pártállami korszak megint másik nemzetfogalommal operált, a párt, az állam és a nép egységét hirdette. A hivatalos nemzetkoncepció azt próbálta a fejekbe verni, hogy a nemzet érdekei alárendelődnek az internacionalizmusnak. Az identitásstratégia a szocializmust építő, szocialista módon élő és gondolkozó emberek közösségének eszményén alapult. A pártállam embereszménye és nemzetfelfogása távol állt a társadalmi tapasztalatoktól. Sokan szerettek volna azonosulni egy, a Horthy-korszakénál vagy akár a korabeli nyugati világénál igazságosabb politikai értékrenddel, de a tapasztalatok nem igazolták a rendszer önmagáról közvetített képét. A pártállami nemzeti tematika sem volt alkalmas arra, hogy megalapozza a társadalom rendszerrel való azonosulását. Ugyanakkor alternatív valóságértelmezésekre nem volt nyilvános lehetőség. Ezért kettős magatartás vált általánossá. Megtanultuk, hogyan lehet hivatalos helyeken beszélni, cselekedni – és hogyan lehet családi, baráti körben ugyanazokról a témákról csevegni. A kettős viselkedés a késői Kádár-korszakban az apparátus jellemzőjévé is vált. Sokan emlékeznek még a hivatalos és a „magunk között mondom, elvtársak” kezdetű vélemények kettősségére.

Szabó Ildikó különösnek tartja, hogy bár a rendszerváltás után kiépültek a demokratikus rendszerek, a közbeszédben nincs jelen hangsúlyosan az a demokratikus tematikai egység, ami a nyugati demokráciákban jellemző. Ennek egyik oka, hogy sok alapvető kérdésben – például, hogy mit értünk magyar nemzeten, mit jelent az állampolgári közösség, kik tartoznak a nemzethez – nincs konszenzus. Nincs konszenzus abban sem, hogy milyen állampolgári magatartások szükségesek ahhoz, hogy a demokrácia működőképes legyen. A pártok közötti fő törésvonalat a rendszerváltás után nem a demokráciához, hanem a nemzeti kérdésekhez való viszony húzta meg. 1996-tól a Fidesz – mint jobboldalivá vált párt – lett a nemzeti tematika legtudatosabb, leghangosabb vezetője, a párthoz való kötődést egyre inkább a nemzettel való kötődéssel azonosította. A szociológus szokatlan dologra hívja fel a figyelmet: a magyar társadalom történetében első ízben fordul elő, hogy nem az államhatalom, hanem egy párt irányította a nemzeti tematikát. Orbán mindig pártpolitikai célok mentén tematizálta a nemzettel kapcsolatos kérdéseket. Így aztán a rivális politikai pártok a nemzet ellenségei lettek, a hazát pedig a Fidesz hívei alkotják, akik nem lehetnek ellenzékben, „mert a haza nem lehet ellenzékben.” A baloldali kormányok meg sem próbáltak másik témaegyüttest beemelni a főáramba. Magyarországon nincs olyan identitásstratégia, ami a demokratikus alaptémán nyugodott volna, miközen a nyugati demokráciákban ez meghatározó.

Szabó Ildikó szerint nem szerencsés, ha egy modern demokráciában egy párthoz kötődik az alaptematika, mert az állampolgárban nem alakulhatnak ki a demokráciát működtető, pártoktól független közösségi magatartásformák. Ha a nemzeti identitás azonossá válik a politikai identitással, akkor a másfajta politikai felfogásúak kirekesztődnek a nemzet fogalmából, állapítja meg a szociológus, akinek doktori értekezésén alapuló könyve a közeljövőben jelenik meg.

Népszava Online

Comments are closed.


Fatal error: Uncaught wfWAFStorageFileException: Unable to verify temporary file contents for atomic writing. in /home/jatahu/public_html/wordpress/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php:51 Stack trace: #0 /home/jatahu/public_html/wordpress/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php(658): wfWAFStorageFile::atomicFilePutContents('/home/jatahu/pu...', '<?php exit('Acc...') #1 [internal function]: wfWAFStorageFile->saveConfig('synced') #2 {main} thrown in /home/jatahu/public_html/wordpress/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 51