Borgula András írja: „Örömmel küldöm szét a hírt: Megalakult a Gólem – a budapesti zsidó színház.
Hírek
Mint szervező, szerintem az elmúlt héten megrendezett Hanna Női Klub sikerült a legjobban az eddigiek közül. Patonay Anita és Milák Melinda előadása Eszter történetéről remek volt. Nagy sikere volt a „Purim játékosan” vetélkedőnek, három díjat osztottunk ki a közönség szavazatai alapján a legkreatívabb, legszebb, legviccesebb és a királynő kategóriában.. A közönség 80%-át sikerült bevonni a zsidó folklór táncba, melyet Chanie Hertzog mutatott be, a fiatalok és korosabbak egyaránt élvezték és felszabadultan táncoltak.
Szekszárdi látogatás
Irsai Zsolt irja: „Fájóan üresnek találom az Attila által felkinált lap-fórum oldalt. Tényleg nincs semmi amit megosztanátok egymással??? Nos én ugy döntöttem kiengedem a szellemet a palackból,annál is inkább,mert ma felhivott Meir Beck úr budapestről. Egyrészt gratulált,másrészt pedig eldiskuráltunk mi újság velünk. Elmondta,hogy olvasta amiket irtam. Szegényt sajnáltam is egy kicsit mert amiket irtam az nem túl hizelgő a szochnutra nézve, de sajnos igaz. Szóval azt mondta, hogy amennyiben olyat tapasztalunk, hogy az általuk magyaroszágon adott infók közül bármelyik nem állja meg a helyét itt, vagy elavult, vagy tán nem is igaz, ezeket legyek szives gyűjtsem össze a számára. Tehát Hölgyeim és Uraim a labdát feldobták onnan ahonnan nem is vártam. Ideje lecsapni. Tessék kinyitni a panasz ládát és irni, irni, irni. Most figyelnek rá ki kell használni. Addig is babázok tisztelettel : Irsai Zsolt”
Rosenfeld Dániel Imre irja: „MEGHÁVÓ az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 157. évfordulója alkalmából tartandó megemlékezésre! Emlékezzünk meg együtt a magyar zsidó szabadságharcosokról, kik életüket áldozták a hazáért!
A XIV. században Velencében kézzel írt soproni bibliától a református kenyérosztó tányérig, az evangélikus Luther-kabáttól a zsidó menóráig, a görög katolikus áldozópapi Phelontól, a szerb-ortodox püspöki pásztorbotig összesen 167 liturgikus remekművet mutat be az a kiállítás, amely Ezer évünk történelmi egyházai címmel látható Keszthelyen, a Helikon Kastélymúzeumban.
Február végén szülői értekezletet tartott a budai hegyekben található Gán Menachem Bölcsőde és Óvoda, ahol 1-6 éves korig – a korosztályuknak megfelelő csoportokban – egész napi programokat élvezhetnek a gyönyörűen felújított termekben a gyermekek szakképzett dadusok és két nyelven beszélő tanárok gondozásában…
Orbán Ferenc, az Oktatási Minisztérium főtanácsosa tartott nemrégiben előadást a Zsidó Tudományok Szabadegyetemén a magyar zsidó zarándokhelyekről. Előadását nagyon nagy érdeklődés övezte. Orbán úr több zsidó történelmi, illetve irodalmi témában írt, cikkezett már, legutóbb a Chabad Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület kiadásában megjelent „Magyar Zsidó Zarándokhelyek” című művében mutatta be, mint ahogy azt a kötet címe is mutatja, a híresebbnél híresebb hazai zsidó zarándokhelyeket.
20 évvel ezelőtt hunyt el Scheiber Sándor, a Róla elnevezett díjat 10 évvel ezelőtt alapították. Jehuda Don, Shlomo J. Spitzer és Tatár György kapja idén a Scheiber Sándor-díjat, amelyet Bozóki András kulturális miniszter 2005.március 3-án (csütörtökön)14 órakor ad át a MAZSIHISZ Dísztermében ( 1075 Bp., Síp u.12.).
„Közös felelősség” – Regionális konferencia Budapesten
Közös felelősség címmel kétnapos konferenciát rendezett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Síp utcai székházában, február 21-22-én. A találkozóra a közép-kelet-európai régió országainak zsidó közösségi vezetői voltak hivatalosak. A MAZSIHISZ vezetőségén kívül Bulgária, Csehország, Horvátország, Litvánia, Macedónia, Lengyelország, Románia, Szerbia és Montenegró, Szlovákia, és Szlovénia hitközségei képviselték magukat. A tanácskozáson részt vett Cobi Benatoff, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke is.
A két müncheni fiatalember (Benno Ruhdorfer és Ivo Hinkel) által alapított Kontrasequenz formáció egyedi, futurisztikus stílust teremtett meg, olyannyira, hopgy sokan 2004 felfedezettjeinek tartják őket. Számaik a techhouse és a progresszív-trance határán mozognak, szélsőségesen erős alapokkal mindig végigkövetve egy hangsúlyos dallamot, melyet váratlan kiállások szakítanak meg.
Gerendás Péter új albuma a múlt fájó emlékeit idézi. A dalok a holokauszt áldozatainak állítanak emléket. A művész zeneileg és gondolatilag gondosan megkomponált egységű szerkezetbe foglalta érzéseit. Az album hallgatóit megérinti mindaz a fájdalom, szomorúság, elkeseredettség és tehetetlenség, amelyet az értelmetlen vérontás vált ki minden érző emberből.

