Nincs is magasztosabb pillanat, amikor a bölcs, higgadt és felette kulturált polgárok közéleti összejövetelén ‘letetveszsidóznak’ egy művészembert. Székhelyi József szegedi színigazgatót tudniillik, aki egy márciusi SZDSZ-rendezvényen mondott beszédében – jelképesen – Tokaj hímvesszejének tisztelte Orbán Viktort, ki szétcsepegteti nektárját a honban.
Majd minden internet-előfizető szinte naponta kap az elektronikus postáján, azaz emailjén olyan programokat, amelyeket a letöltés után telepítheti a számítógépre. Ágy pillanatok alatt új képernyővédőre tesz szert, vagy gyarapíthatja játékprogramjainak számát. Csakhát felettébb veszélyes ismeretlen programokat a gépre tölteni, hiszen könnyen vírusos lehet a szerkezet. A Londonban élő izraeli komputer-tervező, a 41 éves Michael Haefrati nem vírust, hanem még agyafúrtabb programot fejlesztett ki.
Az elmúlt hetekben két nagy horderejű per is borzolta a nyugati közvélemény kedélyét. Bár két teljesen eltérő ügyről van szó, melyeket nem is egy időben, nem is egy kontinensen tárgyaltak le, mégis vonható némi párhuzam közéjük. Mindkét esetben a ‘nyugati világból’ érkezetteket ítéltek el egy-egy ‘harmadik világbeli’ országban, ráadásul az iszlám jog, a saria alapján.
Ma este újabb sorsdöntőnek ígérkező világbajnoki selejtező vár a magyar labdarúgó-válogatottra: Lothar Matthäus együttese Izlandon szerepel. A magyar nemzeti csapatnak győzelemmel maradhatna esélye, hogy kijusson a 2006-os németországi világbajnokságra. A magyar csapat sorsát befolyásolhatja a Bulgária-Horvátország mérkőzés eredménye is.
Sok magyar, aki megjárta Párizst, hazatérve baráti társaságban elmeséli, hogy bizony elment a Kis-Trianon-kastélyba, és köpött egyet. Köpni egyet a Kis-Trianon-kastély kertjében, titokban, szinte félve – a kétségbeesettség, a tehetetlenség gesztusa. Mi, magyarok pedig a gesztusok népe vagyunk. Mi, magyarok nem koccintunk sörrel, mert Aradon kivégezték a tizenhárom tábornokot. Nem koccintani sörrel: a dac, a büszkeség, az önbecsülés gesztusa. De miért hát e különbség?
A vezető magyarországi politikai erők egyre kedvezőbben állnak Izraelhez, megértik problémáinkat, még ha egyes kérdésekben, az eszközök használatában nem is mindenben támogatnak minket – mondta Reuven Rivlin, az izraeli parlament elnöke budapesti sajtótájékoztatóján. A kneszet elnöke, aki tegnap megbeszélést folytatott magyar partnerével, Szili Katalinnal, hangsúlyozta: meggyőződése, hogy a magyar és az európai demokrácia pontosan tudja, miként kell az antiszemitizmus jelensége ellen harcolni.

