Forrás: Magyar Hírlap

Széljegyzetek Párizsból

Kedves Béla, azt hiszem, fölösleges mondanom neked, mennyire becsülöm könyvbíráló működésedet, amely mindig mérsékletedről, tárgyilagosságodról és példás pártatlanságodról tanúskodik. Úgyhogy, remélem elnézed majd nekem azt, hogy figyelmeztetlek egy „elcsúszásra” , amelyre a Népszabadság augusztus 12-i számában, a Kívülről nézve című cikkedben bukkantam.

Tudod nyilván, a sorsom úgy adta, hogy én is jó ideje kívülről szemlélem azt a szinte polgárháborús helyzetet, amelyben Magyarország van, amely csak úgy tobzódik a kirekesztő gyűlölettől – de mivel éppen abba a vitába, amely a magyar baloldal történelmi szerepéről megindult, mégis szükségesnek láttam beleszólni -, ezen a ponton találkoztam a Te kérdéseddel. Én nem tartom olyan szerencsétlennek a vitát, mint Te, inkább fogalomtisztázónak vélem. A „bal” és „jobb” mint világnézetet jelölő fogalom, ezt Te is tudod, nem magyar különlegesség, példának okáért itt Franciaországban, ha egy pártról vagy személyről azt mondják, hogy baloldali, mint például rólam, mindenki tudja, hogy az mit jelent. Viszont hogy egy kommunistát baloldalinak nevezzenek, azt ugyancsak mindenki nevetségesnek tartaná, éppúgy mint azt, hogy a Le Pen-féle nemzeti frontot egyszerűen jobboldalinak nevezzék. A politológusok elvileg már rég eldöntötték mindkét esetben, hogy a szélső jelzővel jelezzék a szélsőbal és szélsőjobb valamint a jobb és bal közötti különbséget. Az is köztudomású, hogy ezek a különbségek abból az elhelyezésből származnak, amely a francia képviselőházakban állandósult már úgyszólván egy évszázada, ahol a konzervatív és polgári centrum képviselőit a ház jobb oldalára, a szociáldemokratákat és liberálisokat a bal oldalra ültették, nem véve tekintetbe azt, hogy éppen abban az időben a bal vagy a jobb volt e kormányon. Arról persze nem volt szó, hogy egyiket vagy másikat franciátlannak kiáltsák ki, és ne hagyják szóhoz jutni.

Szóval azt akarom hangsúlyozni, hogy errefelé a baloldalt nem tévesztik össze a mindenkori kommunista, trockista vagy anarchista szélsőbaloldallal. Ezt a beállítást csak De Gaulle módosította, amikor kijelentette, hogy a kommunistákat, egy „idegen ország pártjának” tekinti, vagyis a szovjet imperializmus pártjának, de ebben még ő sem volt következetes, mert 1945-ben a kommunistákat bevette kormányába, részben a francia-szovjet szövetségre, részben pedig a francia kommunistáknak a nácikkal szembeni ellenállási mozgalomban való szereplésére tekintettel. A megszállás alatt ugyanis a kommunisták megmutatták, hogy ha a felszabadításért kell harcolni, versenyezni képesek a gaulle-istákkal. De azt, hogy a baloldalt, hogy a szociáldemokratákat s a velük koalícióba lépő liberálisokat nemzetrontónak, nemzetietlennek, sőt hazaárulóknak nevezzék, az épeszű franciának, angolnak vagy skandinávnak nem juthat eszébe.

Úgy vélem tehát, hogy Te akaratlanul ebben csúsztál el, amikor pártatlanságra való igyekezetedben engedményt tettél a mai magyar jobb és szélsőjobb által terjesztett „hungarista” előítéletnek, amikor a bal- és jobboldaliság tartalmát keresve arra lyukadtál ki, hogy: „hagyományosan léteznek olyan politikai értékek, például az emberi egyének és közösségek szabadsága, az emberek egyenjogúsága/egyenlősége, amelyeknek baloldali, és léteznek olyanok, például a nemzeti identitás, a kulturális folytonosság, a vallásos meggyőződésen alapuló etika, amelyeknek jobboldali színezete, illetve hagyománya van.” Mert e szerint magamat is jobboldalinak kellene tartanom, hiszen például a nemzeti identitás értékeit magamra mint baloldalira vonatkozólag – ennyire tévedtem volna ? -, mindig érvényesnek, sőt vitathatatlannak tartottam. Vagy úgy gondolod, azt kell feltételeznem, hogy Magyarországon ezeknek a fogalmaknak és értékeknek érvényessége és jelentősége más, mint itt, Párizsban? Mindenesetre, hadd jegyezzem meg, annak pedig örülök, hogy ez a „polgárháború” odahaza csak szájalással és legföljebb tollal folyik, és nem fegyverekkel.

Magyarországon talán máshol kellene keresni a 2002 óta dúló polgárháború okát, és nem abban, hogy az ember kívülről nézve, azt gondolhassa, hogy „egyik kutya, másik eb”, és nincs értelme választani akarni a dilemma két ága között.

Fejtő Ferenc

író