Forrás: Origo

A két müncheni fiatalember (Benno Ruhdorfer és Ivo Hinkel) által alapított Kontrasequenz formáció egyedi, futurisztikus stílust teremtett meg, olyannyira, hopgy sokan 2004 felfedezettjeinek tartják őket. Számaik a techhouse és a progresszív-trance határán mozognak, szélsőségesen erős alapokkal mindig végigkövetve egy hangsúlyos dallamot, melyet váratlan kiállások szakítanak meg. A majd tízéves Hadshot Haheizar kiadó alapítója, az izraeli Yaniv Tal, dj és producer, szintén fellép az esten. Kiadóként kezdetben a psytrance-re esküdött, majd az ezredforduló táján váltott, s a progtrance, tribal, deephouse mellett az elektro, a minimál és a techhouse felé is nyitott.

Mára több mint hetven maxi, csaknem negyven bakelit és jónéhány válogatás fűződik a kiadó nevéhez. A budapesti labelpartyn minden ötödik vendég a kiadó logójával hitelesített promóciós cédét vagy pólót kap ajándékba.

A fő helyszínen rajtuk kívül Kalumet is ad egy livaactet, ráadásul Naga is a lemezjátszók mögé lép, akárcsak a Hadshot dj Stevenje (Prof. Adammal közösen), aki már jó ideje Magyarországon él és játszik, s nem mellesleg ennek a bulinak is fő gründolója.

Aki inkább megnyerné a pénteki belépőt, az írja meg nekünk a [email protected] címre, hogy mi a címe a legutóbbi, Yaniv válogatta Hadshot-válogatásnak. A leveleket csütörtök este hatig várjuk, Hadshot tárggyal. A nyertesek teljes listája legkésőbb március negyedikén délben elérhető lesz az [origo] Party rovatából. A nyerteseket az [origo] e-mailben értesíti, egyben közli a nyeremények átvételének pontos menetét. A játékban az Axelero Rt. munkatársai nem vehetnek részt.

A naptári tavasz különleges zenészeket hoz Budapestre: a március negyedikén, a Süss Fel Napban tartandó Budapest Meets Hadshot Haheizar – Label Partyn többek között a Kontrasequenz liveactjét is élvezhetjük. Nyerd meg a nyolc belépő egyikét!

Comments are closed.