Forrás: Emih

Történelmi jelentőségű határozat született az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség egyik, a közelmúltban megrendezett választmányi gyűlésén, ahol a vezetőségi tagok 2005. március 1-el megalapították a Budapesti Jesiva – Zsidó Tudományok Főiskoláját…Ez a felsőoktatási intézmény, melynek akkreditációja folyamatban van, az elképzelések szerint három éves képzést hirdet meg. A jelentkezők két szakon kezdhetik meg tanulmányaikat. A két szak, azaz a Zsidó Tudományok és a Jesiva – Ortodox rabbiképző szakok más képzési formában már korábban is léteztek.

A Pesti Jesiva hallgatói – jelenleg 6 fő – közel kilenc órás intenzív oktatásban vesz részt naponta.

Az újonnan alakult Budapesti Jesiva – Zsidó Tudományok Főiskolájának hallgatói a három éves képzés befejeztével nemzetközileg elismert diplomát szerezhetnek, majd külföldön folytathatják tanulmányaikat, ezzel is megalapozva, hogy nemzetközi színvonalú és a világ minden táján elfogadott ortodox rabbi vizsgát tehetnek.

A Zsidó Tudományok szak eddig a Zsidó Tudományok Szabadegyetemeként működött, ahol a diákok öt szemeszteren keresztül különböző témákat feldolgozva bővíthetik és sajátíthatják el a zsidósággal kapcsolatos filozófiai, történelmi, jogi, gyakorlati és bibliai ismereteiket. A szak elvégzése után diploma szerezhető.

Comments are closed.