2005. szeptember 5. 19:36

A hírt Zeév Boim izraeli védelmi miniszter-helyettes jelentette be Saul Mofaz védelmi miniszterre hivatkozva – Ariel Saron kormányfő hivatala cáfol

Ariel Saron izraeli kormányfő hivatala cáfolta, hogy Izrael hamarosan 3000 lakást építene a Ciszjordánia északi részén fekvő Ariel telepen. A hírt korábban Zeév Boim védelmi miniszter-helyettes jelentette be Saul Mofaz védelmi miniszterre hivatkozva.
Egy eddig nem közölt Kertész Imre-interjút is tartalmaz a Sorstalanság című film kedden megjelenő DVD-változata – tájékoztatta az Intercom, a magyarországi forgalmazó az MTI-t.

Csehországgal nyit, Izraellel folytatja a magyar kosárlabda válogatott Időpont: 2005-09-05 18:11:39

Egy eddig nem közölt Kertész Imre-interjút is tartalmaz a Sorstalanság című film szeptember 6-án, kedden megjelenő dvd-változata – tájékoztatta az InterCom, a magyarországi forgalmazó az MTI-t. Az Inforg Stúdió 2002-ben, az irodalmi Nobel-díj átvétele előtt készítette a 30 perces interjút a jelenleg Berlinben élő íróval. A Kertész Imre regényéből készült filmet – amelyet Magyarország benevezett az Oscar-díjra jelölt alkotások közé – a február 10-i bemutató óta 445 ezren látták.

A hétfői délelőtti sorsolás értelmében a magyar férfi kosárlabda-válogatott Csehországgal mérkőzik vasárnap az Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén. A magyarok Portugália és Svédország legyőzésével vívták ki a jogot, hogy az újabb megmérettetésen szerepelhessenek.

A világhírű magyar származású íróra, Arthur Koestlerre emélkeztek Budapesten

Senki sem azért szereti a hazáját, mert nagy, hanem mert az övé. (Seneca, 66. levél)

A hétfői délelőtti sorsolás értelmében a magyar férfi kosárlabda-válogatott Csehországgal mérkőzik vasárnap az Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén. A magyarok Portugália és Svédország legyőzésével vívták ki a jogot, hogy az újabb megmérettetésen szerepelhessenek.

Palesztin tisztek izraeli kollégáik társaságában már tegnap – három nappal korábban a tervezettnél – együtt járták körül a gázai övezet zsidó települések romjait, hogy előkészítsék a terület átadását a Palesztin Hatóságnak, miután az izraeli hadsereg elhagyta a térséget. Mindkét fél el akarja kerülni, hogy az izraeli hadsereg kivonulása után palesztin tömegek megrohamozzák és ellepjék a településeket.

Népszabadság Online, 2005. szeptember 5. 15:18

Közel százezren látogatták meg a budapesti Holokauszt Emlékközpont időszaki kiállításait másfél év alatt – tájékoztatott a két tárlat bezárását követő napon, hétfőn Kardos Zoltán kommunikációs tanácsadó.

Zsidó vezetőkkel találkozott Orbán Időpont: 2005-09-05 15:09:38

Harmadik alkalommal rendezik meg szeptember 7. és október 11. között Szombathelyen a Zsidó Fesztivál eseménysorozatát. A fesztiválon kiállítások, hangversenyek, valamint a zsidóság szimbólumait és kultúráját felvonultató előadás, filmvetítés és gasztronómiai bemutató követi egymást.

Erőszakos összecsapásba torkollott hétfőn munkanélküli palesztinok kormányellenes tüntetése a gázai övezeti Hán-Júniszban.

Erőszakos összecsapásba torkollott hétfőn munkanélküli palesztinok kormányellenes tüntetése a gázai övezeti Hán-Júniszban.
Lang Tamás, az Érsekújvári Zsidó Hitközség elnökének üdvözlő szavai Erdő Péter bíboros prímás, budapest – esztergomi érsek az érsekújvári zsinagógában 2005. augusztus 21-én tett látogatása alkalmából.

Munkanélküli palesztinok gyújtóbombákat dobtak rendőrökre a Gázai övezetben Időpont: 2005-09-05 13:52:47