Forrás: Híradó

A hírt Zeév Boim izraeli védelmi miniszter-helyettes jelentette be Saul Mofaz védelmi miniszterre hivatkozva – Ariel Saron kormányfő hivatala cáfol

Ariel Saron izraeli kormányfő hivatala hétfőn cáfolta, hogy Izrael hamarosan 3000 lakást építene a Ciszjordánia északi részén fekvő Ariel telepen.

A hírt korábban Zeév Boim izraeli védelmi miniszter-helyettes jelentette be Saul Mofaz védelmi miniszterre hivatkozva. Boim, aki a Ciszjordánia határán épülő biztonsági kerítésnél tett útja során nyilatkozott, leszögezte: a kormány e döntése kifejezi azt az akaratot, hogy erősítsék az építkezést a teleptömbökön belül.

„Félreismerik a kormányt, akik azt hiszik, hogy a gázai övezeti kivonulást második vagy harmadik visszavonulás követi” – jelentette ki a miniszter-helyettes az izraeli állami rádióban.

Saron szóvivője közölte: sem a miniszterelnök hivatalának, sem pedig a védelmi minisztériumnak nincs tudomása arról, hogy jóváhagyták volna a 3000 lakás építését, és nem tudják, honnan származnak ezek a számok.

Ariel Saron korábban többször is hangsúlyozta, hogy folytatódik a ciszjordániai telepépítés a gázai övezeti kivonulás után is, és hogy Izrael fenntartja ellenőrzését hat ciszjordániai településblokk felett, függetlenül a palesztinokkal kötendő megállapodásoktól.

A 3000 ciszjordániai lakás építésének izraeli bejelentése „lerombolja egy palesztin állam létrehozásának lehetőségét” – jelentette ki hétfőn – még a kormánycáfolat előtt – Száeb Erekát palesztin főtárgyaló, aki szerint ez a „katasztrofális döntés” egyúttal lehetetlenné teszi Izrael és a palesztin állam egymás mellett élésének megoldását is.

Reuters/AFP/MTI/hirado.hu

Comments are closed.