A munkanélküli emberek kormányellenes tüntetésbe keztek Gázában

Orbán Viktor, a Fidesz- MPSZ elnöke hivatalában fogadta Pierre Besnaiou-t, az Európai Zsidó Kongresszus közelmúltban megválasztott új elnökét és Serge Cwajgenbaumot, a Kongresszus főtitkárát.

Fidelio

Harmadik alkalommal rendezik meg szeptember 7. és október 11. között Szombathelyen a Zsidó Fesztivál eseménysorozatát, amelynek részeként kiállítások, hangversenyek, valamint a zsidóság szimbólumait és kultúráját felvonultató előadás, filmvetítés és gasztronómiai bemutató követi egymást.

A világ hírei – távirati stílusban

A délelőtt folyamán idegenvezető kíséretében tekinthették meg a látogatók a Menházban található zsinagógát, a Schnitzer Ármin Mikromúzeumot, vagy a Krausz Mór-termet. (Ezeket a termeket egyébként hetente két alkalommal, kedden és pénteken 10-től 12 óráig is megnyitják az érdeklődők előtt.)

www.mult-kor.hu

Elsüllyedt egy kisebb izraeli hadihajó a Vörös-tengeren, Eilat kikötőváros térségében vasárnap – közölte a haditengerészet.

Varró Szilvia 2005. szeptember 5. 07:58

Az izraeli vízi jármű hétfős legénységét kimentették, a hajótestet azonban még nem sikerült kiemelni

Népszabadság Online, 2005. szeptember 5. 06:45

2005. szeptember 5. 07:42

Elsüllyedt egy kisebb izraeli hadihajó a Vörös-tengeren, Eilat kikötőváros térségében vasárnap – közölte a haditengerészet.

Elsüllyedt egy kisebb izraeli hadihajó a Vörös-tengeren, Eilat kikötőváros térségében vasárnap – közölte a haditengerészet.

Az Izraelt Ciszjordániától elválasztó biztonsági kerítés építésének felgyorsítását jelentette be Saul Mofaz védelmi miniszter, az Izrael elleni merényletek megnövekedett veszélyére hivatkozva – közölték kormányzati források.

Vállalatok és piacok

Széljegyzetek Párizsból