Forrás: Népszava

Az elmúlt hetekben két nagy horderejű per is borzolta a nyugati közvélemény kedélyét. Bár két teljesen eltérő ügyről van szó, melyeket nem is egy időben, nem is egy kontinensen tárgyaltak le, mégis vonható némi párhuzam közéjük. Mindkét esetben a ‘nyugati világból’ érkezetteket ítéltek el egy-egy ‘harmadik világbeli’ országban, ráadásul az iszlám jog, a saria alapján.

Az egyik eljárásban maga a vád hangzik képtelenségnek, s ezzel összefüggésben hoztak súlyos ítéletet első fokon, míg a másik esetben a bűn elkövetésének mértékéhez képest szabtak ki igen komoly börtönbüntetést. A két ügyet rokonítja még az is, hogy a nyomozati hatóságoknak nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani a bűnösséget, s a rendőri szervek eljárása során sérültek az elítéltek jogai. Végül, de nem utolsó sorban, mindkét esetben nemzetközi diplomáciai offenzíva indult meg a börtönben lévők kiszabadítása vagy az ítélet enyhítése érdekében.

A két eset röviden: a líbiai főváros egyik bírósága öt bolgár nővért és egy palesztin orvost azzal vádolt, hogy szándékosan HIV fertőzött vért adtak beteg gyerekeknek. Első fokon a bíróság halálra ítélte a vádlottakat. A második esetben az indonéziai Bali sziget repülőterén elfogták Schapelle Corby huszonhét éves ausztrál kozmetikusnőt, amint több mint négy kiló marihuanát próbált az országba csempészni. Az indonéz törvények értelmében akár halálra, vagy életfogytiglani börtönre is ítélhették volna, ám Corby ‘megúszta’ húsz évvel.

Líbiai AIDS-járvány

A Moammer el-Kadhafi által vezetett ország az 1990-es években szinte még teljesen zárt világot alkotott. A legfőbb szövetségesek közé tartozó Szovjetunió és a keleti blokk már széthullott, sőt, több volt szocialista ország közül nem egy a nyugati katonai szövetség, a NATO tagjává vált. Az 1990-es évek végén Bengázinak, Líbia második legnagyobb városának egyik kórházában a gyerekosztályon teljesen váratlanul HIV-járvány ütötte fel a fejét. Az eset mögött külföldi összeesküvést sejtettek. Nem véletlen, hogy hat bolgár egészségügyi dolgozót, egy altatóorvost és öt nővért azzal vádoltak, hogy szándékosan adtak a beteg gyerekeknek HIV-fertőzött vért. A gyanúsítottak között volt még egy palesztin orvos és több líbiai kórházi dolgozó is.

Luc Montagnier francia professzor szerint azonban a járványért, melyben közel négyszáz gyermek fertőződött meg és közülük több már meg is halt, nem az egészségügyisek a felelősek, hanem a kórházban tapasztalható katasztrófális higiénés körülmények. Ezt látszik alátámasztani több tény is. Az al-Fateh gyermekkórházban 1998-ban, amikor a hét ‘főbűnöst’ letartóztatták, néhány gyerek meghalt látszólag mindenféle ok nélkül. Luc Perrin, a Genfi Egyetemi Kórház virológiai osztályának vezetője pedig, akit a bolgár hatóságok kértek fel az ügy tanulmányozására, megállapította: az általa megvizsgált negyven gyermek közül legalább minden másodiknál megtalálta a Hepatitis C vírust is. Ez a tény arra enged következtetni, hogy az oltásoknál, vérvételnél, infúzió bekötésénél nem egyszer-használatos tűket alkalmaztak. Elképzelhető, hogy e fecskendőket nem fertőtlenítették megfelelően. És ez nemcsak a kórházban történhetett meg, hanem bárhol másutt, például gyermekorvosi rendelőkben is, ahol nagyon kis mennyiségben a szervezetükbe juthatott fertőzött vér. A gyerekek nagyon érzékenyen reagálnak a legkisebb fertőzésre is.

Afrikában különösen súlyos vádnak számít, ha valaki szándékosan fertőz meg valakit HIV-vel, ugyanis a fekete kontinensen az AIDS számít a legnagyobb gyilkos kórnak. Nem egy konfliktusban már használták ‘biológiai fegyverként’ e, ma még legyőzhetetlennek számító, betegséget.

Politikai per

Az észak-afrikai országban az iszlám jog, a saría fontos szerepet játszik. A vád alá helyezett bolgár nővérek és az orvos nem számíthattak túl sok jóra, ha a bíróság bűnösnek találja őket. Első fokon bűnösnek találtattak, s halálra ítélték őket. A tárgyalást először 2000 februárjában halasztották el, de nem ez volt az utolsó eset. A következő alkalomra 2001 szeptemberében került sor, nem sokkal az Egyesült Államokat ért terrortámadás után. Ekkor Kadhafi egyenesen a CIA-t és az izraeli Moszadot vádolta, mondván, hogy az ő ügynökeik állnak az eset hátterében. E gonosz cselekedettel szerette volna Washington, vagy Tel-Aviv aláásni Líbia biztonságát, s egyben elérni az elnök hatalmának megdöntését. Végül az ítélet felolvasása helyett 2001. szeptemberében is úgy döntött a bíróság, hogy inkább decemberben hoz határozatot. Nem hozott. Ehelyett ismét elhalasztotta a verdict kihirdetését 2002. februárjáig. A bolgár nővérek csak tavaly tudták meg, hogy a bíróság halálra ítélte őket.

Azt, hogy politikailag is befolyásolt döntés született, több minden is alátámasztani látszik. A nyomozati és peres eljárás alatt enyhén szólva sem működött minden tökéletesen. A bolgár hatóságok hiába kérték független szakértők bevonását az ügybe – mint például Luc Perrint, a svájci ovost, aki bizonyíthatta volna: a rossz higiénés állapotnak volt köszönhető a járvány kitörése -, nem jártak sikerrel. A dél-európai ország külügyminisztériuma azt sem tudta elérni, hogy bolgár védői legyenek állampolgárainak, sőt a bolgár diplomaták beszélni sem beszélhettek a foglyokkal. Bár láthatták őket, s arról is megbizonyosodhattak: fizikálisan látszólag jól vannak. Úgy tűnt, a bolgár diplomaták minden erőfeszítése ellenére – bár hitet tettek amellett, nem hagyják magukra a nővéreket – halálra ítélték a foglyokat. A BBC tudósítója szerint Kadhafi az elítélteket tulajdonképpen túszoknak tekintette. Ahhoz, hogy sikeresen beavatkozhasson a tárgyalások kimenetelébe, azt kérné a bolgár kormánytól, engedje el Líbia közel háromszáz millió dolláros tartozását.

Az ügy óriási nemzetközi vihart kavart. Még az Amnesty International, a világ legismertebb emberi jogi szervezete is hallatta hangját az esettel kapcsolatban. Az AI kiderítette, hogy több olyan tétel vérplazmát találtak a bolgárok szállásán, melyek valóban HIV-fertőzöttek voltak. Csakhogy a nővérek és az orvosok ekkor már jó ideje börtönben ültek. Arra is fény derült, hogy a bírósági ítéletben perdöntőnek számító tanúvallomások egy részét erőszakkal csikarták ki. Két foglyot megkínoztak a börtönben, akik csak ezután ‘beszéltek’. Az ítélethirdetésre 2004. május 6-án került sor.

Ám ekkoriban a líbiai diktátor már meggyőződött arról, mennyire határozottan lép fel az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a ‘gonosz államok’ ellen – és George W. Bush amerikai elnök egyik beszédében Líbiát is ezek közé sorolta. Ezért Kadhafi úgy döntött, hogy nyit Európa és a nemzetközi közösségek felé. Látványos lépéseket tett a nemzetközi elszigetelődés feloldása érdekében. Elismerte országa felelősségét egy Pan Am repülőgép Lockerbie feletti felrobbantásáért, önként lemondott tömegpusztító fegyvereiről, ellátogatott az Európai Unióba, Londonban is járt, ahol fogadta Tony Blair miniszterelnök.

A bolgárok a kedvező fordulatot látva újabb offenzívába kezdtek, hogy nyomást gyakoroljanak a líbiai elnökre: engedje szabadon az ápolókat. Bulgária közelgő EU-s csatlakozása nagyobb mozgáseret biztosít a balkáni országnak, melynek elnöke a közelmúltban az észak-afrikai országba utazott. Georgij Parvanov meglátogatta a bengázi kórházat, ahol a HIV-fertőzött gyerekeket kezelik, hogy kifejezze szolidaritását a kis betegekkel és családtagjaikkal. Az államfő ezután Tripoliba utazott, ahol fogadta őt Kadhafi és a börtönben találkozott a nővérekkel is. A líbiai külügyminiszter pedig jelezte: akár hatályon kívül is helyezhetik a tavaly hozott halálos ítéletet.

Újabb ítéletre várva

Bulgária Európai Uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdődésével az uniós diplomáciai is működésbe lépett. Benita Ferrero-Waldner, az EU külkapcsolati biztosa így fogalmazott a börtönben az öt elítélt előtt: ‘Mi, az Európai Unióban megpróbálunk mindent megtenni, hogy felülvizsgálják az ügyüket és minél hamarabb szabadon engedjék önöket. Egyáltalán nincsenek elfeljtve.’ Talán ez, s az, hogy kijelentették: az euróai közösség és Líbia viszonyának jövőbeni normalizálása a bolgár egézségügyiek sorsától is függ, játszott közre a líbiai legfelsőbb bíróság döntésében. Benita Ferreo-Waldner egyenesen azért utazott Tripoliba, hogy az üggyel kapcsolatban tárgyaljon Kaddhafival.

Abdelrahman Salgam, líbia külügyminisztere már kilátásba helyezte, hogy akár meg is semmisíthetik a líbiai bíróság tavalyi döntését. Mindehhez természetesen szükségeltetik a felek közötti megegyezés is. Salgam azonban hozzátette: ‘A végső döntés az igazságszolgáltatási rendszer kezében van, mint bárhol a világon. A bírák mondják ki az utolsó szót.’ A külügyminiszter Kaddhafi sátra előtt nyilatkozott a külföldi tudósítóknak… A líbiai diplomácia irányítója – kicsit talán utalva a háromszázmillió dolláros államadósság elengedésére is – arra célzott: országa üdvözölne mindenféle megegyezést, mely a szülők és a bolgár kormánya között létrejönne, közte az anyagi kárpótlást is. Bulgária azonban nem hajlandó fizetni, mert szent meggyőződése, hogy a nővérek ártatlanok. Ha pénzt adnának a szülőknek, akkor azzal gyakorlatilag elsimernék az ápolók bűnösségét.

Ezért a ‘bűnösök’ még mindig cellájukban várakoznak. Május 31-én ült össze ugyanis a líbiai legfelsőbb bíróság, hogy meghallgassa, s elbírálja az öt bolgár nővér fellebviteli kérelmét. A testület azonban még mindig nem tett pontot a per végére. Döntését ez év november 15-ig elhalasztotta. Helyben is hagyhatják a halálos ítéletet, de új bűnügyi eljárás lefolytatására is kötelezhetik a líbiai hatóságokat.

Drogcsempészek Balin

A közelmúltban ismét Bali szigetére, a kedvelt turistaparadicsomra figyelt a világ. Ám most nem a mozlim szélsőségesek csaptak le nyaralókra, hanem a törvény keze Schapelle Corbyra, a 27 éves ausztrál kozmetikusnőre. A vád szerint Corby több mint négy kiló marihuánát csempészett a szigetre. Legalábbis ezt állította a rendőrség. E tettéért a helyi törvények alapján – melyek szintén mélyen merítenek az iszlám törvénykezésből -, akár halálra is ítélhették volna.

Ázsiában nagyon szigorúan büntetik az elfogott drogcsempészeket. Ezzel kapcsolatban több filmet is forgattak már. Az egyik amerikai filmben, melyben három amerikai fiatalember az egyik délkelet-ázsiai ország gyönyörű tengerpartján tölt egy nyarat. Nemcsak bejárják az országot, s ismerkednek annak minden szépségével, hanem marihuána beszerző körútra is indulnak. Nem egyszer majdnem lebuknak a kábítószerbarlangok környékén tartott rendőri razziák során, de a helyi bűnbandákkal is összeütközésbe kerülnek. De úgy tűnik szerencsésen megúsznak minden balhét. A három jóbarát közül ketten visszatérnek az Egyesült Államokba, harmadik társuk azonban úgy dönt, marad még e földi paradicsomban. Nemsokára segélykérő levél érkezik a két baráthoz Ázsiából: minél hamarabb menjenek vissza, mert a segítségükre van szüksége. Ha nem teszik meg, a hatóságok halálra ítélik, s kivégzik. Az egyik barát visszatér, és csak akkor szembesül a valós helyzettel. Barátját a rendőrség marihuána birtoklása miatt tartóztatta le, s a bíróság valóban halálra ítélte őt. Az amerikai diplomácia gyakorlatilag tehetetlen volt, s nem tudta megmenteni a fiú életét.

Corby esetéhez hasonló történetet dolgoz fel a Bangkok Hilton című amerikai-ausztrál film, melynek Nicole Kidman a főszereplője. A Kat Stantont alakító színésznőt, aki eltűnt apja keresésére indult Angliába Thaiföldön keresztül, letartóztatta a thai rendőrség, mert a fiatal nő táskájában kábítószert találtak. Stanton váltig azt állította – hasonlóan Corby-hoz -, hogy egy dealer csempészte a drogot a csomagjai közé. Stanton a hírhedt Bangkok Hilton nevű börtönbe került, ahol összebarátkozik a halálra ítélt cellatársával, Smithers-el, majd számos izgalmas fordulat után sikerült neki megszöknie.

E hollywoodi történetek is jól mutatják: Schapelle Corby esete nem egyedülálló. Bambang Sugiarto ezredes, aki Corby ügyében a nyomozást irányította ugyanezt mondta. A rendőrfőnök szerint csak a munkájukat végezték. Indonéziában, különösen Bali szigetén óriási harcot vívnak a drogcsempészekkel. Csak az elmúlt fél évben több mint húsz kilogramm heroint foglaltak le, melyek nagy része a Thaiföld, Myanmar és Laosz határán fekvő úgynevezett „arany háromszögből” származik. A kábítószer többsége tranzit áru, és csak kisebb része marad a szigeten, ahol a Bali szigetén nyaraló turisták jó fogyasztóknak számítanak. Áprilisban az indonéz hatóságok őrizetbe vettek kilenc ausztrál állampolgárt – „a bali kilenceket” -, így már legalább tíz ausztrál van a délkelet-ázsiai ország börtöneiben Corbyval együtt. A bali bíróság megkezdte a tárgyalásokat az ő ügyükben is.

A kozmetikusnő esete azonban különösen felháborította az ausztrálokat. Corby védői több ízben is kifogásolták a rendőrség eljárását. A fiatal nőtől nem vettek ujjlenyomatot, s nem vizsgálták meg a csomagon található ujjlenyomatokat sem, ebből következően az összehasonlítás is elmaradt. Corby pedig azt állította, ügyvédeivel egyetemben, hogy még Ausztráliában csempészték a marihuánát a táskájába a hordárok, s ő teljesen gyanútlanul hozta át azt a határon. Az ügyvédek azt is kritizálták, hogy nem készült videofelvétel a kihallgatásról, arról a pillanatról, amikor megállították, s megkérdezték a vámosok: van-e valami elvámolnivalója? Corby tagadta a fináncok azon állításait, amely szerint megpróbálta megakadályozni annak a táskának a kinyitását, amiben a marihuanát találták. A bali bíróság egyfelől nem igazán vette figyelembe a hatósági eljárás hiányosságait, másrészt viszont nem halálra ítélte, hanem „csak” húsz évre.

Valóban szokatlan európai és nyugati szemmel nézve ahogyan az eljárást lefolytatták a lánnyal szemben. Az ítélet súlyossága sem hétköznapi. Nyugaton nem rónak ki halálos ítéletet, életfogytiglant, vagy a szinte ahhoz mérhető húsz évnyi börtönbüntetést drogcsempészetért. A bali hatóságok szerint azonban nehéz különbséget tenni drogcsempész és a valódi turista között, ezért szükség van az elrettentésre. Az is igaz, hogy a szigetre látogató külföldi vendégek közül sokan szívnak füves cigit a strandokon, vagy a szállodákban, de nem tudni, magukkal hozták-e az árut, vagy helyben szerezték be. Az is kérdéseket vet fel, hogy Corby miként nem vette észre, hogy jóval nehezebb lett a poggyásza, mint volt? A négy kilós súlyeltérés még nagyobb csomag esetében is feltűnik az embernek.

Ausztráliában a közvélemény igencsak felháborodott. John Howard miniszterelnök azonban kijelentette: nem avatkozhat közbe. A kontinensnyi ország szinte egy emberként sorakozott fel Corby mögé. Ismét megfenyegették Indonéziát – akárcsak a 2002-es merénylet után -, hogy soha többé nem mennek oda nyaralni. Szerdán pedig különös, gyanús port tartalmazó csomagot találtak Canberrában, Indonézia ausztráliai nagykövetségének épülete előtt. Howard sajnálatát fejezte ki az esettel kapcsolatban, s felszólította honfitársait: ne tegyenek semmilyen meggondolatlan lépést, mert az nem mozdítja előre a kozmetkusnő ügyét. Ez azt is jelentheti, hogy bár a miniszterelnök személyesen nem is lép közbe, más módon mindent megtesz a lány kiszabadítása érdekében.

Rózsahegyi Péter