Forrás: Népszava

Az ‘Auschwitzi jegyzőkönyv(ek)ről’ 60 év elteltével

A Múlt és Jövő Kiadó közelmúltban megjelent dokumentum és tanulmánykötet három eredetileg német nyelven írt Auschwitzi jegyzőkönyvet tartalmaz. Szerepel benne az az 1944. április 25-26-án Zsolnán készült Első Auschwitzi jegyzőkönyv (fordította: Székely Mária), amelyet az Auschwitz-Birkenauból megszökött két szlovák fogoly – Rudolf Vrba és Josef Lanik – mondott tollba megmentőinek. Beszámolójukban részletesen leírták a birkenaui koncentrációs tábor felépítését, irányítási rendszerét, szóltak a gázkamrákban már két éve zajló tömeggyilkosságokról és beszéltek az 1942 áprilisa és 1944 áprilisa közötti események krónikájáról. Kitértek az elgázosított zsidók számára és származási helyére is. Ezt a jegyzőkönyvet még két másik követett (fordította: Haraszti György és Blaschtik Éva). Az első jegyzőkönyv, mint ismeretes, már 1944 májusában eljutott Horthy Miklós kormányzóhoz is, illetve több más vezető kormány- és egyházi méltósághoz. Ezzel egyidőben eljuttatták XII. Pius pápához, a svéd királyhoz, az angol és az amerikai kormány képviselőihez, illetve a semleges országok sajtójához. Belőle már pontosan tudni lehetett, hogy mi vár arra a többszázezer vidéki magyar zsidóra, akiknek a deportálása 1944. május 15-én kezdődött meg és július 9-ig tartott. Az Auschwitz botrány még mindig ‘botrányos’ feldolgozatlanságát mi sem bizonyítja jobban, hogy 60 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy mindhárom jegyzőkönyv egyszerre, egy kötetben, magyar fordításban megjelenjen. A dokumentumokat Haraszti György igényes, minden fontos részletre kitérő tanulmánya egészíti ki, amelynek gazdag jegyzetapparátusa pontosan eligazítja a kíváncsi olvasót arról, hogy mi is történt azokban a sorsdöntő hetekben Budapesten, a Vatikánban, Svájcban és a szövetségeseknél. A kötet tartalmazza a függelékek között az 1944 április elején Birkenauban tartózkodó szlovákiai nők és férfiak listáját, valamint egy ismeretlen levélíró Serédi Jusztinián hercegprímáshoz írt levelének bevezető sorait. A függelékekből az is kiderül, hogy Hóman Bálint kultuszminiszter úgyszintén ismerte az Auschwitzi jegyzőkönyvet. A kötet vége felé érdekes és megdöbbentő összehasonlítást kínál az 1942. január 20-i Berlin-Wannsee Konferencián megsemmisítésre szánt európai zsidóság országok szerinti számának és 1939-1945 közötti tényleges veszteségeinek egybevetése.

A kötet gazdag fényképanyaggal mutatja be azokat a szereplőket, akik részt vettek a zsidók megmentésében. Mélységesen elgondolkodtató Kőbányai János utószava, amelyben élesen szemére veti a hazai zsidóság akkori hivatalos képviselőinek, miért nem továbbították a ‘jegyzőkönyv címzettjeinek’, azaz a megsemmisítésre ítélt haza zsidóságnak, a jegyzőkönyv tartalmát. ‘Cselekedetükkel hozzájárultak a magyar zsidóság elpusztulásának katasztrofális méretűvé növekedéséhez. Felelősségüket csak fokozza, és korrupt kicsinyességüket fájdalmasan bizonyítja, hogy akik a hír birtokába jutottak, azok nagy része túlélte a katasztrófát. (…) A magyar zsidóvezetés elbukott a történelmi vizsgán.’ Kőbányai elengedhetetlennek tartja, hogy a zsidó hitközség a fentiek miatt bocsánatot kérjen a meggyilkolt, és az életben maradt címzettektől és leszármazottaiktól.

Lukács Albin