Forrás: Népszava

Egy jobb sorsra érdemes napilapban, melynek tönkretétele előtt munkatársa voltam, egy magát zsidó embernek nevező interjúalany azt állítja, hogy a „politikai hatalom megtartása érdekében… a baloldal mindig felhasználta a zsidóságot”. Hozzáteszi, hogy az „antiszemitizmus rémével választásokat lehet nyerni”, ez ügyben leveleket írt Gyurcsány Ferencnek, a kormányoldalt manipulációval vádolja. Kijelentéseit végül a következőkkel tetézi meg: „a magyar zsidóságnak szembe kell nézni múltjával” nevezetesen, hogy „a kommunista állampárt gépezetének része lesz”. Jól tetszett olvasni a „zsidóság” a kommunista államgépezet része, „maoista, sztálinista, ávós gyökereik vannak”.

Ilyen szövegre háromféleképpen lehet reagálni. 1. Szó nélkül hagyni. 2. Emlékeztetni a közmondásra, hogy ha egy zsidó buta, akkor nagyon buta. 3. Kimutatni, hogyan manipulálják a manipulációval vádaskodót.

Én ez utóbbira vállalkozom.

Kezdjük talán a szembenézéssel. Európában, sőt a világon sok mindenkinek van szembenéznivalója sok mindennel. Sokan meg is tették. II. János Pál szembenézett az inkvizícióval, a német közélet a nácizmussal, Jelcin az 56-os gaztettekkel, Sarkozy legutóbb a gyarmati háborúkkal. Nálunk az értelmiség értelmiségnek nevezhető része is egyetért abban, hogy nem beszéltünk eleget és elég jól a XX. században történtekről. Kinek ebből, kinek abból nem volt elég – de senki sem állítja, hogy semmi sem történt volna.

Vita tárgya lehet, miről mennyit és hogyan kell a továbbiakban beszélni, és természetesnek tűnik – bár kötelezővé tenni nem lehet -, hogy mindenki először a saját portája előtt söpörjön. De csak úgy „katolikusok”, „németek”, „franciák”… magyarok és zsidók? Ilyen alapon ki kivel „nézzen szembe”? És mit is tegyen, miután szembenézett?

Nem kívánok a mégolyan abszurd kérdés elől sem kitérni. A „zsidók” voltak 1945 után a kommunista államgépezet részei – vagy Rákosi, Gerő, Révai, Farkas, Péter Gábor? És ez a „zsidók” által működtetett államgépezet kiket ölt meg, kiket csukott le, kinek a vagyonát kobozta el? A „magyarokét”? Hol voltak többen a „zsidók”? A kivégzettek vagy a kivégzők, a börtönbe zártak, internáltak, avagy a bírók és a fegyőrök, az államosítottak vagy az államosítók között? És mit csinált közben a Semjénnek oly kedves Schwartz bácsi és Weisz néni?

A kérdés, ha helyesen teszik fel, többet érdemel, mint egy dühös glosszát. De ha felteszik, azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ezek a származásuk szerint valóban zsidó, de a zsidóság gondolatvilágától, értékeitől, szokásaitól igen távol álló emberek soha és sehol nem a „zsidóság” nevében, ennek vélt vagy valódi érdekeit tekintve gyakorolták a hatalmat. És természetesen a másik kérdést is érdemes feltenni: ahol és amikor nem zsidó származású bolsevikok gyakorolták, más vagy jobb volt-e a szovjet típusú hatalom?

„Zsidó ember”-ünk a továbbiakban bizonygatja, joga van a jobboldalisághoz. Hát persze, hogy joga van. A demokratikus közéletben nem csupán jogos, hanem kifejezetten egészséges, ha valaki meggyőződése szerint foglalja el helyét. Váljék egészségére!

Én azonban nem állítanám, hogy „Magyarországon nem akar senki zsidókat a Dunába lövetni”. Ugyanis van, akit akarnak. Például engem. És akad, aki „bátorító szeretettel nézi, amit csinálnak”.

Mondjam a nevét?

Márton László A szerző író

Comments are closed.